-Igazán rendes vagy…-köszönte meg Kati Kagoménak.

-Semmiség. Úgyse vagyok gyakran otthon…

-Tessék?

-Hm?- értetlenkedett

-Úgyse? Az mit jelent? Nem értem…

„Hogy lehetek ilyen ostoba. Hiszen nem tud tökéletesen japánul.” szidta magát Kagome.

-Nem fontos. Csak nem vagyok gyakran otthon.

-Aha…értem. -„Nincs gyakran otthon?”-Miért?

-Hát……ööööööö……gyakran látogatok vidékre. Aaaaa….barátomhoz.

-Hogy barát?

„Rátapintott a lényegre” sóhajtott Kagome.

-Áh, sehogy, csak egy barát…hehe…Vigyázz!- kiáltotta hírtelen, mivel majdnem elütötte egy autó.- hjaj…miért nem szólsz hogy segítsek?

-Ugyan, megy ez nekem egyedül is…

BAMM!

-Ah…bocsánat.- dörzsölte meg a fejét Kati.

-Kati...egy oszlopnak mentél neki ugye tudod?

-Azért volt ilyen kemény.- tulajdonképpen nagyon jól tudta, hogy nem embernek ment neki. Hiszen nem látott semmilyen aurát.

-Hadd segítsek…így…hazakísérlek-szólalt meg mellette Kagome.

-Haza?- lepődött meg Kati, miközben Kagome megfogta a kezét.

-Egy ideig nálunk fogsz lakni, úgyhogy nyugodtan hívhatod otthonnak.

„Furcsa ez a lány…Olyan tiszta és nagy aurája van…”

-Megjöttünk. Remélem jól fogod érezni magad nállunk…Szia anya! Megjöttem! És hoztam egy vendéget is.

-Tényleg, ők tudnak rólam?

-Még nem…-de a többi részét mér nem hallotta Kati a mondatnak. Két fényes aurát látott meg. „Az egyik biztos egy fa…hosszúkás alul és fent szerteágazik…” A másik fényességet a föld alatt érezte. „Milyen fura…vajon mi lehet?”

-Mi az Kati?- kérdezte Kagome, amint látta hogy ezüstös tekintetét végigfuttatja a Szent fán és a szentélyen…

-Semmi…-„Hát persze, azt hiszed a vakságod ragályos? Nem tudsz becsapni…”

-Ne hazudj…

-Áh szerbusztok. Ki a vendégünk Kagome? –Hallatszott egy idegen női hang, és csak erre a hangra nézett máshova, történetesen, Kagome anyukájára. Egy pillanatra mintha megállt volna meglepődöttségében, legalábbis Kati úgy látta. Aztán megnyugodott és tovább beszélt:

-Szerbusz, Kagome anyukája vagyok.

-Örvendek- nyújtotta a kezét a nő felé. Ezen Kagome meglepődött, de nem tette szóvá…

Később:

Már Kagome szobájában voltak. Kagome már a pótágyat készítette elő, de Kati még mindig egy pontra szegezte a szemét. Kagome követte a tekintetét. Meglepődött, amikor rádöbbent hogy az asztalán lévő üvegecskére esett a pillantása. Visszanézett Katira, hogy megbizonyosodjon. „Az ékköveket nézné?”

-Mondd csak Kati. Te nem vagy igazán vak ugye?

-Ezt hogy érted hogy „igazán”?

-Végignézel az osztályon, aztán nekimész egy oszlopnak, fürkészed a Goshinbokut meg a szentélyt, aztán kezet nyújtasz édesanyámnak. Ráadásul le sem veszed az ékkőszilánkokról a szemedet vagy negyed órája. Ne nézz bolondnak. Mondd meg az igazat.

-Hm….még a szemészem se jött rá ilyen hamar, de lehet csak azért mert eddig nem árultam el magam ennyire. Te mit csinálnál, hogyha aurákat látnál mindenhol?

-Aurákat?

-Rendben van elmondom, mit történt velem..

Úgy egy óra múlva befejezte a történetet.(  J  )

-Amúgy mi az a Goshinboku? És milyen ékkőszilánkokról beszéltél? És mi van a szentélyedbe?

„Azt hittem már elfelejtette. Nem kellett volna elárulnom magam”

-Hát akkor hozok egy kis popcorn-t meg üdítőt. Jöhet az estimese.