2 fejezet

Mayumi arra ébredt, hogy valaki simogatja rögtön tudta, hogy Sesshoumaru az és ezért nem kelt fel de erre Sesshoumaru megcsókolta.

-         Mayumi csillagom ébredj fel-becézte Mayumit.

-         Minek neveztél – figyelt fel Mayumi hisz idáig Sesshoumaru nem mondott neki ilyeneket.

-         Csillagomnak – adott választ Sesshoumaru – ideje visszamennünk aggódni fognak miattunk- Sesshoumaru tudta, hogy Jeken és Rin tudják, hogy Mayuminak bevallotta érzéseit és ez nem is zavarta, de még mindig úgy érezte ez gyengeség, ezért ezt mondta Mayuminak:

-         Mayumi szeretném, ha nem tudna senki a mi szerelmünkről Jekenen és Rinen kívül – fordult el Sesshoumaru. Mayumi erre meglepődött de utána megértés tükröződött a szemében, hiszen sesshoumarut úgy nevelték, hogy rideg legyen és az érzéseit gyengeségnek, higgye.

-         Rendben – mondta Mayumi. Erre Sesshoumaru elindult az ösvényen Mayumi pedig követte.

Mikor Mayumiék megérkeztek a palotából Rin rohant ki és a kezében egy levél volt.

-         Mayumi sama ezt neked hozta egy Takumi nevű férfi – nyomta Mayumi kezébe a levelet. Mayumi a név hallatán megrökönyödve ált erre Sesshoumaru is felfigyelt.

-         Mayumi valami baj van – kérdezte.

-         Nem nincs – és elindult a szobája felé.”nem az lehetetlen ő csak akkor hoz személyesen levelet, ha meghalt valaki”gondolt vissza a névre Mayumi. Sesshoumaru követte, de úgy hogy Mayumi ne vegye észre ez Sesshoumarunak könnyen ment, mert Mayumi magába rökönyödve ment azt se vette észre, amikor egy nőnek ment neki. Miután Mayumi bement a szobájába Sesshoumaru Mayumi szobájának, az ablakának a függönye mögé bujt. Mayumi kinyitotta a levelet és ez ált benne:

Kedves Mayumi!

Sajnálattal közlöm, de édesapádat megölték az éjjel.

 Átérzem fájdalmad, és hogy mit érez, kérem, fogadja őszinte részvétem.

                Azt még tudnia kel, hogy elkel foglalnia apja héjét, ha úgy érzi készen áll rá.

                                                                                                                     Takumi

Mayumi többször is elolvasta a levelet. Miután már a sírás kerülgette, hagyta had, zuhanjon teste az ágyra és sírja ki magát. Sesshoumaru aki a függöny mögött lapult nem értette miért sír, ezért úgy érezte, hogy meg kel kérdeznie.

-         Mayumi miért sírsz –jött elő Sesshoumaru. Mayumi ijedten felnézet és gyorsan letörölte könnyeit.

-         Semmiért – füllentette, mert Mayumi jól tudta hogy akkor Sesshoumaru minden percét vele töltené, mert attól félne, hogy öngyilkos lenne.

-         Előlem nem tudod elrejteni a könnyeid – válaszolta higgadtan.

-         Az apám meg..meghalt – Mayumi újra sírni kezdett. Sesshoumaru odament és átölelte.

Sesshoumaru érezte, hogy Mayumi szorítása egyre gyengül, de nem engedte el. Mayumiék így aludtak el s álmukban minden gondjuk elszállt.

.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.