Yilsrana Hime - Egy félszellem papnő élete
I. Élet a palotában
by Yilsrana&Katia

21. rész. A nemes gyilkos: Sesshoumaru sama

Sesshoumaru irtózatos dühvel indult el az ellenség vezére felé.

Az azonban sejtette, hogy ha Sesshoumaru eléri, azt a kutyaszellem fogja túlélni.

Ebből az okból maga és Sesshoumaru közé parancsolta a szellemeit.

Hiba volt.

Ezzel csak még jobban magára haragította az inuyoukait.

Sesshoumaru felemelte bal kezét, melyben ismét megjelent az energiaostor.

Kímélet nélkül kaszabolt le mindenkit.

Rövid idő elteltével a másik kezéből is előbukkant az energiaostor.

Akik a közelében voltak… azoknak nem volt esélyük a túlélésre.

Távolabb a csata zajlott tovább, de Sesshoumaru környéke egyre inkább egy mészárszékhez kezdett hasonlítani.

Elérte a szellemet.

Jobb kezével elkapta a szellem torkát, és a levegőbe emelte azt.

A szellem fuldokolni kezdett, ráadásul Sesshoumaru karmaiból méreg került a testébe.

Nem éppen kellemes halálnak nézett elébe.

Sesshoumaru végigvárta a szellem halálát, aztán egyszerűen elhajította a halott testet.

Odalépett Yilsranához, és örömmel látta, hogy még lélegzik.

Felvette az ájult lányt, és elindult vissza a palotába.

Az ellenséges sereg, látva vezérük halálát, szétszéledt.

Sesshoumaru visszatért a kastélyba, és Saruwatari gondjaira bízta Yilsranát.

Kaita nyugtalanul kopogott be Sesshoumaru szobájába.

Mikor meghallotta az invitálást, elhúzta az ajtót, és belépett.

-Mit szeretnél Kaita sama? –kérdezte Sesshoumaru.

Sesshoumaru jól tudta, hogy Kaita is egyike volt azoknak, kik tanúi voltak vérengzésének.

Sejtette, hogy ennek köszönheti a látogatást is.

-Gomen nagyúr. –hajolt meg Yilsrana. –Én csak…

-Ne hajlongj itt nekem. –mosolyodott el Sesshoumaru. –Hisz, egyenrangúak vagyunk.

-Én csak… -kezdte bátortalanul Kaita. –Szeretném megköszönni, hogy megmentetted Yilsy életét. Bár tudom, hogy a menyasszonyod, és neked ez természetesnek tűnhet, de ő a legjobb barátnőm, és ha meghalt volna…

-Értelek Kaita. –mondta Sesshoumaru.

-Még egyszer köszönöm. –mondta Kaita, és távozott.

/Vajon miért nem említette?/ töprengett Sesshoumaru. /Hisz látta, milyen könyörtelen voltam. Miért nem hozta fel? Talán tényleg annyira aggódott Yilsranáért, hogy az már nem is érdekelte, milyen áron mentem meg?/

Sesshoumaru megrázta a fejét, és sóhajtott egyet.

/Miért ilyen bonyolult minden, mióta itt vagyok Északon? Azelőtt legalább tudtam, mihez tartsam magam, de most…/

Sesshoumaru maga is beismerte, hogy a harc során elvesztette a fejét.

A tudat, hogy Yilsrana meghallhat, előhozta a rosszabbik énjét.

Mindenkit lemészárolt, csak, hogy a lányt menthesse.

/Istenek./ sóhajtott Sesshoumaru. /Néhány éve még eszembe sem jutott volna, hogy pont egy hanyou lány lesz a legfontosabb az életemben./
 

Folytatás következik