Egy tiszta lélek könnyei

      By:Kinuye

                         1.

Késő nyári éjjel volt, egy fekete árny suhant végig a palota kertjén. Végig a sötétben maradt, hogy ne fedje fel kilétét a nem kívánt szemek előtt, mégis megpillanthattuk a hosszú sötéttincseket, amik kissé lemaradva gazdája testétől szálltak utána. Az alak sietve kapkodta lábait, aztán könnyed ugrással a bokorcsoport mögött ért földet, de nem állt meg, inkább még gyorsabbra vette a tempót. Az árny akadálytalanul mozgott a koromfekete éjben, anélkül, hogy felbukott volna valamiben az egyenetlen talajon. Néha visszapillantott, de miután meggyőződött róla, hogy nincs a nyomában senki, lassított egy kicsit, hogy ne fáradjon ki olyan gyorsan.

Kis idő múlva, a fák kezdtek elfogyni, majd vízcsobogást lehetett hallani. Az alak észrevette, hogy egy kisebb cseresznyefa áll nem sokkal a patak előtt. Amikor elég közel került elrúgta magát és ez egyik ágon landolt, de még abban a pillanatban felszökkent a levegőbe. A vékony ágról, halványrózsaszín szirmok hulltak a földre, a mozgás miatt. 

A hold fénye megvilágította a titokzatos árnyat, ami egy törékeny testet rejtett. Halványzöld kimonót viselt, ami félig le volt csúszva róla, így látni lehetett a fehér alsóruházatot.

A lány kecsesen, mégis puhán érkezett a túlpartra, aztán ismét felvette az előbbi tempót. Megállás nélkül haladt az éjszakában, aztán pirkadatkor úgy döntött, hogy lepihen. Egy kis tavacska mellett álló hatalmas fa tövét célozta meg alvóhelyéül, de mielőtt az álomvilágba ringatta volna magát, néhány kortyot ivott a kristálytiszta vízből. Szomját eloltva telepedett le, és megigazítva magán a ruhát, felületes alvásra hajtotta fejét.

Amikor szempillái megremegtek, kinyitotta a szemét és felnézett az égre. A nap néhány órája kelt fel, így kipihenten mosdott meg a kellemesen hűvös vízben, aztán ismét útnak indult. 

Most lassabban haladt előre, már nem sietett annyira. Már majdnem dél volt, amikor a fák közül hangok szűrődtek ki, ezzel megállítva a fiatal lányt, aki az övébe fűzött katanára tette a kezét.

-         Jó volt a zsákmány, igaz főnök? – kérdezte egy fiatalos hang.

-         Úgy, bizony, de… - hallgat el, amikor kiléptek a takarásból és megpillantja a fiatal szépséget. – …ilyen kincset, még nem szereztünk.

-         Valóban szép. Mit keres erre, egy ilyen előkelő lány? – kérdezi egy harmadik, végigmérve a karcsú testet.

-         Pont ilyen, rühes kutyákat, mint ti! – szinte köpte a szavakat, és mindegyikből sugárzott a gyűlölet. Előrántotta a kardot, és két kézzel megfogta a banditákra szegezve a pengét.

-         Nagy a szád, te szajha, ezért megfizetsz! – gurul dühbe a vezér, és ő is előhozza fegyverét. – Kapjátok el! Élve akarom.

-         Igenis. – támad a lányra, mind az öt bandita.

-         Élni fogok, de ti nem! – szól vissza, és párbajozni kezd a támadókkal.

Kis idő múlva, eldőlt, hogy ki fog nyerni, miután a negyedik férfi is holtan esett össze. A bandavezér, elámult a lány ügyességén, de így még jobban meg akarta szerezni magának. Az utolsó bandita, kissé kétségbeesve, de nekilendült a kardjával, hogy lesújtson, de ezzel a halál ösvényére lépett. A lány egy szép kikerülő manőver után, hátulról szúrta szíven a férfit, aki a porba hullt.

-         Jobban küzdesz, mint banditáim, de rólam se feledkezz meg. – rántotta elő a kardját.

-         Téged szántalak utoljára, hogy láthasd az embereid halálát. – sziszegi.

-         Miért utálod ennyire a fajtámat? –kérdezi a férfi, és elkezdett jobbra lépegetni, amit a lány követett.

-         Nem mondom el, egy ilyen szégyentelennek, de megvan rá az okom. Nevezzük bosszúnak, ha így megfelel. – felelte nem túl kedvesen.

-         Megfelel. – esett neki a lánynak, aki kivédte az erőteljes csapást.

Nem kell mondanom, hogy ezzel elkezdődött ez életre-halálra menő párbaj, ami inkább a fiatal teremtésnek volt az, mert a férfi mást tervezett vele, ha legyőzi. Már elég régen csatáztak, de egyik fél sem tudott dűlőre jutni, így a lány kicsit izgalmasabbá tette a játszmát. A törékeny teste körül halványzöldes aura képződött, amiben inkább a lila volt a főszín. Az energia, néhány másodperc után, beleszállt a kardba, ami ebben a két színben kezdett fényleni.

-         Mi vagy te? – döbben le, de mély hangján nem hallatszik.

-         Az, aki lesújt rád, ezzel a pokolba küldve a mocskos lelked! – válaszolta, de a kellemes hang, kissé megváltozott.

Ismét lesújtott a vezér, de a nő kivédte, aztán ő csapott a férfi felé vízszintesen. A két penge érintkezett, de a fiatal hercegnő kardja, úgy hatolt át a bandita fegyverén, akár a forró kés a vajon. De itt nem állt meg, a katana ezzel a lendülettel, még ketté is szelte a férfit, aki döbbenten pislogott párat aztán eldőlt, akár egy zsák. A fiatal szépség, megmozdult és a kardjára pillantott, amiről a bíbor vér csepegett a talajra, amit az, mohón magába szívott.

A lány megrázta a fejét, aztán mélyen leszúrta a katanát, majd kihúzta az anyaföldből, de a pengéről eltűnt vörös fogyaték, ami a banditák ereiben folyt nem sokkal ezelőtt. Kis gondolkodás után, elindult amerre a férfiak jöttek, ezzel feltérképezve a helyzetet.

A támadók, amint észrevették a lányt, nekiestek, de mind az életével fizetett ezért a tettért. A nő, smaragdzöld szemivel a fiatal hajadonokra pillantott, akik félve tekintettek rá, de megváltozott a véleményük, miután az kiszabadította őket, és mindannyijukat elengedte. A lány dolga végeztével, újra elindult, hogy a poros földutat rója. Biztos volt benne, hogy nemsokára megtalálja azt a személyt, akit már hosszú évek óta keres, ezzel megbosszulva, amit vele tettek.

Folytatása következik…