13. Rész

Mai nagyon boldog volt. Talán még sosem volt annyira boldog mint akkor. Szinte csodálattal nézett meg mindent, éjjel nappal Rinnel foglalkozott (aminek a kislány nagyon örült, mert végre nem látta szomorúnak Mait). Éjszakánként pedig a csillagokban bővelkedő eget bámulta. „Sokkal tisztább az ég ebben a világban...bárcsak itt lene a távcsövem...” , Mindig is szerette az eget fürkészni éjszakánként. Ami nem ment zökkenőmentesen, mivel panelban lakott. „Imádok itt lenni. Friss levegő, gyönyörű táj, egyszerű élet. Mi kell még?”

-Mai! Elmondod hogy miért vakultál meg? - jött hirtelen a kíváncsi kérdés Rintől. Sesshoumaru mintha megmozdult volna a kérdésre. Nem csoda, hisz őt is érdekelte, még ha nem is annyira mint Rint.

-Hát...nem is tudom...- jött zavarba, amikor meglátta hogy a nagyúr is figyeli.

-Kérlek!- kérlelte a lányt Rin, a már amúgy is aranyos arcocskájával, de azért ő még boci szemeket is vágott. Mai elmosolyodott. „Miért is ne?”

- Nem bánom- sóhajtott Mai. A kislány hozzábujt, hogy kényelmesen elhelyezkedjen, na meg hogy ne fázzon annyira a hűs szélben. Mai átölelte, betakarva a kimonójával. (Hozzáteszem, azóta se tudja honnan szerezte, lehet hogy örökre rejtély marad...~ titokzatos mosoly ~  ßíró)

-Hol is kezdjem...-egy kicsit elgondolkodott- Úgy két hónappal ezelőtt kezdődött az egész hiszti. Édesanyámnak eltört a lába egy kirándulás során. Az elején azt hittük hogy csak kificamodott, úgyhogy nem mentünk orvoshoz, mondván hogy majd begyógyul magától. Aztán amikor két nap múlva már kétszeresére dagadt a lába és egyáltalán nem javult az állapota, mégis meglátogattuk az orvost. Akkor derült ki hogy eltört. Ekkor jöttek a gondok. Merthogy édesanyám nem nagyon tudott mozogni, ezért majdnem mindent nekem és a testvéremnek kellett csinálni. Mivelhogy drága jó apám éjszaka szokott dolgozni, és nappal húzza a lóbőrt...nem is értem igazán hogy fér meg anyámmal...A lényeg hogy a nagymamámat is az anyu ápolta már vagy egy éven keresztül, mert szegény nagyon leépült. És ezt most úgy értsd hogy fizikailag is meg agyilag is- ezt most inkább Sesshoumarunak mondta, mivel Rin nem is nagyon érti- szóval nekünk kellett pesztonkálni őt. Kínos volt, de valakinek meg kellett csinálni...

-Nem értem...- vakarta meg a fejét Rin.

-Nem is kell. Addig jó amíg még gyerek vagy.

-Miért mondod ezt?- Mai nem válaszolt csak rámosolygott. Felnézett az égre, majd folytatta:

-Szóval az egyik ilyen fárasztó napon vittem haza egy csomó gyógyszert, vagyis orvosságot. Anyának is, meg a mamámnak is. Különösen meleg nap volt akkor, úgyhogy leültem egy kicsit az árnyékban. Hogy is mondjam...majdnem elaludtam. Aztán amikor észbe kaptam hogy mennem kéne, nekiütköztem egy fura fazonnal. Öhm...vagyis akkor még fura fazon volt...Albínónak néztem, de most már kezdek kételkedni benne hogy valóban az-e...

-Mi az az albínó?- jött a kíváncsi kérdés.

-Hát...öhm...- „Ez jó kérdés...Most mégis, mit mondjak erre?”- ...Mond csak láttál már fehér nyuszit piros szemekkel? Na ugyanez, csak emberben...- „Ezt most jól meg azt mondtam...” Nem várta meg amíg a gyerek reagál, inkább gyorsan folytatta- Szóval nekimentem és elestem. Aztán felsegített, majd mintha mi sem történt volna eltűnt, mint a kámfor.

-Mint a mi?- értetlenkedett Yaken. „Hát ő meg minek hallgat meg egy halandót?”

-Illat anyag, nem érdekes, egy csak egy mondás- majd folytatta- A lényeg, hogy mikor másnap már felébredtem, már nem láttam. Ami még furcsa, hogy az albínóval, vagy mivel álmodtam. Már nem emlékszem mi volt az álmomban. Mivel nem tudtak mit kezdeni a szememmel eljöttem japánba egy szemész „zseni”-hez. De odáig már nem jutottam el, mert Az albínó átvitt a kúton. Legközelebb, már azon a réten ébredtem, ahol összefutottunk. Hogy mi történt előtte,arra nem emlékszem.

Rin ásított egyet, mire Mai a szája elé tette a kezét, majd még jobban magához húzta. Mosolyogva nézte tovább a csillagokat. Eközben Yaken még mindig a Kámfor titkán gondolkodott, Sesshoumarut, pedig már rég frusztrálta valami. „Albínó???”- gondolta egy furcsa grimasszal a képén.

Kérlek... küldjetek véleményeket az e-mail címemre. Előre is köszönöm. (félre értés ne essék, folytatni fogom ;)