3 fejezet

Mikor Mayumi felkelt azt hitte csak álmodott, de mikor meglátta maga mellett az őt figyelő Sesshoumarut, akinek a szemében sajnálatot látott újra elkezdett sírni.

-         felejteni a karok – nézett síros szemekkel Sesshoumaru szemébe.

-         Mindenki azt szeretne ilyenkor – mondta és átölelte. Sesshoumaru most érezte igazán, hogy mit érzett ő valójában mikor apja meghalt és hogy öcsét menyit bántotta pedig nem is ö volt a hibás. Ekkor egy könnycsepp csordult le arcán.

-         Mayumi szeretném, ha eljönnél velem az öcsémhez – mondta, miután Mayumi megnyugodott. Sesshoumaru érezte bocsánatot kel kérnie tőle.

-         Rendben – mondta és elkezdett öltözni.

-         Még ma indulunk – mondta Sesshoumaru és kiment. Mayumi egészen az ebédlőig azon gondolkozott mit kezd majd az életével. Mikkor odaért Rin jött oda.

-         Miért sírtál Mayumi sama – tette fel a kislány aggódva. Mayumi csak most vette észre milyen kisírt a szeme, nem akart Rinek válaszolni elég volt tudnia mennyire fáj, de elmondani másnak még fájdalmasabb lett volna.

-         Rin ne kérdezősködj – mentette ki a helyzetből Sesshoumaru, aki az ablakból hallgatta a történteket.

-         Igen is Sesshoumaru sama – válaszolta Rin és újra aggódó szemekkel nézett Mayumira ekkor a kislány már tudta mi baja hisz ő is ilyen volt, amikor az ő apukája meghalt.

-         Sajnálom Mayumi sama – mondta és átölelte Mayumit.

-         Mit – kérdezte félénken.

-         Hát tudod, rájöttem miért sírtál én is így néztem ki akkor – mondta és leült. Ekkor lopatták dobogására lettek figyelmes. Mayumi tudta „huga”az ezért lerohant és várta hogy megszólaljon.

-         Mond hogy nem igaz – és elkezdtek patakokban folyni a könnyei. Mayumi nem akart válaszolni ezért ő is elkezdet, sírni- Nem – mondta Ayumi és térdre eset. Mayumi nem akarta hogy húgának fájjon ezért odarohant és átölelte.

-         Ne sírj, kérlek – könyörgött Mayumi mert ez neki is fájt. Ekkor Mayumi fölnézet Sesshoumarura, aki most jött oda. De mielőtt Mayumi megszólalt volna egy röhögés, félbeszakította.

-         Én öltem meg az apátokat – mondta a hang és előjött. Naraku volt az.

-         Te féreg – üvöltötte a két lány egyszerre.

-         Köszönöm a bókot – mondta Naraku – Kagura támadj – Utasította reinkarnációját Naraku. Ekkor a semmiből Kagura jelent meg.

-         Sárkánykígyó tánc – sziszegte Kagura.

-         Védőpajzs – Emelte fel kezét Mayumi mert érezte, nem tudna kitérni a támadás, elöl.

-         Ezzel akarsz megalítani – Röhögte Naraku. Ám Naraku nem figyelt Sesshoumarura ezért sikerült neki megsebeznie.

-         Te átkozott – Fogta meg sebét Naraku- Kagura –mondta s ezzel eltűntek.

-         Jól vagy – ment oda Sesshoumaru Mayumihoz. Mert látta Mayumi sápadt lett.

-         Igen csak ki fáradtam – válaszolt Mayumi.

-         Mayumi – fordult Ayumi Mayumihoz –Ígérd, meg hogy megbosszuljuk apánk halálát.

-         Ígérem – s mihelyst kimondta a kimertségtől elájult.

Az este igen csendesen telt Mayumi még mindig aludt Sesshoumaru karjaiban, Ayumi itt maradt, az ígéret mait amúgy szívesen elment volna, de tudta csak nővérével tudja legyőzni Narakut. Rin pedig azt álmok birodalmában azt álmodta, hogy egyszer majd Sesshoumaru lesz az apukája és Mayumi lesz az anyukája. Mindenki aludt és álmukban mindenki boldog volt még a mi jó öreg Jelenünk is.

.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.