10. rész

Eszébe jutottak édesanyja szavai, amikor bejelentette, hogy Japánba megy gyógykezelésre. Na de kislányom, mégis mire vársz, csodára?

-És mondd csak Kagome…Ezt a keresést otthonról, a világ végéről csinálják, vagy képesek voltak idejönni Japánba?-„Amit erősen kétlek”

-Hát…nem. De hiányzol nekik…-válaszolt lassan a lány.

-Azt el is hiszem. Csak akkor jönnek rá mennyire szükségük van valamire, amikor már nincs meg…és milyen igazam lett…Hadd főjenek csak a saját levükben.

-Ezt ugye te sem gondolod komolyan…-lepődött meg Kagome. Sango nem nagyon értette mi folyik itt, Rin meg…hát…ő éppen egy hallal küzdött úgyhogy azt sem vette eddig észre hogy látogatóik vannak.

-Ha tényleg szeretnék tudni jól vagyok-e, akkor mondd meg nekik hogy egyszer, majd hazamegyek, ha abbahadják egymás szekálását.-„Beleértve engemet is…”-És most ne haragudj, de mennek kell.- azzal bement a vízbe Rinért, majd elindult vissza a táborba. „Még hogy visszavárnak…”

-Mai…miért mentünk el…még mindig éhes vagyok…

-Majd eszel maradékot, biztos maradt Aun nyeregtáskájában.- felelte morcosan Mai. „Hiányzom nekik…”

Mérgesen ment el két bokor között, aminek következtében megkarcolta az arcát. De őt most semmi sem érdekelte. „Had legyen csak bűntudatuk…”

-Mai, bibis lett az arcod.

-Nem mondod!?- kiáltott rá kicsit erősebben mint szeretett volna. Rin pedig úgy megijedt, hogy majdnem elsírta magát.- Ne haragudj rám…nem rád vagyok mérges…-Rin nem válaszolt, de azért megnyugodott. A táborhelyig nem szóltak semmit. „Bezzeg most meg neki a Csendkirály…”Amint visszaértek, a lord továbbindult, a kis csapat persze követte. Elérkezett az este. Rin és Yaken már aludt. Sesshoumaru szokásához híven az eget fürkészte, ezt persze a mi Maink nem tudhatta. Ő sem aludt. Még mindig Kagome szavai visszhangzottak a fejében…meg persze a saját durva válasza.

-Hol szerezted a sérülésedet?- hallatszott a nagyúr hangja, miközben a szemét még mindig nem vette le a csillagokról. Maira kis híján a szívbajt hozta. „Sosem alszik???” Levert hangulata miatt, viszont nem látszott rajta a meglepődöttség, mégis ezt kérdezte:

-Milyen sérülést?- kérdezte vissza halkan.

-Az arcodon.

-Csak egy karcolás.- Katona dolog! szokta mondani Rinnek, miután valamely okból meghorzsolta magát.

-Miért nem alszol?- kérdezett újra a nagyságos úr.

-Nem tudok.- válaszolt újra Mai.- Majd elalszok, ha a lelkem is lenyugszik…-igazából nem is tudta miért mondta ezt, talán csak azért mert nem beszélt azóta a bizonyos találka óta. Sesshoumaru a lányra nézett. Tudta jól, hogy mi bántja, hiszen ott volt, amikor beszélt azzal a Kagome nevű mikoval. „Nyilván ő is abból a másik világból származik…de ahogy a szavaiból kivettem jobban szereti ezt a világot mint ezt.” A nagyurat Mai egyenletes szuszogása zökkentette ki, bár a szívdobogása alapján, nem volt nyugodt álma…