Hana - A szív titka

By mayumi11

Egy lány ült egy dombtetőn és nézte, hogy kell fel kis faluja.

Ezt a lányt úgy hívták Hana. Nagyon kedves lány volt mégis különleges, mert mindig hajnalban kelt. Hana árva lány volt és nem beszélt sokat. Külsője rideg mégis kedvességet sugárzott. Haja színét nem igen lehetet megmondani, de a falusiak szerint tengerkék színű volt. Szeme színe fekete mégis felehetett benne fedezni egy kis sötétzöldet is. A falusiak fogatták szárnyai alá. Hana sokat segített mindenkinek és ezért hálásak is voltak a falusiak és otthont ajánlottak neki de, ő nem fogatta el mindig az ég alatt aludt. Szerette a gyerekeket és vigyázott rájuk, ha a szülök, nem tudtak rájuk figyelni. Hana egy szelem volt ezt az egész falu tudta de ők megbíztak benne. Nem lehettet nem bízni Hanában. Hana felkelt és elindult a falu játszadozó gyerekeihez és leült a közelükben. Ekkor egy gyerek ment hozzá.

-         Hana sama kérdezhetek valamit – kérdezte a kislány.

-         Persze Michiyo – mondta kedvesen Hana.

-         Te miért vagy szellem, ha szellemek gonoszak – kérdezte Michiyo.

-         Tudod Michiyo nem minden szellem gonosz, mert én tudom, hogy a szellemek legbelül kedvesek csak elzárták mélyen a szívükben ezt az érzést – fejezte be Hana.

-         Bár láthatnék egy olyan szellemet – ábrándozott Michiyo. Erre Hana elmosolyodott.

-         Egyszer talán láthatsz – mondta bizakodóan Hana – de most menj és játssz a többi gyerekekkel – bökött a fejével a többi gyerekekre.

-         Igen is Hana sama – mondta katonásan Michiyo és a többi gyerekhez futott. Hana ezen még inkább elmosolyodott és nézte, ahogy Michiyo játszik a többi gyerekkel.

1 héttel később:

Hanának most csak Michiyora kellett vigyáznia, mert a többi gyerek segített a szüleinek szőlőt szüretelni. Hana és Michiyo most éppen egy erdőben haladnak és szedik a gyógynövényeket.

-         Michiyo mára ennyi elég lesz – kezdte Hana – menjünk, vigyük vissza a gyógynövényeket – fejezte be.

-         Rendben van Hana sama – Mondta Michiyo és ezzel elindultak vissza a faluba. Mikor még nem volt látható a falu csak a füst, ami onnan jött Hanáék már futottak és ezzel eldobták a gyógynövényeket. Mikor odaértek már csak hamu és a füst maradt meg semmi más a faluból. Michiyo lerogyott a földre és elkezdett sírni. Hana letérdel mellé és átölelte.

-         Ne sírj Michiyo nem, tudom vissza hozni a falut és a szüleidet de, kérlek, ne sírj én, majd vigyázok rád, csak ne sírj – kérlelte Hana. Mikor már egy jó ideje hogy Michiyo abbahagyta a sírást akkor kibontakozott az ölelésből és Hana szemébe nézett.

-         Hana sama. Most hova megyünk – szipogta Michiyo.

-         Mostantól az álmodat fogjuk beteljesíteni. Keresünk egy olyan szellemet, akinek a szíve üres és megtöltjük szertetettel – mondta Hana.

-         Tényleg – kérdezte egy kicsit kételkedve Michiyo.

-         Igen. De most ideje elindulnunk –és ezzel felsegítette Michiyot. Egyenesen az erdőbe mentek és vissza, se néztek, nehogy fájdalmas legyen a búcsúzás.

2 héttel később:

Hanaék már két hete mennek mikor egy kislány sikolyát, halják meg.

-         Hana sama segítsünk neki, kérlek – kérlelte Michiyo.

-         Rendben van, akkor siessünk – mondta Hana és elkezdtek a hang irányába futni. Mikor odaértek egy szelemet láttak, meg aki egy kislányt tartott a kezében. A kislány segítséget kiabált egy nevet de erre Hana nem nagyon figyelt, mert rátámadott a szellemre. Mikor a szellem meglátta Hanát elejtette a kislányt és lefelé kezdett zuhanni. Hana gyorsan reagált és még időben elkapta a kislányt utána, pedig odavitte Michiyohoz és letette.

-         Hogy merészeled elvinni a holnapi reggelimet – kérdezte mélyhangon a szellem és rátámadott Hanára. Hana könnyen kitért a csapás elöl és ő is elindított egy csapást mire a szellem nem készült fel és ezért ott helyben halt meg és vált hamuvá.

-         Jól vagy – ment Hana a megszeppent kislányhoz.

-         Igen köszönöm hogy megmentettél – mondta egy kicsit félénken.

-         Szívesen. Az én nevem Hana ez pedig – mutatott a mellette álló Michiyora – Michiyo. És téged hogy hívnak – kérdezte Hana.

-         Az én nevem Rin – mondta Rin de ekkor megzörrent egy bokor és onnan egy gyíkféle szerzett eset ki.

-         Jeken sama jól vagy – futott Rin Jekenhez a gyík szerzetthez.

-         Mit érdekel téged a gazdánk, leszedte volna fejemet, ha valami bajod esik – vágta a fejéhezz Jeken.

-         Jeken fejezd be – hallatszott egy hűvös hang a fák árnyékai közül.

-         Igen is nagyuram – mondta féléken Jeken. Ekkor előlépett a szelem és körül nézett utána odament Rinhez.

-         Hana sama – húzogatta Michiyo Hana kabátját. Ekkor Hana lehajolt hozzá.

-         Tessék Michiyo – kérdezte halkan Hana.

-         Őt szeretném, hogy töltsük meg szeretettel – mondta még halkabban Michiyo nehogy, meghalja a szellem.

-         Rendben – mondta hangosan Hana és felállt. Ekkor a szellem is észrevette a két idegent és feléjük fordult.

-         Mit akartok – kérdezte a szellem közönyös hangon.

-         Ó mi – mutatott magára Hana játékosan – mi csak csatlakozni szeretnénk hozzád, mert ahogy látom Rin unatkozhat, és ha te nem vagy a közelébe, mint az előbb reggelije lehet egy szellemnek, és ha nem gond mi szívesen vigyáznánk, és ha Michiyonak semmi kifogása, akkor Rinnek lenne egy játszópajtása - mondta még mindig játékosan.

-         Rendben – mondta egy-két percgondolkodás után.

-         Jaj de jó – kiáltotta egyszerre a kit kislány.

-         Indulunk –szakította félbe a szellem.

-         Rin kérdezhettek valamit – kérdezte Hana.

-         Persze Hana sama – mondta Rin.

-         Azt tudom, hogy azt a varangyot Jekenek hívják de, hogy hívják a nagyuradat – kérdezte Hana.

-         A nagyurat Sesshoumaru samának hívják – mondta Rin.

-         Köszönöm – mondta és nézte a nagyurat, hogy milyen üres a tekintette és milyen semmilyen. Erre Hana elszomorodott, mert úgy érzi ez lesz élete legnagyobb kihívása. Így mentek az erdőben és tűntek el a fák árnyékában.