2. Hasonmás

Verőfényes nyári idő volt, mikor egy furcsa tagokból álló csapat igyekezett végig egy úton, ahol semmi árnyékot nem leltek.

-        Kutya meleg van itt! – sóhajtott a rókaszellem kölyök, de rögtön be is fogta száját, amikor rápillantott a csapat élén haladó inuyoukai. – Bocsi! – vigyorgott.

-        Shippou, jobb, ha ilyen megjegyzést nem teszel… - nevetett a szerzetes.

-        Kösz a tanácsot, Miroku… - nézett a szerzetesre Shippou.

-        Szívesen!

Még fél óráig haladtak, mikor végre megpillantottak egy falut. Gondolták, megpihennek, így a szerzetest bevetve szállást kértek, de nem fogadták el segítségüket.

-        De miért? – kérdezte Kagome a falufőnököt.

-        Van egy papnő a faluban, akinek van egy nevelt lánya. Ők védenek minket a gonosz szellemektől. – magyarázta a falufőnök.

-        Értjük. – sóhajtott Miroku, majd továbbindultak. Mielőtt kiértek volna a faluból, egy gyerek csapat jött velük szembe, köztük egy fiatal lánnyal, aki mosolyogva sétált velük a falu felé, kezében néhány gyógyfűvel. Inuyashát ez a jelenet nagyon emlékeztette arra, mikor Kikyou játszott a gyerekekkel. Kicsit elbúsult. A lány egyenesen feléjük tartott.

-        Miért szomorkodsz inuyoukai? – nézett Inuyashára, aki erre rátekintett.

-        Se… - akarta mondani a kérdezett, de Miroku befogta a száját.

-        Nos azért szomorkodik, széphölgy, mert nem sikerült szállást találnunk itt a faluban. – mosolygott a szerzetes.

-        Ó, hát ezen a bajon könnyen segíthetünk! – nevetett a lány, akinek meg kell jegyezni, nagyon szép hangja volt, és ha már a széphölgy megnevezésnél tartunk, valóban gyönyörű volt. Sangot emlékeztette valakire, de nem jutott eszébe.

-        Gyertek velem! – mosolygott, majd beinvitálta a csapatot egy kis kunyhóba, ahol finom élelemmel látta el őket. Estére is ott maradtak.

-        Mit mondott a falufőnök, miért nem szállhattok meg náluk? – kérdezte Mirokut a lány.

-        Nos azt mondta, hogy a falujukban már van egy papnő és fogadott lánya, akik védik az embereket.

-        Mivel felajánlottuk szellemírtó képességeinket… - kotyogta bele Shippou.

-        Értem… Nos a papnő már kicsit idős, a lánya meg még fiatal, úgyhogy néha kell itt a segítség, csak túl sokat hisz a falufőnök rólunk.

-        Rólatok??? – nézett rá csodálkozva Kagome.

-        Igen, nos a nevem Michiyo, és én vagyok a papnő fogadott lánya. A papnő pedig Miu-sama, de sajnos már eléggé beteges, így én vagyok a falu… nos… „védelmezője”… - mosolygott a lány.

-        Te? – nézett rá kétkedve Inuyasha.

-        Igen, én…

-        Mondd csak, hölgyem, kérdezhetek valamit? – mondta reménykedve Miroku, miközben megfogta a lány kezét.

-        Nem! – húzta ki kezeit a szerzeteséből. – Hallottam rólad, szerzetes… Miroku… ugye így hívnak? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Michiyo.

-        Hát… Igen…  - szégyellte el magát a szerzetes.

-        Sejtettem… - vigyorgott Michiyo. – Nos, aludjatok jól! – köszönt el a lány, majd kiment a kunyhóból.

-        És te hol fogsz aludni? – kiáltott utána Kagome. Michiyo visszanézett.

-        Még kigondolom! – mosolygott sejtelmesen, és elment. A csapat kényelmesen elhelyezkedett, és álomra hajtották fejüket.

Michiyo vidáman sétált az erdőben, és eltévedt a kedvenc helyére is, ahova szinte nap mint nap kijárt.

-        Sesshoumaru! Hol lehetsz most? – kérdezte az előtte álló cseresznyefától, de az nem adott választ. Beszívta a friss esti levegőt, majd leült a fa alá, és pihent egy kicsit. Néhány óra múlva visszament a faluba.

Reggel Sango ébredt fel elsőnek.

-        Tudom már! – kiáltotta, felébresztve ezzel a többieket is.

-        Mit tudsz? – kérdezte álmosan Miroku, miközben elnyomott egy ásítást.

-        Tegnap elgondolkoztam azon, hogy kire hasonlít annyira Michiyo…

-        És mire jutottál? – ült fel Kagome, és érdeklődve hallgatta a szellemírtó lányt.

-        Midorikora!

-        Mi… mi… mi… miii??? – ugrott oda Shippou.

-        Mi… mi… mi… Midorikooo??? – ugrott oda Myouga.

-        Hát te is itt vagy, Myouga? – nézett rá felvont szemöldökkel Inuyasha.

-        Igen, és nagyon kíváncsi vagyok erre a Michiyora! – motyogta a bolhadémon. Csak emlegetni kellett, és a lány már be is lépett.

-        Jó reggelt! – mondta mosolyogva.

-        Tényleg… - ámult el mindenki.

-        Mi tényleg? – kérdezte a lány.

-        Teljesen úgy nézel ki, mint Midoriko! – nyögte Miroku.

-        Tudom! – nevetett Michiyo. – Én vagyok a reinkarnációja!

-        A re-rei-reinkarnációjaaa??? – a csapat teljesen ledöbbent. Itt áll előttük a valaha élt, legnagyobb miko reinkarnációja.

-        Hát ilyen nincs! – mondta Inuyasha. Michiyo vigyorgott.

-        Pedig van!

-        Michiyo-samaaa!!! – ugrott a lány vállára Myouga.

-        Hm? Hát te meg ki vagy? – kérdezte Michiyo.

-        Egy bolhadémon! – válaszolt készségesen Myouga.

-        Hm… Azt hallottam, hogy a bolhadémonok eléggé gyávák, és idegesítőek! – Myougának összetört a szíve, és lehullott a padlóra.

-        Igen, jól hallottad! – nevette el magát Kagome.

-        Mondjátok csak! Nem akartok itt maradni egy kicsit? – kérdezte Michiyo.

-        Szerintem jó ötlet! Naraku amúgy is nagyon meghúzta magát, amióta jól elláttam a baját! – hősködött Inuyasha.

-        Khm… Szerintem inkább Sesshoumaru miatt… - mondta Miroku.

-        Fogd beee!!! – kiáltott rá az inuyoukai. Michiyo az előbb hallottakat emésztette.

-        Sesshoumarut mondtál? – kérdezte Mirokut, aki hevesen bólogatott.

-        Talán ismered? – kérdezte. Michiyo úgy döntött, egyenlőre nem mondja meg…

-        Ja, nem, csak hallottam róla! – vigyorgott idétlenül. Sesshoumaru! Végre rádtaláltam!

Folytatás következik…