5.fejezet

Letáboroztak azon a helyen, amit a tűzdémon említett. Az inuyoukai messzebb lepihent, mert eléggé fájtak a sebei, főleg a mellkasán lévő. Egy ember nem élte volna túl, de ő démon volt.

Kagome mindenki sebét ellátta, majd elaludtak, de Sakuya és Sesshoumaru nem voltak még az álmok mezején. A lány felállt és eltűnt a fák között. Amikor visszajött hozott vizet egy kis tálban és megállt a férfi felett.

-         Mit akarsz? – kérdezte csukott szemmel.

-         Ellátom a sebeidet. – válaszol ugyanolyan hideg hangon.

-         Nem kell. – makacsolta meg magát a fiú.

A lány letérdelt elé és ránézett Sesshoumaru fölsőjére, mely teljesen el volt ázva a vértől. A férfi kinyitotta a szemét. Belenézett a szomorú szempárba, de a tulajdonosa próbálta elrejteni érzéseit. A lány lerakta a tálat és sóhajtott egyet.

-         Vedd le a fölsődet! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

A férfi figyelte a lány minden mozdulatát, de nem mozdult. Sakuya óvatosan levette a megmaradt páncélt és a ruhát. Megijedt a látványtól, a seb nagyon ronda volt, és ha nem látja el biztosan, belehal az inuyoukai. Kicsi volt az esélye, hogy túléli, még akkor is, ha bekötözi. Aggódva nézett az aranybarna szemekbe. Gyorsan kimosta az összes vágást, majd mind bekötözte, csak a mellkasát hagyta ki. A férfi szemével követte a hanyou minden mozdulatát. Inuyasha felébredt a mocorgásra és halkan figyelte, hogy mit csinálnak.

-         Kérlek, vágd meg a tenyeremet. – mondta Sakuya és kinyújtotta a jobb kezét a férfinek.

Sesshoumaru ránézett a lányra, mire az bólintott. A karmaival lassan végighasította tenyerét. Kiserkent a vér, majd a földre csepegett, amit az mohón magába szívott. A lány közelebb hajolt a fiúhoz. A tenyerét végighúzta a seben és azután, ahol a legmélyebb volt a vágás, odaszorította a kezét. Sesshoumaru felszisszent a nyomás miatt. Kis idő után bizsergést érzett a sebében, ami szokatlan volt számára. Sakuya közelebb hajolt a démonhoz és megcsókolta, amit a férfi viszonozott. Inuyashának leesett az álla.

-         „Ezt nem hiszem el! A bátyám hagyja, hogy ember megcsókolja, és még viszonozza is. Mi ez?’’ – kérdezte magától, amikor a lány tenyere fehér fényt árasztott, a démon sebével együtt. A hanyou megtörte a csókot és felállt. A seb teljesen begyógyult, csak egy kis heg maradt annak a jeléül, hogy az előbb egy halálos vágás volt ott. Mind a kettő fiú elképedt. Sakuya elindult, hogy elaludjon, de Sesshoumaru megragadta a lány csuklóját és magához rántotta. A nő ráesett a fiúra és próbált felállni, de a démon nem engedte. Nagy nehezen kibújt a karok közül. Felállt és bement az erdőbe. Sesshoumaru elaludt, azután Inuyasha is.

Reggel Kagome és a kutyafülű fiú ébredt fel először. Miroku, Sangót ölelve aludt. Sesshoumaru meg ott ahol tegnap. A miko körbenézett és ijedten Inuyashára pillantott.

-         Inuyasha, Sakuya eltűnt. – kiáltott fel.

-         Tegnap este elment, azóta nem tudom, hogy hol lehet. – válaszolta a fiú. A hanyou lány arról, faágról leugrott eléjük, amelyiken az éjszakát töltötte. Mind a ketten meglepődtek, az érdekes belépőn.

-         Honnan tudod, hogy az este elmentem? – kérdezte ravasz mosollyal az arcán Sakuya. Közelebb lépett a nehéz helyzetben lévő fiúhoz.

-         Hát...én...csak tudom és kész. – mondta gorombán és elfordult a lánytól. Sakuya közelebb lépett és megfogta a fiú vállát. Lentebb húzta, vele egy magasságba. Kagome kíváncsian figyelte az egészet.

-         Csak nem hallgatóztál az éjjel? – kérdezte a fiú fülébe súgva kísérteties hangon. Inuyasha a hang hallatán megremegett. Le akarta tagadni, de Sakuya Kagoméhez lépett.

-         Jössz velem élelmet keresni? – kérdezte kedvesen.

-         Persze. – felelte mosolyogva a miko, aztán eltűntek az erdőben. Inuyasha megdöbbent a lányon.

-         Vigyázz vele, mert a végén megbánod. – figyelmeztette Sesshoumaru az öccse mellé lépve.

-         Hah, nem félek tőle. – fordult el a fivérétől.

-         Úgy fogsz járni, mint Kiyoshi. Halandóként meg tudta ölni, de te féldémonként, még meg sem tudtad sebezni. – szurkálódott testvérével.

-         Szállj le rólam!! – sértődött meg Inuyasha. Sango most ébredt fel és az ölelést egy pofonnal viszonozta. Miroku felpattant és az arcát simogatta.

-         Te perverz állat. – kiabált a démonirtó vörös fejjel.

-         Hol vannak a lányok? – kérdezte a szerzetes, más témára váltva.

-         Élelmet hoznak. – válaszolt a démon és leült egy fa tövébe.

A lányok megérkeztek néhány hallal, megsütötték őket, és miután végeztek útnak indultak. Naraku, amikor megtudta, hogy két szolgályával végeztek, elment, mielőtt a csapat rátalált volna.

Már másfél hónap telt el és Sakuya démoni külsejét is visszanyerte. Narakut nem találták sehol, ezért Sesshoumaru egy hét után leszakadt a csapattól, de a lány velük maradt. A démonnő odaadta Kagoménak az összes ékkőszilánkot, csak egy maradt nála. Ez alatt az idő alatt a miko többször is haza ment.

Hat darab szilánkot szereztek az elmúlt hónap alatt. Shippouért is visszamentek és újra együtt volt a csapat. A lányok elmentek fürdeni. Először Kagome, Sango és végül Sakuya ment bele a kellemesen meleg vízbe. Nagyon jó barátnők lettek, az elmúlt idő alatt. Jól elbeszélgettek, amikor Sakuya füle megmozdult, mert meghallott valamit.

A démonnő lentebb merült és egy fél méteres szikla felé emelte a kezét. A lányok felfigyeltek és elhallgattak, majd kíváncsian nézték, hogy mire készül barátnőjük.

-         Forgószél! – mondta és a szikla elrepült egy bokorba, miután felemelkedett a levegőbe és néhányszor megpördült.

-         Aúúúú! – kiáltott fel Miroku és kimászott a kő alól.

-         Mirokuuuu! – ordította Sango és Kagome, majd miután felöltöztek, mindketten adtak egy jókora pofont a szerzetesnek.

Sakuya a lányok előtt ért a táborba és Inuyasha várta őket Shippouval. A többiek is megérkeztek és a féldémon elmosolyodott a fiú láttán, mert egy nagy púp volt a fején. A két vörös tenyérnyomról nem is beszélve az arcán.

-         Megint meglested őket? – kérdezte unottan a hanyou.

-         Mit vártál? Ő már csak ilyen, egy ideig nem fog megváltozni, az biztos. – válaszolt Sakuya a szerzetes helyett, aki most 5 méternél közelebb, nem mert menni a dühös lányokhoz.

-         Pedig nem ártana, mert nemsokára már nem ússza meg ennyivel. – mondta Inuyasha, aki ez idő alatt megbarátkozott a démonnővel. A két barátnő eközben elaludt egy takaró alatt, amit a diáklány hozott.

-         Leszállnátok rólam? – kelt ki magából Miroku.

-         Persze, de legközelebb tőlem is nagyobbat kapsz. Most egy kicsit rosszul vagyok, és ez a szerencséd. – mosolygott a lány. Shippou a lány nyakába ugrott.

-         Amióta velünk tartasz, szinte minden másnap rosszul vagy. – mondta a rókakölyök.

-         Tudom, de régebben is volt néha ilyen. – felelte kedvesen.

-         Hát, akkor biztos nincsen semmi bajod. – mondta a féldémon és nekidőlt a fának.

-         Szerintem, sincs. – csatlakozott Miroku a beszélgetésbe és követte barátja példáját.

-         Nem akarsz még aludni Shippou? – kérdezte mosolyogva a lány, és az ölébe vette a gyereket.

-         De. – válaszolt és Kirara felugrott Shippou mellé, majd egyszerre elaludtak. Sakuya elmosolyodott. Magához ölelte őket, hogy ne fázzanak, mert hűvösek voltak az éjszakák. 

-         Sakuya, eljönnél velem egy kicsit beszélgetni? – kérdezte Inuyasha 10 perc múlva, amikor Miroku nem figyelt rájuk.

-         Persze. – felállt és óvatosan letette a földre Kiraráékat. – Várj egy kicsit. – mondta és kibontotta a kimonóját, tartó övet.

-         Mit csinálsz? – kérdezte meglepetten a féldémon és erre a szerzetes is odanézett. Mind a két fiú azt hitte, hogy le akar vetkőzni.

-         Mondom, hogy várj egy kicsit. – levette magáról a ruhát és a két kis démonra, terítette. Miroku szeme majd kiesett. A lányon a rövidke fehér kimonó volt, ami a combja közepéig ért, rajta arany hímzéssel és vörös szirmokkal az ujjak végén. A ledöbbent Inuyasha mellé lépett. – Jössz?

-         Persze. – bementek az erdőbe és megálltak annál a tónál, ahol fürödtek.

-         Mit szeretnél, Inuyasha? – kérdezte és fiú felé fordult.

-         Csak, azt szeretném kérdezni, hogy mi van közted és a bátyám között?

-         Mi lenne? – húzta fel a szemöldökét Sakuya.

-         Nem tudom, ezért kérdezem. Ameddig itt volt, többször megmentette az életedet. – mondta a fiú.

-         Mert halandó voltam, és nem tudtam magam annyira megvédeni. –felelte közömbösen.

-         De miért védett meg? – kíváncsiskodott.

-         Nem tudom, talán így akarta megköszönni, amit tettem érte. – vonta meg a vállát.

-         Mire célzol? – kíváncsiskodott tovább, ezzel dühítve a lányt.

-         Semmire. – megfordult és elindult a tábor felé.

-         Mond el nekem. – kérlelte.

-         Bízok benned, de nem fogom minden titkomat megosztani veled. – állt meg.

-         Szereted? – tért a lényegre, kicsit kelletlenül.

-         Nem. – válaszolt hidegen és megfordult. – Te szereted Kagomét?

-         Dehogy szeretem. – kelt ki magából Inuyasha.

-         Biztos vagy benne? – megfordult és eltűnt a fák között. A hanyou döbbenten állt fél percig, majd ő is visszament a táborukba. Már mindenki aludt, még Sakuya is az ölében a két démonnal. Inuyasha felugrott egy fára és ott lépett az álmok világába.

Másnap reggel korán elindultak, mert Kagome hat ékkőszilánkot érzett. A lány negyed óra múlva megszólalt.

-         Inuyasha, már nem lehet messze az ékkőszilánk.

-         Akkor siessünk. – válaszolt a fiú és felkapta a hátára a mikot. Miroku és Sango Kirarán ment Shippouval együtt. Sakuya a féldémon mellett ugrált. – Sesshoumaru és annak az ordasnak a szagát érzem, meg Narakuét.

-           „Sesshoumaru?’’ – nézett Inuyashára a démonnő meglepetten.

Folytatása következik…