- Ez így nagyon nem lesz jó. Mai! Menekülnöd kell! Hallasz engem?

- Meghaltak...megölték őket...

Mai már semmire sem tudott reagálni. A világ megszűnt létezni körülötte. Megölték a családját, és az elkövetők nyilván a szomszéd szobában vannak, de már az sem érdekelte. „Miértelme így az életnek?”

/képzeljetek ide egy csillagot /

- Kagome! Gyere, ezt látnod kell!

- Mi az Souta? Mi...- Kagoméban megfagyott a vér amikor a TV-ben meglátta Mai képét, és leégett házukat. /Nem mintha tudta volna, hogy néz ki, viszont következtetni csak tudott/ Kagome felrohant a szobájába, megfogta íját és a nyilakkal teli tegezt, majd elrohant a Hotel felé, ahol Mai még mindig nem tért magához a történtekből.

/újabb csillag /

Sesshoumru berontott Mai szobájába az ablakon keresztül, miután a másik ablakon meglátta, ahogy a „szülei” felveszik igazi alakjukat. Azonban megtorpant, mikor meglátta a lelkileg összetört lányt. Ebben a pillanatban rontott be a szobába a két szellem. Mai még mindig nem nézett fel, de felfogta az eseményeket.

- Gyerünk Mai, térj magadhoz! Menekülnöd kell!

- Minek meneküljek?

- Minek meneküljek? - adott hangot a gondolatainak. De olyan halkan, hogy csak Sesshoumaru hallotta meg. A nagyúr meglepődött a kérdésen. Nem ilyenek ismerte meg a lányt. „Mi történhetett vele?”

- Most már nem menekülhetsz kislány...A lelked a miénk!

/újabb csillag /

„Istenem, csak érjek oda időben!” Kagome szinte démoni sebességgel futott végig Tokió utcáin.

/újabb csillag/

- Jaj ne!

- A lelkemet? – Mai felemelte a fejét, és a szörnyetegeket figyelte – Mit érnétek vele. Hiszen most törtétek darabokra.

- Ez volt a célunk. – Ocsmány pofájából csöpögött a mérgező nyál- A te reinkarnálódott lelked képes teljesíteni még a lehetetlennek tűnő kívánságokat is.

- Na azt már nem! Abból nem esztek, ti ocsmány szörnyetegek!