4 fejezet

Kanako meséje és Saya no Uchi

Mikor már Kanakoék egy jó ideje ballagtak kanako hirtelen megállt.

- Kanako mi baj – kérdezte Rin aki, idáig mellette ballagott de, ahogy Rin kimondta egy férfi jelent meg a távolból.

- Áá kanako – üdvözölte a férfi. Sesshoumaru aki csak most vette észre, hogy egy alak közeledik és üdvözli Kanakot egy kicsit furcsállta.

- Szia Masao mi járatban erre felé – üdvözölte kanako Masaot.

- Téged kerestelek, mert nem olyan rég elmentem apád és az anyád sírjához és ott ezt a kardot találtam – vette le oldaláról Masao a kardot – szerintem ezt a szüleid neked szánták – adta oda Masao a gyönyörű kardot.

- Köszönöm hogy elhoztad –mondta és átvette.

- A neve nem tudom mi, mert azt neked kel kitalálnod, és amíg nem jössz rá, hogy mi a neve addig egy közönséges kard lesz számodra is –mondta Masao – de nekem most mennem kel, viszlát kanako – és ezzel Masao eltűnt.

- Kanako ki volt ez a bácsi – kérdezte kíváncsian Rin.

- Az a bácsi apám jobb keze volt – mondta és nézte tovább a kardot.

- Indulás – adta ki a parancsot Sesshoumaru jég hidegen.

- Saya no Uchi (ejtsd: Saja no Udzsi) – suttogta kanako és a kard kékesen felizzott – szóval ez a nevet Saya no Uchi –mondta és eltette kardját követve útitársait.

Miután negáltak és letáboroztak Rin odament Kanokohoz, és ezt kérdezte:

- Kanako már tudod mi a neve a kardnak.

- Igen Rin már tudom. A neve Saya no Uchi – mondta és megsimogatta a kislány fejét.

- Megnézhetem – kérdezte Rin és könyörgő szemekkel nézet Kanako szemébe.

- Persze – és ezzel oda adta Rin kezébe. Rin csillogó szemekkel figyelte a kékesen izzó kardot.

-Kanako miért izzik kékesen a kard – kérdezte Rin és visszaadta tulajdonosának a kardot.

- Talán, azért mert megérezte, hogy te nem a hasznodra akarod fordítani Saya no Uchi-t és ezért megmutatta neked az erejét – feltételezte kanako.

- Lehet – gondolkodott Rin – mond csak kanako te, nem akarsz fürödni – kérdezte Rin.

- De gyere, menjünk, útközben láttam a közelben egy folyót – állt fel kanako.

- Rendben. Sesshoumaru sama elmegyek kanakóval fürödni, majd jövünk – kiabált Rin sesshoumarunak és Kanakohoz futott. Mikor a tóhoz értek Rin boldogan vetkőzőt le és gázolt bele a vízbe. Kanako is így tett de ő feltűzte haját, hogy ne legyen vizes. Mikor kanako bement a vízbe Rin lefröcskölte.

- Na meg állj ezért kapni, fogsz – mondta kanako és elkezdte üldözni Rint. Mikor mind a ketten elfáradtak kimentek a partra megszáradni.

-Mond kanako miért, látom a szemedben a szomorúságot –kérdezte Rin komolyan.

- Tudod Rin a múltat, nem lehet elfeledni, és ez fáj – mondta kanako és egy könnycsepp gördült le az arcán – de ideje lenne vissza menni a táborba - terelte el a szót kanako.

Rendben menjünk – álltak fel. Mikor a táborba visszaértek kanako egy fának dőlve ült. Rin oda ment.

- Kanako mesélj nekem egy mesét - ült kanako ölebbe Rin. Kanako felsóhajtott és megsimogatta Rin arcát.

- Egyszer volt hol nem volt…. –kezdet el mesélni kanako és aludt el mindenki kanako szomorú meséjén és hallgatták volna tovább álmukban, ha kanako nem aludt volna el. Bár mindenki aludt a táborban de egyvalaki mégis éberen hallgatott minden neszt és zajt. És az a valaki Sesshoumaru volt. Sesshoumaru bár már nem hallotta kanako csilingelő szavait és meséje története végét se halotta, de tudta, hogy akiről mesélt az ő maga volt az összetört lelkű leány. És tudta egyszer majd talán újra az a boldog leány lesz, akiről kanako a mese elején mesélt életvidám és kedves, és hallgathatják boldogan egyszer újra a mesét, de végén már csak ezt lehessen hallani: és boldogan élt, míg meg nem halt…

.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.