Egy megkerült angyal

Zelgadissnak megint rémálma volt. Izzadt, forgolódott, de nem az, amikor Rezo átváltoztatta. Ez egy másik, szörnyű emlék, még azután, mikor kiméra lett. Egy csatáról álmodott. Szörnyekkel harcolt. Nem vette észre, hogy az egyik szörny a háta mögé lopakodik. Közben egy lány, a húga, Leina, aki segít bátyjának a harcba, észreveszi, hogy a szörny harcoló bátyjára akar lőni egy sugarat;

-Bátyus, vigyázz!!!- üvöltötte Leina. Mikor Leina Zel elé ért, a szörny kilőtte a sugarat. Mikor Zel megfordult, a sugár a szeme láttára találja el húgát, aki összeesett;

-NE, HUGICA!!!- üvöltötte Zelgadiss. Közben megérkeztek a katonák, és elüldözték a szörnyeket. Zelgadiss próbálta feltámasztással feléleszteni a húgát, de nem sikerült neki. A húgát örökre elvesztette;

-Hugica, hugica!!! NEEEEEEEEEEEEEEEE!!! MIÉRT, MIÉRT, MIÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉRT?!!- üvöltözte Zelgadiss, miközben az ölébe tartotta a húga élettelen testét. Magához ölelte. És ekkor ijedten felébredt. Még éjszaka volt. Szeméből könnyek szöktek ki. Sírt. Teljesen ki volt akadva akkor, amikor elvesztette a húgát. Szörnyű volt számára. Akkor teljesen kifordult önmagából. Folyton a szobájában volt, nem evett szinte semmit, és nem akart senkivel beszélni. Ez okozta végül a folytonos depresszióját. Hogy elvesztette a húgát. Az erszényében volt egy amulett. Elővette, és kinyitotta. Egy szőke hajú, aranyszemű lányt, a húgát ábrázolta. Zel az ilyen rémálmai után mindig figyeli a húga képét. Mint mindig, most is ezt mormolta:

-Hugica… hugica… drága húgocskám…- még sírt, aztán letörölve a könnyeit tovább aludt, az amulettel a párnája alatt. Reggel, felöltözött, eltette az erszényébe az amulettjét, és lement Lináékhoz. Lina ezt kérdezte Zeltől:

-Hello Zel! Mit álmodtál megint éjszaka? Halottam, hogy üvöltesz!- Zel hirtelen elszomorodott, és ezt mondta halkan:

-Nem akarok beszélni róla…- majd leült, és kért egy teát a pincértől. Lináék nem értették barátjuk viselkedését. Eztán tovább mentek. Miközben a legközelebbi város felé mentek, nem sejtették, hogy valaki figyeli. Egy angyal. A Szeretet Angyala, aki nem más, mint Leina, Zel rég meghalt húga;

-Ohh, bátyuskám!- mondta Leina nagyon boldogan, mikor látta, hogy szívből szeretett bátyja végre nincsen egyedül. Mikor a városba értek, Zel erszénye valahogy kilyukadt, és kiesett az amulett. Lina megtalálta. Egyből rájött, hogy Zelé, ezért eltette, hogy visszaadja, ha megállnak. Aztán megálltak. Lina magához hívta Gourryt és Ameliát. Aztán kinyitotta az amulettet, és akkor látták Leinát;

-Ez meg ki?- kérdezte Amelia;

-Talán kérdezzük Meg Zelt.- mondta Lina;

-Megkérdezem.- Mondta Gourry, majd odament Zelhez, az amulettel;

-Zel! Ki ez a lány?- kérdezte Gourry, miközben megmutatta az amulettet Zelnek. Hirtelen Zel megijedt, és feltört benne a húga halálának a szörnyű emléke;

-Zel? Jól vagy?- kérdezte aggódva Gourry, látva Zel ijedt arcát. Zel váratlanul összeesett;

-ÁÁÁÁ, LINA!!! ZELGADISS ÖSSZEESETT!!!- pánikolt be Gourry. Később Lináék már a kórházban voltak. Az orvos ezt kérdezte:

-Mitől ájult el a fiatal fiú?- Gourry egyből válaszolt, miközben megmutatta az amulettet:

-Megkérdeztem tőle, hogy ki ez a lány, erre ijedten nézett, aztán elájult.- az orvos megnézte az amuletten lévő lányt;

-hmm, ez lehet, hogy valamelyik családtagja, akivel valami borzalmas történhetett… egyébként bemehetnek a barátukhoz.- mondta az orvos, majd elment. Lináék bementek. Zel pihent az ágyán. Gourry odanyújtotta neki az amulettet;

-Tessék, és bocs a kérdést.- Zel elvette az amulettjét, és ezt kérdezte:

-Hogyan került hozzátok?- Lina elmesélte, hogy kilyukadt az egyik erszénye, amiben csak az amulettje volt, ami kiesett, és megtalálta. Aztán megkérdezte Amelia, hogy ki a lány az amulettben. Zel végül elmondta:

-A hugim…- Lináék nagyot néztek.- úgy hívják, hogy Leina. Nagyon kedves lány volt. Ő volt az egyetlen, aki még szeretett ilyen arcban is. De elvesztettem… egy csatában…- aztán sírni kezdett. Lináék is majdnem sírni kezdtek;

-Az egész az én hibám… ha észreveszem azt a szörnyet, amelyik a hátam mögé lopakodott… akkor nem vesztettem volna el a húgomat!- aztán arcát a két kezébe temette, és úgy sírt tovább. Lináék igyekezték felvidítani Zelt. Zel kijöhetett a kórházból és egy fogadóban aludtak. Zel bevarrta az erszénye lyukát, bele tette az amulettet, az erszényt a párnája alá tette, és úgy aludt. Éjfélkor Leina megjelent hozzá. Leült az ágy szélére, és nézte az alvó bátyját. Leina elkezdte simogatni Zel arcát. Zel felébredt erre. És akkor látta meg húgát;

-Hugica?- kérdezte Zel döbbenten;

-Szia bátyuskám.- mondta Leina, miközben rámosolygott;

-Hugica!- mondta Zel kitörő boldogsággal, miközben átölelte húgát;

-Oh, bátyuskám!- mondta Leina is örömében, miközben ő is kitörő boldogsággal ölelte át Zelt. Zel örömében sírni kezdett. Leina simogatta Zelt hátul, hogy nyugtassa. Egy óráig úgy maradtak. Aztán Zel megkérdezte:

-Tényleg te vagy az?- Leina válaszolt:

-Igen bátyuska, én vagyok, persze már angyalként.- aztán ezt mondta:

-Hiányoztál bátyuskám.- Zelt meghatódott ettől;

-Te is hiányoztál hugicám…- aztán a húga megpuszilta Zelt és még tovább maradtak egymást ölelve. Lináék pár hétig még maradtak, így Zel és Leina találkozhattak mindennap. Ám egy nap Lináék úgy döntöttek, hogy mennek. Zel elmondta Leinának. Mindketten szomorúak voltak, mert tudták, hogy nem láthatják egymást. És Zel sem akarta megint elveszíteni a megtalált, szívből szeretett húgát. Észre sem vették, hogy Lináék gyanút fogtak Zel viselkedését illetően, ezért most követték Zelt. Aztán megmondták Zelnek, mikor a kiméra visszatért, hogy lesték. És meg is szánták, ezért a húga jöhet velük. Zel nagyon boldog lett ettől. Leina épp akkor jelent meg. Mikor ő is megtudta, ő is nagyon boldog volt. Azóta Leina is Lináékkal tart, és a két testvér örökre együtt maradt, nagyon boldogok, és soha nem váltak el egymástól.

Vége