Kagome döbbenten állt az ajtóban. Nem nagyon értette, hogy mi történt. Döbbenetéből Sesshoumaru riasztotta fel, aki felnyalábolta a lányt, majd visszaindult a kút felé. „Sesshoumaru? Ebben a világban? „

- Mi történt ott fent?- hallott meg egy távoli hangot a miko.

- Ajaj, jobb lesz elhúzni a csíkot. – felvette az íjász felszerelését, majd elindult a kijárat felé a történteken gondolkodva. „Ezek szerint Mai, végig Sesshoumaruval utazott. Akkor nem azért bujt el a bokorban, amikor Sesshoumaru Inuyashával beszélt, mert félt tőle, hanem mert el akart meni tőle. Viszont ahogy elnézem ne járt sok sikerrel...Na várjunk csak. Miután elvált Sesshoumaruéktól és velünk utazott...azért sóhajtozott annyit? És azért volt annyira maga alatt? Mert nem láthatja többé őket?”

BUMM!

Sajnos annak is megvan az ára, ha valaki elkalandozik. Így Kagome egy jó nagy púppal gazdagodott meg. /De lehet hogy annak a jele hogy beletrafált :P /

/csillag /

Mai arcába hűvös esti szél csapott, ahogy haladtak az éjszakában. Az eszeveszett sebességben először csak elmosódott foltokat látott. Érezte, hogy valaki viszi, de csak egy kézzel. Látása kezdett kitisztulni. „Sesshoumau? Mit keres ő itt? És mégis, mit csinál?” Szerencsétlenségére, vagy ellenkezőleg, a szellem észrevette hogy magához tért. Lassított a tempón.

- Ne értsd félre. Rin nem érzi magát valami jól, mióta elmentél. -  „Nem is hittem volna, hogy csak úgy utánam jössz...” erre a gondolatra mai elhúzta a száját, de csak annyira, hogy a szellem még ne vegye észre. Aztán eszébe jutott, hogy mi is történt vele, mielőtt elájult.

Tekintete komor lett, majd egy könnycsepp gurult le az arcán. A szülei meghaltak, és már őt is nyilván halottnak hiszik. Ezek után...mi értelme, hogy ebben a világban maradjon? Hisz itt már nincs senkije, és pénze sincs hogy esetleg hazautazzon.

Sesshoumaru nem tudta, miért sír a lány. Hiszen nem ellenkezik az ellen hogy visszavigye őt. Jégállarca nem mutatta ki érzelmeit, mégis zavarta, ahogy a hold fényében megvilágított nedves folyadék lefolyik az arcán...azon a szép vonású arcán, majd az álláról lecsöppen. A lány nem zokogott, mégis, szinte vibrált körülötte a levegő az elkeseredettségtől. Nem bírta tovább, és levette a tekintetét a lányról.

Nem tartott sokáig, amíg sebesen száguldva visszaértek a kúthoz, Mainak mégis úgy tűnt, mintha éveken keresztül utazott volna Sesshoumaru karjában. Nem jött zavarba, még akkor sem, amikor Sesshoumaru a középkorban még szorosabban magához ölelte, és úgy vitte tovább.