6 fejezet

A palotában mindenki nagyon szomorú volt, mert Mayuminak az állapota egyre rosszabbodott még a kicsi Rinnek se volt jó kedve. Este Rin megint elment Sesshoumaruhoz.

-         Sesshoumaru sama nem lehetne, az hogy a gyógyító kardodat Mayumi közelébe rakod, mert akkor talán jobban lenne-kérdezte Rin.

-         De – mondta meglepetten Sesshoumaru mert annyira el volt keseredve, hogy ez eszébe se jutott, le is vette az övéről és Mayumi mellé, rakta. Ekkor Rin odament Sesshoumaru elé és átölelte.

-         Te vagy a legjobb pótpapa –mondta Rin és kiment a szobából.

-         Te meg a legaranyosabb kislány, akivel találkoztam idáig – suttogta sesshoumaru az éjszakába. Ám ebben a pillanatban Mayumi kinyitotta a szemét.

-         M.. mi történt- kérdezte Mayumi akadozva.

-         Ha – fordult hátra az eddig hátal ált Sesshoumaru.

-         Mi történt – kérdezte ismét Mayumi.

-         Naraku hirtelen megtámadott és súlyosan megsérült. De már jobban vagy ezért megyek is – mondta Sesshoumaru és elvette Mayumi mellől a kardot.

-         Ne meny- szolt gyorsan Mayumi.

-         Miért - kérdezte vissza Sesshoumaru.

-         Mert nem szeretnék egyedül maradni –válaszolta félénken.

-         Rendben maradok, de csak, azért mert ennyivel tartozom – hazudta Sesshoumaru mert szívesen maradt Mayumival.

-         Értem – s e közben Sesshoumaru leült az ágy melletti székre.

Sesshoumaru reggel elhagyta a szobát, mert nem akart senkivel se találkozni. Erre Mayumi is rájött és tudta Sesshoumaru azért nem akar senkivel se találkozni, mert magát hibáztatja a történtek mait. Mikor egy cselédlány Mayumi szobájába jött és észrevette az ülőhelyzetben álló Mayumit kiejtette a kezéből a tiszta ruhát.

-         hercegnő hát jobban van – örvendezet a cselédlány és azonnal kirohant jelenteni a királynak.

Miután a király ezt megtudta azonnal lánya szobájába, siettet, de amikor meglátta lánya már nincs az ágyában majdnem szívrohamot kapott.

-         gyermekem azonnal feküdj vissza az ágyba nem, lehetsz olyan jól, hisz tegnap még a halálodon voltál még az orvosok is, azt mondták, hogy lehet, nem éred meg a ma reggelt.

-         De apám látod már nincs is meg a sérülésem, bár nem tudom, ez hogy lehetséges – értetlenkedet Mayumi.

-         Én tudom – mondta Rin aki eddig az ajtóban ált.

-         Tényleg – kérdezte Mayumi

-         Igen azért gyo…- nem tudta Rin befejezni, mert Jeken megakadályozta benne.

-         Buta lány nem mondhatod el Sesshoumaru sama akkor, megölne minket – aggodalmaskodott Jeken.

-         Nem ölne, meg mert ha mégis engem úgyis életre keltene, mint akkor, amikor a farkasok megöltek és te is, tudod hogy a gyógyító kard az, ami ma..- már megint Jeken szakította félbe

-         Ne merészeld elmondani – fenyegetőzött Jeken.

-         Jeken azonnal fejezne – hallatszott egy rideg hang.

-         Sesshoumaru sama – ismerte fel Rin és amint megtalálta pótpapáját oda szaladt hozzá.

-         I.. igen is Sesshoumaru sama –mondta félénken Jeken.

-         Rin erre nem kértelek meg, de most megkérlek, ne mond el senkinek mi történt rendben - kérdezte Sesshoumaru.

-         Igen Sesshoumaru sama – válaszolta a kis csöppség.

-         Miről zagyváltok itt – kérdezte zavarodottan Mayumi

-         Semmi Mayumi sama semmi de nem mondhatom el, hogy gyógyultál meg bocsánat – szomorodott el Rin

-         Jaj Rin ne szomorkodj semmi baj.

Köszönöm Mayumi sama- mondta Rin erre Mayumi elmosolyodott.

-         Apám –szolalt meg végül Mayumi – szeretném fojttatni az utamat Sesshoumaruékkal.

-         Nem – válaszolta apja.

-         De miért Sesshoumaru megvédett mindentől csak, mert te annyira féltesz attól még nem, kellene úgy viselkedned velem, mint egy 6 éves gyerekkel nem tehetett róla Sesshoumaru hogy az a szellem olyan gyorsan jelent, meg hogy még reagálni sem volt időnk.- emelte fel a hangját Mayumi.

-         Rendben van, elmehetsz, de ha még egy ilyen történik nem éled túl, megérttetted Sesshoumaru – nézet rá fenyegetően.

-         Igen – válaszolt az említett.

Másnap Mayumi elbúcsúzott édesapjától s egy erdő fellé vették útjukat.

.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.