VI.          A felkészülés

A hajnali ébredés éppen csak elkezdődött, amikor Sesshoumarunak felpattantak a szemei. A szobában homály uralkodott, de ő tökéletesen látott. Egy pillanatig nem értette, hol van. Aztán megcsapta az orrát a lány finom illata. Mélyet szippantott a levegőből. Majd fülelni kezdett, és észrevette Mido már nem, alszik olyan mélyen és lélegzése is szabálytalanodik. „Vagy álmodik, vagy lassan felébred.” – gondolta Sessh és felkelt.

Nagyot nyújtózkodott és ásított, a csontjai csak úgy ropogtak. „Ez hihetetlen! Gyermek kormom óta nem aludtam ilyen jót és ilyen mélyen!” – újabb nyújtózkodás. – „Meg kéne mosakodnom, de itt vajon hol lehet víz?” – gondolta újabb ásítás közben – „Tudom már, tegnap a paraván mögött tisztán hallottam a víz csobogását. Ezek folyót tartanak a házban?” – felhúzta a szemöldökét és elindult arra.

Furcsa tárgyakat talált a paraván mögött. A kád a tükör és a szekrény jól ismert volt számára is. De a fésülködő asztallal és a csappal meggyűlt a baja. Rá nem tudott jönni mik lehetnek. A csapból érezte a víz szagát, de nem tudta hogyan csalogassa elő belőle. Aztán véletlenül felhúzott egy furcsa fém csövet és a csapból folyni kezdett a víz. „Megvan! Nem is olyan bonyolult a világ!” – gondolta. Feltűrte inge ujját, és megmosta a kezeit, az arcát, aztán lenyomta a csövecskét. Kutya módra megrázta magát, a vízcseppek szanaszét szálltak a fürdőszobában. Aztán kilépett a paraván mögül.

Midayoi az ágyban ült, szemei még kicsik és dagadtak voltak, hiszen csak most ébredt. Már a derengés uralkodott a kertben, ahogy az ablakon nézett ki. Aztán megpillantotta a szellemet, ahogy a paraván előtt áll.

-         Jó reggelt! – köszönt rekedte a férfinek.

-         Neked is. – válaszolta az és kibámult az ablakon. – Öltözz, még hajnalban tartunk egy kis edzést, aztán mehetsz az öregasszonyhoz varázsigét magolni.

-         Rendben. – Mido felkelt, nyújtózkodott és elindult a paraván felé, elhaladt a szellem mellet, de nem bírta ki hogy ne emelje rá a tekintetét.

Midayoi csendben felöltözött. Melegítő nadrágot, sportcipőt és hosszú ujjú pulóvert húzott. Mire végzett is kijött már Sessh is teljes páncélzatban állt előtte. A lány elmosolyodott:

-         Még egy csésze tea belefér indulás előtt? – kérdezte.

A szellem némán bólintott. Kisétáltak a konyhába, Mido vizet forralt és elővette a csészéket:

- Te is kérsz? – kérdezte csendesen, mert a családja még aludt.

- Nem, én ilyet nem iszok. –fintorgott.

- Akkor te mit eszel, vagy mit iszol? – kérdezte meglepetten a lány.

- Hát olyan ételeket, amiktől a halandók biztosan meghalnának. Meg igazából nem is túl gyakran szoktam enni. De amikor vándorlok szinte bármit meg eszek. – húzta meg a démon a vállát.

- Hát jó. Nem tudod, mit hagysz ki. Ez nagyon finom gyógynövény te. Erősíti a szervezetet. Biztosan meg sem kóstolod? – kérdezte Mido.

A démon megrázta a fejét. Mido vállat vont és a konyha pultnak támaszkodva szürcsölgetni kezdte a forró italt. Miután kiitatta a mosogatóba rakta és egy cetlit írt édesanyjának, hogy ne aggódjon edzeni mentek. Aztán Sesshel együtt kiléptek a házból. Átvágtak a gyümölcsösön és beléptek a szentélybe. A sarokban megpillantották a vörös plazmát. Mido a démonra nézett, Sesshoumaru előre lépett:

- Én megyek előre. Nem kéne, ha mások észre vennék az átjárót. – és félig belépett.

Mido közvetlen mögötte állt, Sessh homályosan látta maga előtt a hajnali tisztást. Nem lépett előrébb, hallgatózott majd beleszippantott a levegőbe. Nem észlelt semmi gyanúsat. Hátranyúlt, megfogta a lány csuklóját, és maga után húzta.

Kiléptek a harmatos fűbe, a nap ekkor kezdett kibújni a hegyek mögött a keleti égbolton.

-         Sesshoumaru, szerintem ez felesleges, rajtad meg rajtam kívül senki nem látja az átjárót. – kezdte a lány.

-         Az igaz. De tökéletes csapdát tudnának itt állítani nekünk. –válaszolt a démon, majd egy szó nélkül elrúgta magát a földtől, és felrepült a fák fölé.

Körbe kémlelt, beleszagolt a levegőbe és mivel semmi újfent sem észlelt semmi gyanúsat visszaereszkedett a földre.

Mido csak állt és nézett, míg a démon meg nem szólalt:

-         Vedd fel a másik alakod.

A lány engedelmeskedett és átváltozott. Még a szája is tátva maradt. Olyan dolgokat érzett, amiket eddig még soha. Élesen hallotta az erdő minden egyes zaját, az ébredő madarak mintha csivitelve csak a füle mellet ébredtek volna. A fák alatti homályban is tisztán látta a fatörzseket és bokrokat. A szél számára olyan szagokat hozott, amiket még soha nem érzett. És egy illat a többinél is erősebb volt a közelében. Sesshoumaru némán állt és figyelte a lányt amint megmozdulnak a fülei, pupillája összeszűkül és kitágul, majd ahogy pisze orrocskáját mozgatni nem kezdi.

- Igen Midayoi ez az én szagom. – szólalt meg mintha olvasna a lány gondolataiban – Most már érzed. Jól jegyezd, meg mert ez után bármikor meg tudsz találni. És még ezt a szagot jegyezd meg – kezdte és éles szemfogával egy nagyon vékony csíkban, felsértette a karján a bőrt. Apó sötétbordó vércsepp jelent meg a karján. A lány úgy érezte, mintha a képébe nyomták volna a vért olyan erősen, áthatotta a szag. – Ez a démon vér szaga. Amint ez megcsapja az orrod készenlétben kell lenned, ezt jól jegyezd meg. Ha majd más vérét is érezted, lassan meg tudod majd különböztetni az enyémet, a sajátodat, a halandókét, vagy amit csak akarsz.

Mido bólintott és előre lépett egyet, lehunyta a szemét, koncentrálni kezdett, Sesshoumarura gondolt, majd mély levegőt vett. Az illat minden egyes kis részecskéjét jól elraktározta magában. Aztán újra kinyitotta a szemét. A démon bólintott.

-         Jól van! Most pedig nézzük mire vagy képes. – kezdte és a lányhoz lépett.

-         Rendben! – bólintott a lány.

Ám ekkor teljesen más történt, mint amire gondolt. Sessh odalépett mellé, megfogta a kezét és fel emelte. Mido csak nézett zavartan.

-         Szóval, ahogy gondoltam – kezdte a szellem – a karmaid igen is használhatók.

A lány a kezére nézett. Tényleg legalább egy centivel hosszabb körmei voltak, de még közel sem akkorák, mint Sessohmarunak. – a legalapvetőbb, az ilyen karmokkal simán lehet darabolni bármit. Gyere! – azzal az erdő felé indult.

Mikor elérték az első fákat Sesshoumaru kiválasztott egy közepesen nagyot. Meg állt előtte és a lányra nézett. Ekkor nézte csak meg jobban igazából. „Hiszen ez nem is az a fiatal lány, aki szokott lenni. Ez egy érett nő.” – nézett megdöbbenten a lány szemébe. Midayoi a nézéstől elvörösödött. Sesshoumaru megrázta a fejét és a fára nézett:

-         Semmi mást nem kell tenned, mint koncentrálni arra, amit tenni akarsz. – felemelte a kezét körmei megvillantak és a fa felé suhintott. A törzs öt helyen kettérepedt és kidőlt. Midayoi kikerekedett szemmel bámult.

-         Huh! És ezt én is megtudom? – kérdezte.

A démon egy másik fára mutatott. Mido oda lépett felemelte a kezét és koncentrált: „Tűzifává aprítom ezt a törzset!” - gondolta. Körmei aranysárgán felragyogtak és lesújtott. Öt aranysárga vágás izzott a fában, aztán egy pillanat múlva hangos reccsenéssel kidőlt.

Sessh elismerően biccentett és a fatörzs mellé lépett. Felemelte és elindult vele vissza az a rét közepe felé. Mido elámult. „Hogyan képes azzal a hatalmas fatörzzsel együtt ilyen könnyedén gyalogolni?” – de aztán a szellem után lépett.

-         Na, most ezt darabold fel! – hangzott az utasítás.

Mido odalépett felemelte a kezét, karmai újra megcsillantak és nekilátott. Pár perc után a fatörzs szép egyenletes darabokra lett vágva.

-         Jó látom, ez már megy. De csak maradjunk a karmoknál – kezdte a mentor – Valószínűleg tudsz velük távolra is támadni. Azt nem tudom hogyan, arra magadnak kell rájönnöd. Én például, erre vagyok képes:

Azzal feldobta az egyik fahasábot, amikor az elérte emelkedési magasságának csúcs pontját Sessh mutató ujjából egy zöld energia ostor csapódott ki és kis darabokra szelte a hasábot még a levegőben, aztán a dámon visszahúzta a fadarabok, pedig koppanva értek földet.

Midayoi szó szerint tátott szájjal nézett, látta már a démonnak ezt a támadását, de az nem volt ennyire megdöbbentő és látványos.

-         Értem! – motyogta a lány. – Szóval elméletileg valami ilyesmit én is tudok?

-         Igen. – bólintott a szellem – Koncentrálj!

Mido bólintott lehunyta a szemét és gondolkodott, már percek óta így állt, amikor egy kép jelent meg a szeme előtt amint a saját ujjaiból egy sárga Sessyéhoz hasonló valami jelenik meg az ujja végén. Hírtelen kinyitotta a szemét:

-         Tudom már! – mosolyodott el. „Midoriko megint segített!” – gondolta. – Sessh, dobd fel az egyiket.

A démon bólintott és a levegőbe dobta a hasábot. Mido féloldalasan állt be, egyik kezét maga elé emelte vállmagasságba. Repült a hasáb ő suhintott egyet és a mutató ujjából előjött a sárga valami. Sokkal vékonyabb volt, mint Sessh energia ostora, csak egy vékony fonál volt, de funkcióra megfelelt. Mido megmozgatta csuklóját és el is találta a fahasábot, de csak egyszer.

- Nem is rossz! – de ezt még gyakorolnod kell.

Még egy fél órát gyakorolták a fonál használatát. Mido rájött tekergetni is tudja a fonálkát és magához, tud vele rántani dolgokat. Aztán egyszer olyan hevesre sikerült a rántás hogy a fahasáb egyenesen a lány feje felé tartott olyan lendülettel hogy Midayoinak még csak védekezni sem volt ideje. Sessh éppen lendítette volna a kezét, hogy kettészelje a fadarabot, ám ekkor Mido körül újra felderengett a vörös védőpajzs. Amint a hasáb neki ütközött elveszítette a lendületét és a földre hullott.

-         Ez meleg volt! – sóhajtott a lány. Sessh leengedte a kezét.

-         Jó ezt még holnap gyakoroljuk, de eddig egész jó. Gyorsan tanulsz! – dicsérte meg a lányt. – Nekem van még egy támadásom, de… - kezdte, ám mielőtt befejezte volna a lány elé lépett. Egy határozott mozdulattal eltűrte a haját és a nyakát bámult, Mido földbe gyökerezette lábbal mozdulni, sem mert, elképzelése sem volt mit csinál a démon, érezte annak perzselő közelségét, sőt mintha még meg is szagolta volna a selymes nyakon a bőrt. Sessh megfogta a kezét és felhúzta a ruhája ujját, megrázta a fejét majd folytatta – amint látom rajtad egy méreg csík, sincsen, úgyhogy te valószínűleg erre nem vagy képes.

Felemelte a kezét és a kézfeje zölden kezdett el világítani. Belecsapott az egyik fadarabba, ami olvadni kezdett majd a démon csuklója átért a fa másik oldalába. Majd magyarázat képen hozzátette:

-         Képes vagyok mérget termelni a karmaimban. Nincs az a páncél vagy fém, ami ellen állna. Neked nem tudom még mire használhatók a kezeid.

-         Aha. Értem. Gondolkodjak rajta? – kérdezte a lány

-         Ha akarsz. – vont vállat a férfi és leült az egyik rönkre. – Szerintem ennyi elég volt egyszerre majd délután folytatjuk.

-         Rendben. – válaszolt Mido, de nem mozdult el onnan ahol állt. Érezte hogy még valamire képes, de mire.

Álmodozva játszott a kezeivel. Hol a fonalat hívta elő, hol pedig koncentrált és sárgán világító körmeit nézte. Az egyik ilyen alkalommal teljesen véletlenszerűen megrázta a kezét. És tátva marad a szája. Öt darab aranysárga nyílhegyszerű dolog hagyta el a körmeit és repültek egyenesen az erdő felé. Ott belefúródtak az első fákba, megolvasztva azoknak törzseit.

-         Hűha! Ez egész jó! – ámuldozott a lány.

-         Na, már ezt is tudod. Most próbálj meg koncentrálni, arra hogy pontosan hova is fúródjanak.

-         Oké! – Mido célzott és suhintott. Az aranysárga nyílhegyek süvítettek a levegőbe és becsapódtak, mindannyian ugyanannak a fának a törzsébe.

-         Jó. Ez is megy. Most pedig mennyünk vissza. A másik részed is edzened kell, lehet, hogy attól majd új képességekre teszel szert.

-         Rendben. – válaszolta a Midayoi.

Elindultak az átjáró felé. Mi előtt beléptek volna Sessi automatikusan ellenőrizete a terepet. Miután mindent rendben talált belépett az átjáróba, nyomában a lánnyal. Mikor kiértek a szentélyben Mido megszólalt:

-         A fegyvereim használatára is megtanítasz? – kérdezet.

-         Igen. – jött a kurta válasz.

Elindultak a ház felé. Mido nagyanyja a raktár épület teraszán ült, és oda szólt a két elhaladó alaknak:

-         Midayoi. Ha megreggeliztél, kérlek, gyere ide vissza.

-         Rendben nagyi! Jövök. – majd bementek a házba.

Mido jó ízűen megreggelizett, Sesshoumaru csak figyelte. Aztán mindketten elindultak a raktár felé. Ott a nagyi már várta őket. Sessh megállt és a lányra nézett:

-         Én addig visszamegyek. Majd jövök érted délután. – és már indult is volna, amikor az idős asszony megszólította.

-         Sesshoumaru. Ne menj el. Az unokámnak szüksége lesz rád. Alany nélkül nem gyakorolhat semmit!

A démon felhúzta a szemöldökét, de még is követte a két nőt a raktárba. Ott mindannyian leültek.

- Nos, a legelső talán az lenne, hogy fel kell tudnod ismerni a szellemek auráját. Meg kell érezned még az előtt, hogy ők éreznek meg téged. Ehhez kérnénk Sesshoumaru segítségét. Mido, csukd le a szemed. Lazíts és figyeld az érzékeid.

A lány bólintott, és becsukta a szemét. Az asszony Sesshez fordult és suttogva folytatta:

- Ha megtennéd hogy áramoltatod magad körül a yakiidat (gonosz aura)? – kérdezet.

- Azzal lehetnek problémák. – sóhajtott a démon. – Az valószínűleg azzal járna, hogy átváltozom. És gondolom, annak nem örülnél.

- Értem, szóval nincsen rá mód. Pedig ez nagyon fontos. – csüggedt el az asszony. – Gyakorlat nélkül nem lesz rá képes éles helyzetben.

Mido eközben kinyitotta a szemét, mert hiába is próbálkozott nem érzett semmi szokatlant. Csak szempillái alatt kukucskált.

-         Lenne egy mód, de az kockázatos és nem hinném hogy azt akarnád hogy romba döntsem a világod. Mert olyankor nem vagyok teljesen önmagam. Akkor a szellem vér vadsága átveszi rajtam az uralmat.

-         Mondjad, mi lenne az? – de közben az idős nő fejében egymást kergették a gondolatok: „Ne kísértsem a sorsot? Örülnöm kéne hogy minden zökkenőmentes eddig, de ez az egy dolog az, amihez muszáj az ő segítsége.”

-         Ez apám kardja a Tenseiga. Képes megállítani az átváltozásom, de szándékosan még soha nem használtam erre.

-         Mennyi az esély, hogy a kard nem állít meg téged? – kérdezte a nő miközben Mido nagyon fülelt és óvatosan kukucskált ki szempillái alól.

-         Szerintem a kard tisztító ereje lenne a nagyobb, de megtörténhet hogy nem. Nem tudom most milyen az erőnlétem. Már nagyon régóta nem volt rá szükségem hogy átváltozzak. – húzta meg a vállát a démon.

-         Hát jó. Próbáljuk meg! – de ha nem sikerülne, mit tudnánk mi csinálni.

-         Ha egy tisztító vessző súrol, egyből visszaváltozok, de viszont éppen csak súrolhat, különben meghalok. Ja, meg el is kellene találni. – és félmosolyra húzta a száját. „Miket bevállalok ezért a lány ért. Én teljesen meghülyültem. Sesshoumaru neked elment az eszed!” – gondolta, de azért felállt és kihúzta a Tenseigát a hüvelyéből.

-         Mido készen állsz? – kérdezte nagyanyja. A lány csak bólintott.

Sessh koncentrált és szemei vörösen felragyogtak. Arca kezdett eltorzulni, de kezével görcsösen szorongatta a kardot. Az fehér fényben felizzott és a két erő egymásnak feszült. Erős szél támad körülötte hosszú ezüstszínű haját, ruhája ujját és prémjét a magasba emelte. Sessh tudta nem sokáig képes ebben az átmeneti állapotban maradni. Mido olyant érzett mintha áram futott volna végig a testén. Csukott szemmel látta a feketén áramló yakiit. És látta a vele szembe feszülő hófehér tiszta fényt. Kinyitotta a szemét a látomás, pedig nem múlt el csak egyesült Sessh félig változó képével. A démon körül áramlattok az energiák. Ő több színűnek látta. Ha egy átlagos ember nézi leginkább a rózsaszín és a lila árnyalatait, veszi észre, de a lány és nagyanyja tisztán látták a fekete aurát. Sessh arca egyre jobban eltorzult, érezte vagy abba hagyja az alakulást vagy kiteljesedik. Abba hagyta.

A két nő döbbenten nézte, ahogy a szellem fél térdre ereszkedik kardán támaszkodva hangosan zilált. Soha nem láttak még ilyent, egy teljes démon átváltozásának kezdeti stádiuma. „Ez szörnyű volt. A Tenseiga tisztító ereje mellett ebben a feles állapotban maradni. Soha többé!” – gondolta, majd felegyenesedett és eltette a kardját.

 - Midayoi remélem, jól meglegyezted ezt az érzést, amikor észleled az aurám, mert ezt soha többé nem ismételem meg. – szólalt meg rekedten a démon, majd leült.

A lány csak rémülten bólintott.

- Rendben – kezdte a nagyanyja – most megmutatom hogyan vagy képes a spirituális erőd uralni. De ahhoz végig kell menned egy szertartáson, amit csak ma tudunk megtenni, hiszen ma van újhold éjszakája. Meg kell tisztítani a lelked, ki kell ürítened az elméd, és el kell jutnod egy olyan állapotban, amikor ki tudod zárni a külvilágot. Én is így kezdtem.

- Nagyi! Nem lehetne most megpróbálni? – kérdezte a lány – A másik erőmben is segített Midoriko. Hátha ez is sikerülne, mert sietnünk kell. Sessh sem akar sokáig ebben a világban időzni. Azt mondtad a véremben és a lelkemben benne van az összes tudás, csak fel kell eleveníteni.

- Biztos vagy benne lányom? – kérdezte az asszony.

Mido bólintott. Még csak most kezdte el a tanulást, de azt kívánt bár csak lenne már készen. Már rá akart lépni a sorsa útjára. Nem tudta mi várja, de tenni akart már. Tenni valamit.

Mido elhelyezkedette törökülésbe. Hüvelyk és mutató ujját kinyújtva egymásra helyezte a többit összekulcsolta. Kezét ölében nyugasztotta. Egyenesen ült, lehunyta a szemét és lelkében Midoriko hívta. Legnagyobb meglepetésére a papnő válaszolt az elméjében. „Kérlek, segíts! A reinkarnációd vagyok! Midoriko papnő, add át a tudásod, mert sürget az idő. Be kell fejeznem, amit te elkezdtél!” – imádkozott hangtalanul a lány.

Ebben a percben vakító fehér fény áradt a testéből. A démon és a nagymama egyaránt megrémült. Sessh a lányhoz akart lépni, de felderengett körülötte a védő pajzsa. A fény elvakította őket, eközben Mido fejében áramlottak az információk. Látomásai voltak, hihetetlen dolgokról. Midoriko erejét látta maga előtt. Érezte, ahogy a papnő ereje átjárja a testét. Aztán egy hírtelen villanással megszűnt az egész. Mido elvesztette az egyensúlyát és előre dőlt. Mikor már úgy érezte semmi nem akadályozhatja meg abban hogy fejjel előre a padlóra boruljon a barna padló helyette valami puha fehérbe fúródott az arca. Aztán összeszedte magát, és megpillantotta a guggoló szellemet amint óvatosan, próbálja felültetni. A lány szemében ekkor könnyek jelentek meg és olyan elemi erővel tört rá a sírás, mint még soha. Kicsordult egy könnycsepp a szeméből és ő hangatanul felzokogott. Szorosan a démonhoz bújt hogy ne engedje el őt, Sessh teljesen megrökönyödött, annyira hogy még csak meg sem próbálta lefejteni magáról a lány ölelő karjait.

Mido csak zokogott és zokogott. Képtelen volt abbahagyni a sírást. Teste rázkódott a könnye elárasztották az arcát és némelyik koppanva ért földet a padlón. Ez így ment vagy 5 percig, a szobában néma csend uralkodott csak a lány zokogását lehetett hallani. Senki sem mozdult aztán Midayoi sírás közben megszólalt:

-         Láttam őt. Ott volt velem Midoriko! Megfogta a kezem és elárasztott az ereje. Láttam az emlékeit. A tudását. Láttam az egész életét és végig kellett élnem a halálát. Meg kellet halnom vele együtt, érezni a fájdalmat, ahogy kiszakad a szíve. Ahogy megszületik az ékkőbe zárt négy lélek a lelkéből. – és újra zokogni kezdett.

-         Már vége van. – szólalt meg halkan a démon. Valami furcsa érzés kerítette őt is hatalmába. Az, amit akkor érzett, amikor megtudta, hogy apja, a Nagy Kutyaszellem halott. Soha nem volt képes elfelejteni azt a pillanatot. Külsőre semmit nem mutatott, de csak a fájdalomhoz tudta hasonlítani azt az érzést.

Sessh ezek után egy szó nélkül felemelte a lányt. Kilépett vele a raktár szobából. Elindult vele a ház felé egy szó nélkül bevitte a szobába, és az ágyra fektette. Ha tudta volna. A lány nem volt hajlandó elengedni őt. Úgy érezte, ha ez a kézzel fogható dolgot elengedi most az ő élete is elmúlik, mit a papnőnek a látomásában. Sesshoumaru leült az ágyra ölében a még mindig zokogó lánnyal. Így ültek ott még fél órát aztán a lány elcsendesedett. Egyre ritkábban hüppögött, a démon már nem érezte a könnyek sós illatát sem. De még mindig nem engedte el a lányt. Ő sem tudta volna megmondani mért, de ott ült, hátát a falnak támasztva egyik lábát felhúzva a vállán a lány fejével, aki kezecskéivel a férfi ruhájába kapaszkodik. A démon keze az ő vállán és alig érezhetően de magához szorítja, Midayoi egyre ritkábban hüppögött, kezdett megnyugodni, de annyira fáradtnak érezte magát, hogy képtelen volt mozogni. A fejét nagy nehezen felemelte és a szellemre tekintett még mindig könnyes, hatalmas szemeivel. Az nem fordult felé a semmibe nézett csak mereven. Érezte a lány mozgását, de nem akart a szemébe nézni. Kifinomult érzékei így is érezték a hatalmas fájdalmat, amit ő érez és félt, ha ránéz olyan dolgokat tenne, amit nem akar. Csak nagyon lassan megmozgatta a kezét a lány karján, ami kísértetiesen hasonlított egy aprócska simogatáshoz. Mido úgy érezte valami földöntúli nyugalom, járja át a testét. Mintha minden megbékélt volna körülötte, csak a fáradság maradt volna meg. Biztonságban érezte magát, de olyan szinten hogy azt el sem tudta eddig képzelni, hogy ilyen létezik. Aztán szépen lassan lecsukódtak a szemei és elaludt. Sessh még akkor sem mozdult meg, amikor már a lány halhatóan nyugodtan lélegzett. Így ült ott még majd egy óra elteltével is.

Ekkor kinyílt az ajtó és a két nő jelent meg benne. Csodálkozva bámultak a démonra és az ölében békésen alvó lányra. Az nagymama tért először magához:

-         Szóval megnyugodott? – kérdezte.

-         Igen. De ez túl sok volt neki. Én már az elején gondoltam hogy nem fogja bírni. – válaszolt a szellem.

-         A nehezén már túl van. Napok múlva már teljesen készen fog állni.

A szellem kétkedve nézett rá. A lányból még alvás közben is áradt az erőtlen fáradság.

- Nem hiszem. Ma éjjelre visszaviszem az én koromba. – jelentette ki Sessh.

- De hát pihennie kell? – lepődött meg Mido édesanyja – Abban a világban folyamatosan veszélyben van!

- Addig nem, amíg mellettem van. – válaszolt a férfi és elfordította a tekintetét jelezvén, hogy a vitát lezártnak tekinti.

Az aggódó rokonok távoztak. Sesshoumaru pedig csendesen figyelte az alvó lányt.

Midayoi anyja idegesen lépkedett a konyha felé:

-         Anya! Még is hogy képzeli, hogy csak úgy elviheti tőlünk? – kérdezte remegő dühvel a hangjában.

-         Nem tudjuk megakadályozni! – sóhajtott az idős asszony.

-         De ezt nem engedhetjük, ő nem a mi fajtánk, sőt! Hogyan bízhatnám rá azt, ami a legfontosabb az életemben? – azzal lerogyott egy székre, fejét megtámasztva az asztallapot bámulta.

-         Vigyázni fog rá. Hiszen láttad te is?

-         Pont ez a bajom! Mido már az elejétől fogva rajong ezért a démonért! De ez rossz! Ki fogja használni a lányomat! Tudom, csak az ereje kell neki, vagy még más is… Ebbe inkább bele sem gondolok.

-         Ugyan már. Nyílván való, hogy nem önzetlenül segíti Midayoit. De akkor is csak egy büszke démon, soha nem állna össze egy részben halandó nővel. Gondolkodjál már lányom!

-         Akkor az, mi volt, amit a szobában láttunk? – rúgta ki a széket maga alól Mido anyukája – A büszke démon védelmezőleg ölelgeti a lányomat?

-         Tudom, hogy attól félsz, hogy a lányod végzete ehhez a szellemhez köti majd. De nem kéne ettől félned, az ő végzete a harc lesz. Nem fog abba a hibába bele esni, mint te. – mondta a nagymama gúnyosan.

-         Nem érted? Nem az a bajom, ha beleszeret Sesshoumaruba! Hanem hogy a démonok életének része a harc. És egyszer úgy is őt is legyőzik! Nem akarom, hogy a lányom érezze azt a fájdalmat, amit nekem át kellett élnem! Nem akarom, hogy elveszítse azt, akit a legjobban szeret! – azzal kirohant a konyhából.

Eközben bent a szobában Sessh szemöldöke majd a homloka közepéig emelkedett. Tisztán hallott minden szót, az a pár vékony fal nem jelentett akadályt az ő tökéletes és kifinomult hallásának. „Ezek miről beszélnek? Keh, mit hisznek ezek rólam, én semmit sem érzek ez iránt a lány iránt. Segítek neki, hogy utána segítsen ő nekem! Bolond halandók!” –húzta fel egyre jobban magát a démon. Aztán a békésen alvó lányra tekintett. Hírtelen minden dühe elszállt és nagyot sóhajtott. Mido megmozdult és még jobban a férfihoz bújt álmában. Feje már a szellem nyakánál volt, kezei még mindig görcsösen szorongatták a szép fehér kimonót, lábai a démon lába felett feküdtek kinyújtva.

„Na, ez azért már sok!” – gondolta Sessh – „Főleg ha Inuyasha megérzi rajtam a lány illatát!” – akarva akaratlan az illat gondolatnál mélyet lélegzett a lányt körülvevő levegőből, majd meglepődve megismételte a műveletet. „Megváltozott az illata! Valaki mást érzek rajta. Talán Midorikot? De nem ez az ő szaga, de még is más. Sokkal erősebb, és olyan mintha éveket öregedett volna egy óra alatt. Már nincsen gyerek szaga. Milyen hülyeségeket gondolok!” – rázta meg a fejét a démon, és lehunyta szemeit. Nem gondolta hogy elbóbiskol, de ez történt vele.   

-         Nem hiszem el! Nagyuram! Már 2 napja elment lassan! – mit csinálhat ennyi ideig türelmetlenkedett Jaken egy zöld réten ahol Kagome, Sango, Rin és Shippou gyógynövényeket gyűjtöttek.

-         Nyugodj meg Jaken-sama! – szólalt meg a kis lány – Biztosan nincsen semmi bajuk! Hamarosan vissza fog jönni Sesshoumaru nagyúr és vele fog jönni Mido is!

-         Persze, Sesshoumaru semmire sem vágyik jobban, mint egy halandó nő társaságára. – húzta el a száját Jaken.

-         Hát pedig igen is vissza fogja hozni Midot is, Kalde anyó is megmondta, hogy hozzá ment és hogy vele együtt fog visszajönni.

-         Ugyan már mi szüksége lenne arra a halandóra a nagyurunknak?

-         Ha tényleg olyan hatalmas ereje van annak a lánynak, bizonyos hogy Sesshoumaru a saját oldalára akarja állítani! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kagome is.

-         Te meg azt nagyon tudhatod halandó! – mérgelődött Jaken.

Ekkor a semmiből megjelent Inuyasha és akkorát vert a kis gnóm fejére, hogy azon egy hatalmas púp nőtt:

-         Ne merészelj még egyszer így beszélni Kagoméval! – sziszegte a hanyou a fogai között.

-         Én csak félek, mert ma te megint erőtlen emberré fogsz válni, és ha Rinnek valami baja esik engem Sesshoumaru nagyúr megöl! – fakadt ki idegesen a démonocska.

-         Fogd be! – ordította Inuyasha ingerülten. Ám ahogy ezt kimondta fülei megmozdultak és beleszippantott a levegőbe:

-         Ezt nem hiszem el! Még ez a rühes ordas kellet most pont ide!

Hírtelen egy forgószél állt meg mellettük pontosabban Kagome mellet:

-         Drága asszonyom, Kagome! – kezdte Kouga a farkas szellem – Megéreztem a finom illatod, és jöttem, megnézem hogy jól vagy-e? - és megfogta a lány kezét.

Inuyashát ekkor elkapta az idegbaj és a pár közé állt.

-         Veszed le a koszos kezedet Kagoméről?

-         Mert ha nem mit csinálsz akkor palota pincsi?

-         Megöllek te farkasok szégyene! – és már nyúlt is volna a Tetsaigáért, ha Kagome el nem kapja a kezét.

-         Inuyasha! Fejezd be! Kouga nem ártott neked semmit. Örülnék, ha egyszer az életben értelmesen tudnál viselkedni?

A fiúnak leesett az álla. Ennél még az is jobb lett volna, ha inkább a ”Feksziket!” mondja gondolta Inu.

- Kouga! Te pedig most légy szíves menny el. Nekünk most még sok dolgunk van! – fordult a farkashoz Kagome.

- Ahogy kívánod drága Kagome! – azzal Kouga újra forgószéllé változott és eltűnt.

- Ezt meg mért csináltad? – kérdezte duzzogva Inu.

- Mert mindjárt lemegy a nap!

- Ne és? Akkor meg mi van? – kérdezett vissza az értetlen hanyou.

- Az te idióta, hogy ma újhold lesz éjszaka! – felelte sértődötten a lány, felkelt és minden szó nélkül elindult a falu felé.

- Jaj, Inuyasha! –sóhajtott Sango – Mért nem tudsz egyszer előbb gondolkodni és utána beszélni. Kagome a te kedvedért küldte el Kougát te meg ilyen bunkón viselkedsz vele.

- Menny és kérjél tőle bocsánatot! – javasolta Shippou.

- Tudom nagyon jól mit kell tennem! – dühödött be Inuyasha. – De őneki meg nem kéne egyáltalán szóba állnia azzal a döggel!

Shippou érezve, hogy nagy verést kapna, ha most tovább marad inkább Kagome után szaladt Rinnel és Jakennel. Inuyasha és Sango 2esben maradtak a réten.

- Inuyasha, akkor neked meg nem kéne Kikyouval találkozgatnod. – felelte csendesen Sango.

- Hogy mi? – döbbent meg Inu. –Te meg honnan… - kezdett zavartan dadogni.

- Nem egyszer láttalak elmenni éjjelente. Sokszor láttalak titeket, amikor Kirarával röpködtem álmatlan éjszakáimon.

- Kagome tudja? – kérdezet csendesen a hanyou a földet bámulva.

- Nem mondtam el neki. De ha elmondanám azt is el kéne, hogy minden egyes alaklommal csak csendben beszélgettek, Kikyou pedig mindig ott hagy szó nélkül. És akkor Kagome még jobban szenvedne.

- De mért? – kérdezte értetlenül Inuyasha.

- Inuyasha, mért vagy ennyire vak, könyörgöm! – fakadt ki a szellemirtó lány.

- Sango, tudom, hogy néha érzéketlen vagyok, meg bunkó. Sőt belegázolok mások érzelmeibe, de én nem értem már se magam, se Kagomét. Ahányszor Kouga megjelenik engem a sárba döngöl, de elvárja hogy én ne találkozzak Kikyouval.

- Inuyasha, a nők bonyolultak, de neked csak egy szavadba kerülne és Kagome megnyílna előtted és megérthetnél mindent… - azzal ott hagyta ő is az ámuló hanyout.

Inu még sokáig ült egyedül a fűben és várta a naplementét. Nem akart visszamenni a többiekhez. Érezte, hogy valamit mondania kéne Kagoménak, de nem tudta mit is. Aztán amikor a nap elkezdett aláereszkedni a látóhatárnak Inu elindult és felült a Goshinbokura az 1000 éves Szent Fára.