Aniah Ryanor – Az őrző 3.

Út a Sötét Palotába

-Akkor hova megyünk? –kérdezte másnap reggel Amelia.

-A legnagyobb elérhető könyvtárba. –mondta Amy.

-Zefiliába? –kérdezte Zelgadis.

-Nem. Az apám palotájába. –mondta Amy. –Az Északi Sötét Hegységben lévő palotába. Lehet ott pár érdekes dolog a számunkra.

-Akkor induljunk. –mondta Lina. –Minden perc számít.

-Na végre. –sóhajtott Filia. –Úgy tűnik, hogy végre benőtt a feje lágya.

-Persze csak miután megreggeliztünk. –mondta Lina és eltűnt az étterem irányába.

-Ez egyszerűen… ez… ez… -kereste a szavakat, a padlót fogott Filia.

-Javíthatatlan. –mondta egy vízcseppel a fején Amy. –Már épp kezdtem elfelejteni, hogy milyen is Linával utazni. Az utóbbi időben a legnagyobb gondom az volt, hogy éljem túl a halál unalmas gyűléseket.

-A Szörnygyűléseket? –nézett rá Amyre Filia. –Téged még beengednek a gyűlésekre? Azok után, hogy segítettél elpusztítani Shabranigdot, Rezo másolatát, Phibrizzot és Sötét Csillagot?

-Egyelőre még a Rémálmok Urának alkalmazásában állok. –vonta meg a vállát Amy. –Neki, pedig nem érdeke kitiltani a gyűlésekről. Legalább is egyelőre.

-Megint tervezel valamit? –kérdezte Filia gyanakodva.

-Ugyan. –legyintett Amy. –Hova gondolsz Filia? Én nem vagyok olyan, mint Xellos!

-Csak majdnem. –sóhajtotta Filia.

-Ezt most nem hallottam! –mondta Amy. –A te érdekedben Filia.

-Nem értem. –rázta meg a fejét Filia. –Ezer éve, a második mazoku háború alatt te elárultad a szörnyek faját, és átálltál mellénk. Ez után elpusztítottad Phibrizzo papját, és tábornokát, és rengeteg szörnyet, a Herceg meg csak úgy, egy kis fogság után megbocsátott.

-Tudod, hogy mennyire gyűlölöm a bezártságot Filia. –mondta Amy. –Egyszer megszöktem. Miután később visszamentem a Herceg nem zárt vissza, hanem rögtön új feladatot adott.

-Akkor sem értem. –csóválta a fejét Filia.

Amy előhúzott egy csésze teát, és azt kezdte teljes odafigyeléssel kortyolgatni. Közben ideges arckifejezéssel tekingetett körbe az étteremben. Mikor végzett a teával eltüntette a csészét, felállt, és odasétált egy másik asztalhoz. Elmosolyodott, megcsóválta a fejét, aztán a grabancánál fogva előrángatta a semmiből a kínosan vigyorgó Xellost.

-Mindig elfelejtem, hogy előled nem tudok rendesen elbújni. –mondta Xellos.

-Mit keresel itt Xellos? –mordult rá Amy, miközben a papot fojtogatta. –A Herceg nem bízik benne, hogy meg tudom oldani a problémát?

-Nem erről van szó. –mondta Xellos. –Bár a Sairaagi események tükrében jogos lenne. Liliana majdnem legyőzött! Ha nem menekülsz el, már nem élnél!

-Ha nem muszáj, ne emlékeztess rá! –mondta Amy, és tekintete dühösen megvillant.

-Bocs. –mondta Xellos. –Most jön az, hogy „ha két percen belül nem adsz értelmes választ, lenyomom a torkodon a Szörnybéklyót?”

-Pontosan! –sziszegte Amy nagyon halkan és nagyon gonoszan.

Eközben Lina és Amelia sugdolóztak.

-Ezek szerelmesek! –állapította meg Lina.

-Igazad lehet Lina kisasszony. –mondta Amelia.

-Amynek valami ízlésficama lehet. –mondta Lina.

-Lina! –csattant fel Amy. –Nem vagyok süket! És nem vagyok szerelmes Xellosba!

-Mondhatsz akármit, minket nem tudtok átverni. –mondta Lina.

-Megőrülök! –tépte a haját Lina. –Inkább induljunk!

Tíz napig meneteltek, mire egy hegység lábához értek.

-Ez az Északi Sötét Hegység? –kérdezte Amelia. –Ahol szörnyek tanyáznak?

Amy bólintott, aztán csettintett egyet, és a kis csapat a következő percben már egy hatalmas csarnokban állt. Lina fojtogatni kezdte Amyt.

-Te esze ment papnő! Nem tudtad volna ezt korábban? –kérdezte Lina.

-Mi bármikor bejuthatunk a palotába, bárhonnan, csak létsíkot kell váltanunk. –magyarázta Amy, miközben Lina kezeit próbálta lefejteni a torkáról. –De halandókat csak akkor hozhatunk be, ha azok a halandók a hegység lábáig eljutottak.

-Ez a mentséged! –mondta Lina, és elengedte Amyt.

-Érdekes barátaid vannak leányom. –csendült egy nyugodt, érzelemmentes hang.

A kis csapat a han irányába fordult. Xellos meghajolt, Amy elmosolyodott, a többiek, pedig csak kíváncsian nézték az érkező alakot.