Nyolcadik fejezet

Csodálatos

Az istállók három oldalról vettek körül egy belső udvart, ezt nem tartották olyan takaros rendben, mint a Rózsakertet. Sesshoumaru rengeteg nyomot látott a hóban és szinte azonnal felfedezte azokat is, akik hagyták. Az udvar távolabbi végében egy kis gyerekcsoport vívott élénk hógolyócsatát. Arra gondolt, hogy a gyerekek még egy ilyen kegyetlen világban is megtalálják a módját, hogy gyerekek lehessenek.

Amint közelebb ért, meghallotta a lovak mély horkantásait. A tetőn néhány ember dolgozott a kémény körül. Amikor Sesshoumaru az eresz alatt belépett az istállóba, egyik ujjukkal megérintették a sapkájukat, úgy köszöntötték.

Odabent meleg fogadta - hála a gondosan megrakott tűzhelynek - és patyolattisztaság, mint egy szalonban. Sesshoumaru arra gondolt, a Királynő jól bánik a kecskéivel és a tyúkjaival. A tüzek fölött vasból kovácsolt üstök hevültek. Havat olvasztottak bennük, az állatok így jutottak ivóvízhez. Észrevett néhány talicskát is, amiből arra következtetett, hogy innen hordják a kertbe a trágyát. "Rina Királynő bölcs és gyakorlatias asszony."

Majd hirtelen megpillantotta a bölcs és gyakorlatias asszonyt, ahogy vörös csuklyáját hátravetve, kibontott hajjal gügyög a sárkányának.

Amikor a sárkány megrázta hatalmas két fejét és fújtatott, Rina felkacagott. És ez a nevetés sokkal inkább megmelengette a démon vérét, mint a lobogó tüzek.

- Aun a neve.

Rina riadtan, szégyenkezve ejtette le a kezét, amivel az állat fejeit akarta megsimogatni. Tudta, nem lett volna szabad ilyen sokáig időznie az istállóban, mivel már jelentették neki, hogy a démon napjában kétszer is meglátogatja sárkányát. De maga is olyannyira szerette nézni, hogy nem tudott ellenállni a késztetésnek.

- Éberen alszol.

- Felzaklattad magad - kerülte meg Sesshoumaru, és Rina legnagyobb meglepetésére a démon sárkánya úgy üdvözölte gazdáját, hogy az egyik fejével barátságosan meglökte a vállát.

- Ez azt jelenti, hogy örül neked?

- Azt jelenti, reméli, hogy hoztam neki egy almát.

Rina ujjával végigsimított a zsebében rejtőző két sárgarépán.

- Talán ez is megteszi - húzta elő és a démon felé nyújtotta.

- Tetszeni fog Aunnak, ha egy hölgy adja oda neki. Nem, ne úgy - fogta meg Rina kezét és a kinyújtott tenyerére helyezte a répát. - Még sohasem etettél sárkányt?

- Eddig még csak nem is láttam - figyelte visszafojtott lélegzettel Rina, ahogy Aun lehajtja a fejeit és ügyesen felharapja a kezéből a csemegét. - Nagyobb, mint ahogy képzeltem és sokkal aranyosabb - simított végig önkéntelenül a sárkány fején. - Néhány gyerek állandóan körülötte lebzsel. Legszívesebben házi kedvencet csinálnának belőle.

- Szeretnél lovagolni a hátán?

- Lovagolni?

- Szüksége van a mozgásra, mint ahogy nekem is. Arra gondoltam, vadászattal töltöm a délelőttöt. Tarts velem!

"Felülni egy sárkány hátára?" Rina még a gondolattól is borzongani kezdett.

- Más dolgom van.

- Egyedül könnyen eltévedhetek - fogta meg Rina kezét Sesshoumaru és végigsimított vele Aun egyik nyakán. - Nem ismerem az erdőidet. A hó a szagokat is 'eltemeti'. És kissé még mindig gyenge vagyok - füllentett egy aprót a démon, igazából már nagyon is jól érezte magát.

Rina ajka megremegett.

- Helyén van az eszed. Adhatok melléd egy férfit kísérőnek.

- Jobban élvezném a Te társaságodat.

"Felülni egy igazi sárkány hátára?" gondolta ismét Rina. Hogy tudna ellenállni egy ilyen lehetőségnek? És miért? Egyáltalán nem volt szende kislány, aki azonnal dadogni kezd és elpirul, amint kettesben marad egy férfival. Még akkor sem, ha azt a bizonyos férfit Sesshoumarunak hívják és egy rettentően jóképű démon.

- Rendben. Hogyan kezdjek hozzá?

- Várd meg amíg felnyergelem.

Rina megrázta a fejét.

- Nem. Mutasd meg, hogy csinálod.

Amikor Sesshoumaru elkészült, Rina elküldte az egyik fiút, mondja meg Otsunénak, hogy kilovagol a Herceggel. Nem akarta, hogy bárki is háborgassa őket, ezért a Kastély lakói az ablakok mögül figyelték.

És amikor a démon felugrott a nyeregbe, úgy ünnepelték, akár egy hőst.

- Hosszú idő telt el azóta, hogy lovagolni láttak valakit egy sárkányon - magyarázta Rina, miközben Aun büszkén ágaskodott az udvaron. Egyesek pedig, mint ahogy én is, még soha - sóhajtott fel. - Nagyon magasan van a nyereg.

- Add a kezed - nyúlt le Sesshoumaru. - Bízz bennem.

Rina valóban kénytelen volt megbízni a démonban, hacsak nem akarta elmulasztani ezt a páratlan élményt. Megfogta Sesshoumaru kezét, majd meglepetésében felsikkantott, amikor a démon egyszerűen maga elé emelte a nyeregbe.

- Figyelmeztethettél volna ahelyett, hogy felrántasz, mint egy zsák karórépát. Ha felszakad a sebed...

- Nyugalom - súgta közvetlen közelről a fülébe Sesshoumaru és Rina alattvalóinak az éljenzése közepette megindította Aunt és könnyedén 'kiügettek' az udvarból.

A gyerekek futva, kiáltozva követték őket, egészen a Kastély kapujáig.

- A testeddel vedd fel a sárkány járásának a ritmusát - magyarázta Sesshoumaru.

- Igen, próbálom. Mindenképpen ilyen közel kell hajolnod hozzám?

Sesshoumaru elvigyorodott.

- Igen. És nagyon jól érzem így magam. Nem kellene ilyen feszülten viselkedned egy olyan férfi társaságában, akit már láttál meztelenül.

- Az, hogy láttalak már meztelenül, még nem ok arra, hogy elengedjem magam a társaságodban - vágott vissza Rina.

Sessh harsogva felkacagott és vágtára ösztökélte sárkányát.

Rina lélegzete elakadt, de inkább az elragadtatottságtól, mintsem a félelemtől. Szél simogatta az arcát és a sárkány lába nyomán magasra szállt a porhó. Rina lehunyta a szemét, hogy minél jobban kiélvezze a szédítő pillanat varázsát.

Arra gondolt, milyen gyors a sárkány. "És milyen erős." Amikor felfelé kaptattak egy dombra, legszívesebben mindkét kezét az ég felé emelve kiáltozott volna a boldogságtól.

A szíve versenyt lüktetett a lábak dobbanásával és még akkor is tartotta az ütemet, amikor az erdő szélén lelassítottak. Annak az erdőnek a szélén, amit egész életében csak Elfeledettként emlegetett.

- Mintha csak repültem volna - gondolkodott hangosan. - Köszönöm - hajolt előre és az arcát a sárkány nyakához szorította. - Sohasem fogom elfelejteni. Ugye, milyen nagyszerű ez a sárkány? - fordult meg kipirulva Rina. Ekkor vette észre, milyen közel hajolt hozzá Sesshoumaru. Elég közel, hogy az arcán érezte a leheletét. Elég közel, hogy felismerje, miféle tűz izzik a szemében.

- Ne - fogta meg Rina állát Sesshoumaru, mielőtt a Királynő félrefordíthatta volna a fejét. - Ne. Amikor azt hittem, haldoklom, megcsókoltalak. És túléltem.

Sesshoumaru ismét meg akarta ízlelni Rina ajkát, vadul, őrülten elmerülni benne. De látta a lány szemében a félelmet, épp ezért gyengéden közeledett hozzá, alig érintette meg a szájával. Egyszerre volt vonzó és megnyugtató. És Sesshoumaru látta, hogy lágyul el Rina tekintete, mielőtt lecsukódnak a pillái.

- Csókolj vissza, Rina - csúsztatta a kezét a lány derekára és közelebb vonta magához. - Ezúttal csókolj vissza.

- Nem tudom, hogyan kell - felelt Rina, de abban a pillanatban már tudta is.

Tagjaiból kiszállt az erő, a szíve pedig vadul kalapált. Forróság ölelte körül. Még sohasem érezte ennyire kellemesen magát.

Amikor a szívük összeért, felragyogott benne a fény.

A Tél Szigetén, a behavazott Rózsakertben, a jégpáncél mögött egy apró, halványzöld rügy pattant ki a megfeketedett ágon.

Sesshoumaru addig harapdálta finoman, amíg Rina szét nem nyitotta az ajkait. És amikor elmélyült a csók, a lány életében először érzett forróságot a hasában.

A lehető legtovább akarta nyújtani a pillanatot, mégis elhúzódott Sesshoumarutól, majd pillanatnyi gyengeségében a démon vállára hajtotta a fejét.

- Tehát ilyen érzés - suttogta. - Ettól énekelnek a konyhában reggelente az asszonyok.

Sesshoumaru megsimogatta Rina haját és az arcához dörzsölte az arcát.

- Azért az egy kicsit több ennél - "milyen bájos" tette hozzá gondolatban. "Erős. Egy személyben testesíti meg egy férfi legmerészebb álmait. Mindent" döbbent rá, amiről ő is álmodott.

- Igen, persze - sóhajtott Rina. - Több, de az is így kezdődik. Velem ez nem történhet meg.

- Dehogynem - vonta közelebb magához Sesshoumaru a lányt, amikor Rina el akart húzódni tőle. - Abban a pillanatban megtörtént, amikor megpillantottalak.

- Ha képes lennék szeretni, csak téged szeretnélek. Habár azt nem tudom megmagyarázni, miért, de csak téged. Ha szabad lennék, csak téged választanálak - fordította el a fejét. - Vadászni indultunk. Hús kell az alattvalóimnak.

Sesshoumaru legszívesebben magához rántotta volna a lányt, hogy addig csókolja azokat a csodás ajkakat, amíg csak bírja. De tudta, hogy erővel nem érhet el semmit. Mint ahogy azt már sokan mondták neki. Jobb módszerekkel is le lehet győzni a nőket.

Folytatása következik...