7 fejezet

Miután Mayumiék eljöttek a palotából eltelt egy holnap. Ám ezen a napon Mayumit rosszullét, kerülgette ezért meg kelet állniuk. Mayumi sehogy se érezte jól magát ezért Sesshoumaru ezt, mondta:

-         Ma nem megyünk tovább, és ha Mayumi holnap se lesz jobban, elmegyünk a palotámba és addig maradunk, amíg Mayumi jobban nem lesz- mondta mit sem érdeklődő hangon, de persze ez se volt igaz legbelül nagyon is féltette Mayumit.

-         Éljen – ugrándozott Rin mert nagyon szeretet a palotában lenni de rögtön el is szomorodott, amikor Mayumi köhögő rohamot kapott- Jól vagy – szaladt hozzá Rin.

-         Igen – de ez nem volt igaz, mert Mayumi tudta mi baja van de nem akarta elmondani senkinek. Ám abban a pillanatban Sesshoumaru Mayumi szemébe nézet és már tudta, hogy a lány tudja mi baja.

-         Jeken kísérd el Rint élelemért- adta ki a parancsot Sesshoumaru.

-         Igen is Sesshoumaru sama- mondta Jeken –gyere Rin – fordult Rinhez.

Sesshoumaru megvárta, míg elmennek és csak azután szolalt meg.

-         miért vagy ilyen rosszul Mayumi – kérdezte végül Sesshoumaru.

-         Nem tudom miről besz... – de nem tudta folytatni, mert Sesshoumaru félbeszakította.

-         Ne hazudj én, látom a szemedben, ha hazudsz – mondta Sesshoumaru olyan rideg hangon, hogy Mayuminak libabőrös lett a keze.

-         Tudom mi a bajom, de nem akarok róla beszélni – adta meg magát Mayumi.

Sesshoumaru nem tudta mit tegyen, féltette a lányt, de nem merte neki bevallani, sőt nem csak féltette, hanem szerette igen magának ezt beismerte, de neki nem merte.

Ám amikor Mayumit újabb köhögő roham kerülgette, elhatározta bevallja neki, mit érez iránta.

-         Mayumi –szólította a lányt olyan kellemes hangon hagy Mayumi beleborzongott.

-         Tessék – szolalt meg nagy nehezen Mayumi mivel már megint elveszet az aranyszempárban.

-         El kell mondanom valamit é...én be..beléd sze..szerettem- mondta ki nagy nehezen ezt a, mondatott. Erre Mayumi megszólalni se tudott ezek a szavak örömet okoztak neki, de nem, mert megszólalni, mert félt csak álmodik. De nem álmodott, mert abban a pillanatban Sesshoumaru megcsókolta puha ajkait.

-         Én is … szeretlek – mondta Mayumi s átölelte szerelmét.

-         Mayumi kérlek téged, mond el mi a bajod, tudod, nem akarlak elveszíteni- terelte el a szót.

Mayumi kibontakozott szerelme öleléséből és a szemébe nézet aggodalmat és szerelmet látott benne.

-         tudod az anyám beteg volt én még kicsi voltam nem, tudtam mi az a halál – csordult le egy könnycsepp Mayumi arcáról –amikor anyám meghalt jött hozzánk egy jósnő ö azt jósolta mag hagy anyám halála után minden évben egyszer mindig meg fogok betegedni ez be is következet apám rá akart, jönni mi bajom de nem sikerült. Azóta mindig megbetegszem, s csak másnap gyógyulok, meg- fejezte be a történetet Mayumi.

-         Sajnálom – érzet együtt Sesshoumaru s átölelte Mayumit s csókot lehelt Mayumi ajkára vigasztalás képen.

Miután Rinék visszatértek s elfogyasztották ételüket nyugovóra tértek. Mayumi Sesshoumaru karjaiban aludt el s így Sesshoumaru érezhette bársonyos illatát Rin az éjszaka folyamán felriadt s Mayumi ölébe feküdt vissza erre Sesshoumaru is felkelt s látta ki fészkelte be magát s örült, hogy megtalálta az igazi családját.

The end az első résznek. Folytatás következik!