Sesshoumaru és Kagome kalandja - Kezdet

By: Haszina

• Most meghalsz! – kiáltott Inuyasha és lecsapott Narakura a szélbordával…
• Túl lassú vagy. – kacagott – Még életben hagylak. – azzal felszívódott.

Kagome ijedten rohant oda az összeeső fiúhoz. A sérülései súlyosak voltak, a lány Kirara segítségével bevitte az elhagyatott kunyhóba. Lefektette a hanyout Miroku és Sango közé, akiknek szintén súlyos sérüléseket szenvedtek. Kagome elküldte a macskaszellemet Kaedéért. Veszélyes lett volna ilyen állapotban szállítani a sebesülteket. “Amíg Kaelde anyó nem jön meg, elmegyek gyógyfüvet gyűjteni” gondolta Kagome és már indult is az erdőbe. Sippora rá hagyta vigyázzon Inuyasháékra, amíg vissza nem tér.

A kunyhó körül lélekgyűjtők jelentek meg hívva Inuyashát. A fiú nem sokat tétovázott követte a szellemeket, akik Kikiyokoz vezetik.

• Inuyasha, hát jól vagy? – ölelte át a nő.
• Jól. – felelte a hanyou kicsit szomorú hangon.
• Csókolj meg! –
• Tessék? -
• Annyira aggódtam miattad. Csókolj meg! – Inuyasha megcsókolta Kikiyot.

“De hiszen nem akarom! Mi ez?! Nem tudom irányítani a testem, miért nem?!” – rémült meg a fiú.

• Á, végre kezd hatni a bűbáj. Tudod, meguntam rád várni. Úgy döntöttem kicsit felgyorsítom az eseményeket. – a fiú szeme üvegessé vált, nem tükröződött benne semmi érzelem.
• Most gyere utánam! – parancsolta Kikiyo.

A félvér szó nélkül követte, még végül eltűntek a messzeségben.

***

Kagome visszatért, már ott várt rá Kaede anyó.

• Sango és Miroku sebeit elláttam, de pihenniük kell. –
• Inuyasha… Hol van Inuyasha?! – rémült meg a lány.
• Kagome… Tudod megjelentek Kikiyo lélekrablói… és elment. Nem tudtam megállítani… Sajnálom. – szomorkodott Sippo.
• Talán veszélyben van! – kiáltott Kagome és elrohant.
• Szegény gyermek… - jegyezte meg Kaede.

Sippo már rohant volna utána, de az anyó megfogta a kezét.

• Hagyd. Nem tehetünk semmit. – mondta és kötést cserélt a sérülteken, akik még mindig nem tértek magukhoz.

***

“Inuyasha talán valami bajod esett. Remélem jól vagy” – Kagome e gondolatokkal futott, nem nézve merre megy, csak kereste Inuyashát.

Nekiment valaminek. Hátraesett és nagyot koppant a feje egy kisebb, kiálló sziklán. Minden elhomályosult előtte. Az utolsó dolog, amit látott egy alak volt.

• Se… Sessomaru… - nyögte, majd elájult.

***

Kagome madárcsicsergésre ébredt, kinyitotta a szemét. Az első, amit megpillantott egy kedvesen mosolygó kislány arca volt.

• Jó reggelt! – üdvözölte vidáman Kagomét.
• Rin! De rég láttalak. – ismerte fel Kagome.
• Jobban vagy már? –
• Igen, csak azt nem értem hogyan kerültem ide. Mi történt? -
• Én csak azt tudom, hogy éppen virágokat szedtem mikor Sesshoumaru – sama a karjaiban tartva téged ide hozott, és letett a tűzhöz. Ájult voltál. Jaken – sama többször is megkérdezte, hogy miért hozott téged ide, de a nagyúr csak morgott. –
• Értem. Nos annyira emlékszem, hogy neki mentem valakinek, aki úgy látszik Sesshoumaru volt, elestem és bevertem a fejem. Ezek szerint Sesshoumaru hozott ide. –

Ekkor megjelent az említett. Fagyos tekintetével Kagoméra meredt.

• Jaken szerezz ennivalót nekik. – adta ki az utasítást és leült Rin mellé. Hosszú csend, még a kislány sem szólalt meg, ami nagy csoda volt. A szellem bámulta a zavarba jött lányt.
• Köszönöm. – szólalt meg végül Kagome.
• Szánalmas. – köpte oda a lánynak.
• Mi? Te hoztál ide nem, akkor meg miért hányod a szememre?! – kelt ki magából a lány.

Sesshoumaru arcára, erre gúnyos vigyor ült ki.

• Nekem jöttél és beverted a fejed, persze egyből elájultál. Mi mást lehetett várni tőled? – mondta higgadtan Sesshoumaru.
• Én örülök, hogy itt van! Szeretem Kagome – samát. – lelkendezett Rin.
• Én is szeretlek Rin. – mosolygott Kagome a kislányra. – Sesshoumaru beszélnem kellene veled négyszemközt. – folytatta komolyra fordítva a szót.
• Mit akarsz?! Hrrr, gyere utánam. – kicsit meglepődve ugyan, de elindult – Aunt vigyázz Rinre! – szólt vissza háta mögött, majd eltűnt a rengetegben Kagoméval együtt.

***

Egy vízeséshez értek. Érdekes egy forrás volt ez. A víz hat méter magasról zúdult a tóba mégis olyan halk volt, hogy alig lehetett hallani érkezését. Sesshoumaru leült a tó partjára, Kagome követte példáját.

• Nos, miről akartál velem beszélni? – kérdezte kicsit sem érdeklődő hangon, de majd belehalt a kíváncsiságba.
• Tudod… - kezdte – Az öcséd elment Kikiyohoz, de nem tért vissza. Nagyon súlyos sérülései voltak. Nekem még korábban mondta, hogy egyszer elviszi és megöli. A barátaimnak is súlyosak a sebeik, így őket ott hagytam egy kunyhóban Kaede anyóval. Egyedül indultam megkeresni, de nem fog menni. Segítségre lenne szükségem. –
• És rám gondoltál? Miért segítenék neked? Te is nagyon jól tudod, hogy utálom az öcsémet… és mindenkit, aki vele utazik. Te is csak egy halandó vagy. -
• Az lehet, de mégsem hagytál ott. – mosolygott Sesshoumarura.

A nagyúr kicsit furán érezte magát. Nem tudta miért, amikor Kagome rámosolygott késztetést érzett rá, hogy segítsen neki. Végül felállt és állarcként megvető pillantását vette elő.

• Én fogom megölni az öcsémet, nem hagyom, hogy egy kis liba végezzen vele. Az a családunkra nézve is szégyen lenne. –
• Köszönöm. – mosolygott ismét Kagome.
• Mondtam már, nem azért teszem… - de nem tudta befejezni a mondatét, mert a lány egy puszit nyomott az arcára.
• Gyere, siessünk vissza! – és kezénél fogva húzta maga után a ledöbbent férfit.

Nagyon meglepte, hogy a lány ilyen közvetlen.

“Lehet, hogy ez náluk így szokás, de akkor sem illik minden szellemet összevissza csókolgatni!” – dühöngött, mivel kicsit megalázottan érezte magát.

***

• Sesshoumaru nagyúr hoztam ételt, ahogy parancsoltad. – mondta és végigmérte Kagomét – halandó, ülj le Rin mellé! –

Kagome odabattyogott a kislányhoz és letette magát a bársonyos fűre, majd megették a lopott kaját. Rin kicsit didergett, mert elég hűvös volt. Kagome ezt látva gondoskodva átölelte. A kislány felnézett rá és hozzábújt, olyanvolt ez neki, mintha Kagome az anyukája lenne. Ezt Sesshoumaru és észrevette, és örült, hogy Rin boldog. Nagyon megszerette a kislányt és bármit megtett volna érte, bármit!

***

Az éjszaka elég hideg volt. Kagome jól magához szorította az alvó Rint, hogy meg ne fázzon.

• Fázol? – kérdezte Sesshoumaru Kagomét.
• Nem. – hazudta.

A szellemet nem lehetett becsapni. Levette kimonóját és ráterítette a libabőrös lányra. Rajta már csak egy fehér pamut fölső volt. Közelebb ment a tűzhöz.

• Köszönöm, de így te fogsz megfázni. –
• Ostoba halandó. Én szellem vagyok. Nem betegszem meg olyan könnyen, mint az emberek. –

Kagome csak szelíden rámosolygott, gesztenyebarna szemei csak úgy csillogtak, ébenfekete hajával pajkosan játszott a szél.

• Ne nézz így rám! – mordult fel Sesshoumaru, bűntudata volt, amiért az előbb ilyeneket mondott Kagoméről.

A lány csak nézte, nézte Sesshoumaru aranybarna szemeit.

***

Reggel, mikor Kagome felébredt Sesshoumaruval nézett farkasszemet. Először megijedt, de aztán minden az eszébe jutott.

• Jó reggelt. – mondta kicsit nyúzottan.

Sesshoumaru nem felelt, csak elé tett egy nagy tál rizst hússal.

• Egyél, mindjárt indulunk! – morogta.
• Rin, hol van? – nézett körül Kagome a kislányt kutatva szemeivel.
• Elmentek ételért Jakennel. Nem akartak felébreszteni. –
• Akkor ezt te hoztad? – lepődött meg a lány.

Nem volt hozzászokva, hogy a szellem így viselkedik, hiszen mindig kegyetlennek mutatta magát. A szellem nem felelt, inkább elfordította fejét.

• Köszönöm. – mondta Kagome, mert már biztos volt benne, hogy Sesshoumaru hozta neki az ennivalót.

Gyorsan mindent megevett, nagyon éhes volt.

Jaken és Rin tűnt fel a horizonton.

• Nos indulhatunk? – sürgette őket Sesshoumaru.

Lassan összekészülődtek és elindultak. Rin és Jaken Aunton utazott. Kagome gyalogolt, de nagyon fájt a lába. Kicsit bicegett, ám ezt nem akarta kimutatni. Nem akart újabb okot adni a szellemnek a letorkollásra, így hát némán ment előre összeszorított fogakkal.

Sok ideje róhatták már az utat mikor Kagome megbotlott és elesett valamiben. Mindenki rá nézett. A lány megpróbált felállni, de összerogyott. Sesshoumaru közelebb lépett hozzá.

• Érzem a véred illatát. – szólalt meg.

Kagome szoknyáján átütött a vér és bordóra festette. Sesshoumaru felhúzta a szoknyát, ahol az, piros volt. Egy mély vágás éktelenkedett a lány combján. Elég súlyosnak nézett ki, el volt fertőződve.

• Mért nem szoltál? – kérdezte a szellem hidegen.

A lány lesütötte a szemét.

• Hátráltatlak. – mondta szégyellően sebét.

Sesshoumaru levett egy kendőt oldaláról és óvatosan bekötözte Kagome combját, aki erre el is pirult. Eléggé fönt volt a seb. A szellem semmi efféle reagálást nem mutatott, pedig neki is elég kényelmetlen volt ez a helyzet. Miután befejezte az ápolást, hátára vette a lányt és így mentek tovább.

• Köszönöm – súgta Sesshoumaru fülébe.
• Elég sokszor mondod ezt. –
• Sok mindent tettél értem, hálával tartozom. –

Az út további részében nem beszélgettek.

Este egy patak mellett pihentek meg. A hűs forráson, tükröződött a hold. Az égen csak úgy ragyogtak a csillagok. Kagome és Sesshoumaru a tűz mellett ültek és beszélgettek.

• Miért törődsz velem? –
• Rin szeret téged, úgy érzi te vagy az anyukája. – mondta, de nem ez volt a valódi ok…
• Aha… Én is szeretem Rint, kedves kislány, de azt még mindig nem értem miért vetted magadhoz. -
• Semmi közöd hozzá! – ordított a lányra, kicsit nagyobb hévvel, mint akarta.
• Tudod, ez alatt a pár nap alatt, hogy veletek utazom, már rá jöttem, hogy te nem vagy ilyen. – kezdte szelíd hangon, amitől Sesshoumaru ledöbbent - Megpróbálod eljátszani a gonosz démont, akit hidegen hagy az emberek halála. – a szellem erre felkapta fejét, hogy visszaszóljon, de nem tette, nézte Kagomét, aki rámosolygott.

Ez a mosoly olyan szívmelengető volt, hogy Sesshoumaru majdnem elolvadt.

• Nagyon szeretheted Rint, hogy miatta engem is megtűrsz. – fejezte be, majd felállt és Rint ölébe véve aludt el.

Sesshoumaru még sokáig ült ott és gondolkozott.

***

Reggel mikor mindenki felébredt folytatták útjukat. Kagome lába már nem is fájt, hála Sesshoumarunak aki ellátta a sérülést.

Túl nagy volt a csönd, szinte már aggasztóan nagy. Ez Sesshoumarunak fel is tűnt, még éberebb volt, minden neszre felfigyelt. Egyszer csak megtorpant, beleszimatolt a levegőbe.

• Itt van. – mondta nyugodtan.
• Ho… - de Kagome nem fejezte be mondatát, mert egy démon jelent meg.

Kezébe vette a lányt, megszorította. Kagome alig kapott levegőt, próbált kiszabadulni a szörny karmai közül sikertelenül. Sesshoumaru nyugodt tekintettel odalépdelt, nem sietett.

• Nincs is szebb látvány egy halandó nő szenvedő arcánál. – kezdte a monstrum.
• Mit akarsz itt? – kérdezte.
• Ez a lány nagyon szép jó lesz ebédre. – dörmögte a három méteres szörny.
• Őt nem eszed meg. Az enyém. –
• Ne kötözködj kisember. –
• Mikor tanuljátok már meg… ti hatod rendű senkik… nem a méret a lényeg. – azzal akkorát csapott a szörnyre, hogy az, menten összeeset és meghalt.

Mikor Sesshoumaru földet ért, hatalmas fájdalom hasított a mellkasába. Térdre rogyott. Kagome azonnal odarohant hozzá.

• Sesshoumaru mi a baj?! – aggodalmaskodott.
• Hagyj! – lökte félre a lányt, aki négy méterrel arrébb ért földet.

Sesshoumaru elájult. A lány ismét odafutott hozzá. Levette a férfi kimonóját. Sesshoumaru mellkasán egy kis karcolás volt, de az elkezdett nőni.

• Méreg! – kiáltott fel Kagome – Rin, Jaken maradjatok itt! Mindjárt jövök! – azzal berohant az erdőbe gyógynövényekért.

Nemsokára vissza is tért, nagyon sietett. Elővette táskájából a ködszert és ellátta az akkorra már tíz centi étmérőjű lyukat.

• Aunt gyere! – a sárkányló rögtön ott termett.

Kagome nagy nehezen felfektette hátára a szellemet, aki még mindig nem tért magához.

• Gyertek, indulunk! – intett.

Jaken még morgott egy kicsit, hogy neki egy közönséges halandó nem parancsol, de aztán ő is elindult.

• Kagome – sama ugye nem lesz semmi baja, ugye meggyógyul?! – lépett a lány mellé Rin.
• Meg, meg fog gyógyulni, megígérem. – Kagome tudta milyen súlyos seb ez és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy meg tudja gyógyítani.

Ahogy a szomorú kislányra nézett, akinek könnybe lábadt a szeme, úgy érezte ő a felelős mindenért, ő tehet az egészről.

Kagome megpillantott egy falut, gyorsabbra vették a tempót. Nemsokára oda is értek egy nagy háznál bekiáltott. Egy egészen fiatal fiú jött ki, haja hátul copfba kötve, szeme kidülledve, mereven állt előre, mintha ki akarna esni. Nem volt valami szép látvány. A fiú eltűnt a bambuszroló mögött, nemsokára egy idősebb férfi jelent meg.

• Mit akarsz itt te lány? –
• Szállást szeretnék kérni. Az útitársam megsérült, el kéne látnom a sebeit. –
• Kotro… - nem fejezte be az elutasító mondatát, mert fia fülébe súgott valamit – rendben, gyere utánam. – mondta már jámbor és barátságos hangon. Kagome kicsit furcsállta a dolgot, de követte az alakot

***

Kagome egy szobában térdelt és kötözte a szellem sebét. Körülötte már mindenki aludt, legalábbis ezt hitte. A sötétben két szempár figyelte.

• Biztos, hogy őt akarod? Szépnek szép, de nem nemesi családból való. –
• Apám őt, csak őt. – suttogta.
• Hát rendben, de a férje… – hagyta rá az apja.

***

A lány szenderegve térdelt Sesshoumaru mellett. Reggel volt már, a többiek mégis aludtak. A falufőnök fia lépett be a szobába, egy nagy tál ételt tett le a lány elé.

• Rin, Rin ébredj. Egyél. – ébresztgette a gyereket.

Rin egy perc alatt megette, egy rizsszemet sem hagyott. Már nagyon éhes lehetett. A fiú szúrós tekintette jelezte, hogy azt Kagoménak hozta, de a kislány nem törődött vele, hisz napok óta nem ettek.

• Köszönjük! – mosolygott a fiúra – Hogy hívnak?
• Ta – Tae – Taeromaru. – dadogta.
• Az én nevem Kagome, ő itt Jaken, ez a kislány pedig Rin, a szülei meghaltak és Sesshoumaruval utazik – mutatott a szellemre.
• Ő a férjed, barátod, vagy valami ilyesmi. – bátorodott fel.
• Nem, csak segít nekem. –

A fiú egy kicsit megnyugodott, hogy Kagome nincs férjnél.

• Szükséged van valamire, hozzak valamit? – kérdezte.
• Nem kell, köszönöm. Most elmegyek gyógyfüvekért. –
• Veled mehetek. – pattant fel Taeromaru, olyan volt minta egy kölyökkutya. Izgatott és egyben vad is.
• Persze. – felelt bizonytalanul, nem tudta mire vélje a fiú viselkedését.

***

Kagome egy fa tövéből szedett ki egy virágot. Leguggolt és próbálta gyökerestül kihúzni. Egyszer csak egy kezet érzett a vállán.

• Taeromaru, de megijesztettél. – nyugodt meg, már azt hitte egy szellem – Mit szeretnél? – kérdezte barátságosan.

Taeromaru nem felelt, hozzászorította a lány vállát a fának és közeledett ajkaihoz. Kagome nagyon meglepődött, de volt ideje reagálni. Pofon vágta a fiút és elszaladt. Kisírt szemekkel lépett be a szobába.

• Kagome – sama, mi történt?! – rohant oda hozzá Rin.
• Semmi. – kapott észbe és gyorsan eltűntette könnyeit – Semmi nem történt. – mondta vidáman és letérdelt a szellem mellé, aki még mindig eszméletlenül feküdt.

A kötése átázott így lecserélte. Aggódott a Sesshoumaruért, már régóta nem tért magához. A sebe ugyan, már majdnem eltűnt hála Kagoménak, még életveszélyben volt.

“Nem állhatnak tovább, Sesshoumaru lehet, hogy bele is halna, ha útra kelnének. Nem lehetek olyan önző, hogy tovább menjünk. Maradunk, amíg meg nem gyógyul.” – gondolta Kagome

***

Este megint ott térdelt Sesshoumaru mellett. Hirtelen megremegett, Taeromaru állt mögötte.

• Ne ellenkezz! Apám áldását adta ránk. – közeledett a lányhoz.
• Ja, csak éppen a “mennyasszonyt” felejtették megkérdezni. – hőkölt hátra, de a fiú elől nem menekült.
• Az enyém vagy! –
• Nem vagyok én senkié! –
• Az enyém vagy! -

Hátraszorította Kagome kezét és próbálta volna megcsókolni, ha valami félre nem löki.

• Sesshoumaru… - csillant meg Kagome szeme.

A szellem összerogyott, még nem volt elég ereje.

• Pihenned kell! – termett ott Kagome.
• Indulunk! Most! – sürgette a lányt.
• Azt mondtam, pihenned kell! – ellenkezet Kagome felemelve hangját.
• Indulunk! – a lány nem vitatkozott tovább.

Jakent és Rint felültették Aunt hátára, aki eddik az istállóban heccelte a lovakat. Kagome még felkapta a táskáját és már úton is voltak.

Egy tónál táboroztak le. Kagome levette a kötést, a hatalmas lyuk helyén már csak egy aprócska heg jelezte, hogy ott három nappal ezelőtt nagy sérülés volt.

• Hogy van a lábad? – szólalt meg hirtelen Sesshoumaru.
• Már jól. – és azzal visszakötözte a szalagot a szellem oldalára – Kimostam.
• Miért maradtunk ott, miért maradtál ott? –
• Még nem lett volna tanácsos utazni veled. -
• Az, az alak zaklatott és te eltűrted, csak mert nekem, nem lett volna tanácsos utaznom? … Ostoba halandó. -
• Bele is halhattál volna, ilyen makacs mérget még életemben nem láttam, na mindegy most már rendbe jössz. Holnapra már kutya bajod se lesz. – mondta vidáman.
• Köszönöm. – nyögte ki a Sesshoumaru.

Kagome úgy megörült ennek, hogy átölelte a szellemet, aki bele is pirult. Jaken még ébren volt és látta mindezt. Nem tetszett neki. Az ő nemes nagyura tűri, hogy egy halandó közeledjen hozzá.

***

Már hajnalban tovább indultak, mert Seshoumarunak rossz előérzete volt. Rin ezt nem viselte valami jól. Meg is kellett állniuk, mert a kislány elaludt.

• Így nem mehetünk tovább. – mondta Kagome édesen, hogy rávegye a szellemet, álljanak meg pihenni.
• Rendben, mindjárt jövök, hozok tűzifát. – igazis eléggé csípős idő volt.

“Mért nem mondtam nemet?! Amikor úgy néz rám, nem tudok neki nemet mondani. Nem lesz ez így jó, ebből csak rossz sülhet ki. A végén úgyis én járok rosszul. Az, az ostoba halandó” – gondolta miközben egy-egy nagyobb fadarabot vett a kezébe.

“Mi ez?! Naraku, itt van!” – kapta fel a fejét Sesshoumaru egy kicsit később. Eszeveszetten elkezdett rohanni arra amerre a táboruk volt.

• Nagyuram! Nagyuram! A lányt… azt a halandót… elvitték… elvitte Naraku. – rohant feléje Jaken, akit ez a tény csöppet sem aggasztott csak félt gazdája haragjától.
• Hogy mi?! Kagomét?! –
• I... igen. –
• És Rin? –
• Ő még alszik. –
• Vigyázz rá! – adta ki az utasítást, majd fényes gömbbé változott és elszállt abba az irányba amerre Naraku szagát érezte.

***

• Mért hoztál ide? – kapálódzott a lány.
• Szükségem van rád! – felelte higgadtan Naraku.
• Minek kellek én neked?! –
• Sok mindenre. Először idecsaljuk Sesshoumarut, megöljük, aztán megkeressük az égkövet…
• Nem hiszem, hogy Sesshoumaru idejönne értem, annyit azért még én sem érek, jobban jártál volna, ha Rint hozod el. – szólta el magát, de rögtön el is némult, nem akarta a kislányt is bajba keverni.
• Nem… Te éppen tökéletes vagy erre a célra. Legyél jó kislány, és utána esetleg meghagyom az életed. Lehetsz az ágyasom. –
• Undorító vagy! Hányok tőled! – kiabálta Kagome.
• Nos, más választ nem is vártam tőled. – azzal elővett egy szennyezett ékkőszilánkot és a lány homlokába szúrta. – Mi ez nem elég, hát rendben. – dühödött fel mivel látta, hogy Kagome megtisztítja az ékkövet.

Elővett még egy szilánkot, ami jóval nagyobb volt, mint az előző és azt is a lány homlokába tette. Kagome erre már másként reagált. Szeme elfeketedett, arckifejezése semmihez nem volt hasonlítható. A lány magánál volt, de a testét nem uralta. Kikiyo is ezt a trükköt vetette be Inuyashánál, csak ahhoz elég volt egy varázsige.

• Gyere velem. – nyomott a lány kezébe íjat és nyilakat.

Kagome szó nélkül követte. Kimentek az udvarra, ahol már Sesshoumaru és Kagura küzdöttek.

• Öld meg! – parancsolt rá Naraku a lányra.

Kagome kifeszítette az íját és lőtt. Nem talált, Sesshoumaru az utolsó pillanatban odébb ugrott.

• Mit tettél vele?! – kérdezte felbőszülten, majd kitért egy újabb nyíl elől.
• Semmit, csak egy ékkő szilánk van benne. Remekül működik. – lépett Kagome mellé, majd gyengéden megcsókolta a lány nyakát csak hogy Sesshoumarut idegesítse. – Mi az Sesshoumaru? Miért nem ölöd meg? Egy csapással végezhetnél vele. – feszítette tovább a húrt.
• Átkozott! -
• Drágám. – szólt Kagoméhoz – Öld meg és gyere utánam! – ismét megcsókolta a lányt, de közben végig a szellemre nézett, kíváncsi volt a reakciójára. Semmi nem történt, így hát elment Kagurával együtt. A kastély eltűnt, csak illúzió volt.
• Kagome, ne tedd ezt! Hallod?! – ordibált a lánynak, az kifeszítette íját.

Lőni készült, de hirtelen megtorpant és elájult. Most hogy Naraku elment meg tudta tisztítani az ékkövet, de ehhez minden erejére szüksége volt. Sesshoumaru elkapta mielőtt még földet ért volna. Ölébe vette és visszaindult vele Jakenékhez.

***

• Mi történt nagyuram?! – szólalt meg a szolga.

Sesshoumaru csak rá morgott, hogy semmi köze hozzá. Gondoskodva letette a lányt az addigra már lobogó tűz mellé. Rin futott feléjük egy gyönyörű virágkoszorúval.

• Mi történt Kagome – samával? Ugye jól van? – rémüldözött.
• Rendbe jön. – mondta bíztatóan, de valójában maga is aggódott Kagoméért. – Láza van. Talán valami rosszat álmodik, nagyon izzad. –

Rin a lány fejére rakta koszorúját.

• Gyógyulj meg, kérlek. – mondta sírós hangon és egy könnycsepp gurult le az arcán.
• Jaken! – szólt Sesshoumaru – Vigyázz rájuk és cserélgesd a borogatást a lány homlokán.

Sesshoumaru olyan gyorsan elment, hogy a szolga azt sem tudta mondani rendben. Nem sokára vissza is tért egy férfi jött vele.

• Itt a lány. Tudsz rajta segíteni? – kérdezte hidegen, mintha nem is érdekelné a dolog.
• Hát nehéz éjszakánk lesz. Magas láza van. A testének semmi baja, makkegészséges, de a lelke, az sérült. Méghozzá korábbról, nem érte valami nagy trauma mostanság. –
• Érte, de ezt most inkább nem ecsetelném. – “A barátai megsérültek, majdnem megerőszakolták, azt hiszi viszonzatlan a szerelme Inuyasha felé, és ez a dolog Narakuval. Ki tudja mennyi rossz érte még, de ő mindig olyan vidám, életerős…”
• Értem, nos akkor megkérhetném az urakat, hogy távozzanak, át kell öltöztetnem, még szerencse, hogy hoztam mindenfélét. – Sesshoumaru és Jaken távozott, egy közeli tó partjára mentek.
• Remek, nos akkor, téged hogy hívnak? –
• Rinnek. –
• Ne félj Rin, az anyukád meggyógyul. –
• Nem az anyukám. –
• Akkor elnézést, na mindegy gyere és segíts, hozz vizet! - és a kislány kezébe nyomott két nagy vödröt.

Mikor már meggyőződött róla, hogy a gyerek elment levetkőztette a lányt. Szemei megakadtak gömbölyű formáján, kecses alakján.

• Mi tettek veled? – kérdezte az alélt Kagométől – aki ilyet tesz egy ilyen szépséggel az, kötelet érdemel. – folytatta a csevegést, miközben belebújtatta a lányt a ruhába, amit magával hozott. Egy feszülős miniszoknya és egy bő, kivágott topp cifra mintákkal – Remekül áll, mondhatom nincs párod e világon. -
• Mért beszélsz hozzá? – erre a hangra az orvos megfordult, döbbenve vette észre, hogy háta mögött Sesshoumaru áll a két vödör vízzel.
• Nem bírtam el egyedül. – lépett ki háta mögül Rin.

Sesshoumarunak gyanús volt a férfi, nem tetszett neki. Le sem vette róla a szemét figyelte, ahogy sürög-forog Kagome körül.

• Rendben lesz, most hazamegyek, reggel visszajövök ellenőrizni, jól van-e. – mondta, majd a falu felé bicegett.

Sesshoumaru megvárta, amíg teljesen eltűnik a rengetegben, majd odaugrott a lány mellé. Ölébe vette a fejét és úgy vigyázott rá. A lány hirtelen felcsuklott. Kezét homlokához tette. Felkiáltott. Mire levette tenyerét kezében egy ékkőszilánk. Fehéren ragyogott, de a lány mosolya mellett eltompult a fénye.

• Köszönöm. –
• Mit? – kérdezte Sesshoumaru hidegen, próbálta leplezni örömét.
• Tudod te azt. Nagyon köszönöm. – azzal nyomott egy hála puszit a megdöbbent szellem arcára.
• Te mindvégig ébren voltál. –
• Naraku ugyan uralta a testem, az elmém nem tudta megtörni. Tudtam, mit csinálok, de nem tudtam semmit sem tenni ellene. Sajnálom a nyilat, remélem, nem sérültél meg. Naraku az átkozott. – az utolsó mondatnál a nyakához kapott és undorral törölgette száját

• Én csak nem hagyhattam, hogy meghalj, hiszen te is megmentettél. Most már kvittek vagyunk - magyarázkodott.
• Értem. – mondta azzal felállt és elsétált.

A szilánkot nyakláncába olvasztotta, ami már szép nagydarab volt. Furcsa is volt számára, hogy Naraku nem vette el.

Egy tóhoz ért. Gondolta megfürdik. Levette ruháit és belesétált a langyos vízbe. Nem is sejtette, hogy Sesshoumaru figyeli őt. Ez ugyan rangján aluli volt, de nem bírta megállni. Túl nagy volt a kísértés, láthatja Kagomét meztelenül. A lány pár óra múlva kijött a vízből, felöltözött. Indult volna vissza, ha meg nem üti a fülét egy ismerős hang.

• Kagome! – ugrott Sippo a lány nyakába – Hát jól vagy? Mi rajtad ez a ruha? Annyira aggódtunk. -

A lány kicsit meglepődött, de aztán mindenről beszámolt.

• …és most Sesshoumaruval utazom. – fejezte be történetét – Hogy van Sango és Miroku?
• Már sokkal jobban. –
• Gyere, menjünk a táborunkhoz. – ajánlotta Kagome.
• Rendben. – a kis rókaszellem intett Kirarának, hogy kövesse őket.

Sesshoumaru már ott várta őket. Úgy tett, mintha el se mozdult volna.

• Hát ez? – mordult a lányra
• Sippo, utánam jött. – még sokáig beszélgettek, végül arra a döntésre jutottak, hogy Jaken és Rin visszamennek Sippoval. Túl veszélyes lenne nekik ez az út.

Így hát Kirara mindenkit visszavitt Kaede anyóhoz.

Kagome még visszafeküdt aludni. Reggel arra ébredt, hogy teljesen meztelen.

• Á! – kiáltott fel.
• Semmi gond, csak visszaadom rád a régi ruháidat. Kimostam. Én va…
• Az orvos. Tudom, emlékszem, de ezt akkor sem. – majd egy nagy pofont adott a férfinak.

“Milyen harcias.” – gondolta.

Megfogta a lány combját és rávetette magát. Kagome csak rángatózott, hogy engedje el, de ereje még nem tért vissza. A férfi már majdnem elérte célját, mikor valaki a háta mögött félreütötte.

• Mit csinálsz? – hallatszott Sesshoumaru hangja – Meg akarsz halni? – megszorította a nyakát, és a magasba emelte, úgy, hogy a lába nem ért talajt.
• Ne öld meg! – riadt fel Kagome, immár saját ruháiban Sesshoumaruhoz lépve.

Sesshoumaru nem értette a lányt.

• Ez csak egy ember! –

Sesshoumaru elengedte a férfit, letette a földre. Kagome lépett oda és egy hatalmas taslit adott az orvosnak.

• Mehetünk! – mondta, mint aki jól végezte dolgát és felkapva táskáját elindult.
• Elég veszélyes téged egyedül hagyni amerre megyünk, mindenki letámad. – viccelődött Sesshoumaru.
• Nem az én hibám. –

***

Egy faluba értek. Kagome szállást kért a falufőnöknél, aki befogadta őket. Ott éjszakáztak.

Este Kagome mocorgásra ébredt, kilépett a házból. Látta, ahogy három ember ver egy kisfiút, aki anyukájáért kiáltozik.

• Engedjétek el! – rohant oda.
• Nézd, egy kis liba parancsolgat nekünk. – szólalt meg gúnyosan az egyik férfi.

Közeledtek Kagome felé. A lány megijedt, de nem volt ideje elfutni. A három férfi nekiesett, elkezdték verni.

• Most megkapod, ami neked jár! – ordított egy másik és kést döfött Kagome hasába.

A lány száján vér folyt ki, több sebet is szerzett. Ekkor jelent meg a szellem, egy csapással leterítette az embereket. Kagomét az ölébe vette és bevitte a házba. Kimosta sebeit és bekötözte őket.

• Ostoba halandó. Mindig összekaszaboltatod magad. Naiv fruska. -
• Nem ölted meg őket. Köszönöm. – hebegte.
• Magadért aggódj. – monda lenézően a szellem, és tovább ápolta a lányt.

Másnap Reggel útra keltek. Sesshoumaru a hátán vitte a lányt. Morcos arccal baktatott előre.

• Lassan olyan leszek, mint egy ló. – dörmögte.
• Sajnálom. –
• Már közel járunk. Érzem az öcsém szagát. Rosszul vagyok. –
• Tényleg?! Hiszen ez remek. – rikkantott fel Kagome.
• Ja, én is szeretek émelyegni.
• Siessünk, aggódom. –
• Mintha meg se hallaná, amit mondok. -

Sesshoumaru gyorsabbra vette az iramot. Pár percen belül ott álltak Kikiyoval szemben.

• Inuyasha nézd ki jött? – kacagta – a kis liba nem bírta egyedül, a bátyádat is hozta.
• Ka...go…me… - préselte ki magából nagy nehezen a szavakat Inuyasha.

A fiú egy nagy kő alkotta körben feküdt, körülötte gyertyákkal. Több sebből vérzett.

• Várjatok egy kicsit, mindjárt végzek a szertartással. Utána foglalkozom veletek is. – gúnyolódott tovább Kikiyo.
• Inuyasha! – rohant volna oda Kagome, de Sesshoumaru ellökte. Nekirontott a papnőnek, súlyos sebet ejtett ezzel testén. Kikiyo kifeszítette íját.
• Te is velem jössz! – ordította megszállottan, és Kagoméra lőtt.

Sesshoumaru elé állt, a nyílvesző a hasába fúródott, így összeesett. Kikiyo elmenekült, vele már nem volt több gond. Inuyasha visszanyerte erejét, sebei begyógyultak. Felállt a körből és odarohant Kagoméhoz, aki a szellemet tartotta ölében és könnyezett.

• Ez mind miattam történt. – sírta.
• Ne aggódj Kagome meggyógyul, csak húzd ki belőle a nyilat. – a lány engedelmeskedett, Sesshoumaru egyből jobban festett, lassan felállt – Látod. Kutya baja, hisz szellem.
• Úgy örülök, hogy jól vagy. – ugrott a meglepődött Sesshoumaru nyakába Kagome.

Sesshoumaru sután átölelte, majd ellökte magától. A lány már ment is tovább. Inuyasha sem úszta meg a nagyölelést. Kicsit később indultak, de most már Inuyasha vitte Kagomét. A lánynak még mindig fájdalmai voltak.

Pár nap múlva visszaérkeztek Sangoékhoz, akik nagyon örültek nekik.

• Végre, mind épségben ideértetek. – köszöntötte őket Kaelde.
• Kagome! – ugrott a lány nyakába Sippo és Rin.

Miroku, csak megütögette a hanyou vállát, ezzel jelezve mennyire örül, hogy itt van. Kaede beinvitálta Sesshoumarut, hogy ellássa sebeit. Miután végzett kiment a kunyhóból, Mirokut is magával vitte, hogy hagyja a testvérpárt beszélgetni. Egy másik házikóban ellátta Kagome sérüléseit, amik nem voltak túl szépek.

• Tudom miért tetted. – szólalt meg végül Inuyasha.
• De jó neked. – nem hitte, hogy öccse tényleg rájött a valódi okra.
• Kagome az enyém. – jelentette ki harciasan.
• És kimondta, hogy kell nekem, csak egy ostoba halandó. Ha legközelebb összefutok vele, megölöm. – húzta mosolyra a száját – Látom fontos neked, pedig csak egy idegesítő, hisztis fruska. – “Rájött.” – gondolta, felállt és kiment.

Jaken és Rin követték. Inuyasha nézte őket, ameddig el nem tűntek az erdő sötétjében. Nyugtalanította az a gondolat, hogy a bátyja bánthatja Kagomét.

***

Kagome egyedül feküdt a szobában. Nem bírt aludni. Egyre csak az járt az eszében: vége. Az elmúlt hétben Sesshoumaruval utazott és nem akarta, hogy ezt az egészet csak úgy elfelejtse. Ez egy szép emlék volt. Ugyan Inuyashát szerette, nagyon megkedvelte a bátyját is. Gondolt egyet, feltápászkodott és lassú léptekkel, mégis sietve elindult az erdő felé.

Gyalogolhatott már egy ideje, mikor egy démon támadta meg. Kagome megpróbált elfutni, de hasán lévő mély vágás felszakadt és ömleni kezdet belőle a vér. A szörny már majdnem végzett vele, mikor Sesshoumaru ott termett a semmiből és leterítette.

• Mit csinálsz itt? – kérdezte aggódva, mégis ridegen.
• Té… téged kereslek. – nyögte a lány, akinek most már a szájából is patakokban folyt le a vér.
• Ostoba! – kiáltott rá felkapta az ölébe és futott vele a tóhoz. – Mért csináltad ezt?
• Látni akartalak. Hogy vagy? Jobban van már a sebed? –

Sesshoumaru elmosolyogta magát. - “Még most is másra gondol. Mindjárt elvérzik, de a másik sérüléseivel foglalkozik.” – A szellem újrakötözte Kagome sebeit, olyan gondosan és precízen mintha világéletében ezt csinálta volna. Kagome jobban érezte magát, még mindig Sesshoumaru ölében pihentette fejét.

• Tudod én nem, akarom, hogy elfelejtsük ezt az egészet és újra ellenségek legyünk… Ezért adom ezt neked. – blúzáról lefűzte a piros masnit, és Sesshoumaru oldalára kötötte – Emlék tőlem neked, hogy sose felejts el.

Óvatosan felállt és elindult Inuyasháékhoz. Még visszaszólt mielőtt eltűnt volna.

• Tartsd meg, ha akarod, de ha nem kell, dobd ki. –

A szellem még sokáig ült ott merengve. Beleszagolt a piros szalagba, finom Kagome illata volt, majd ő is visszament a táborához.

Kérlek, írj véleményt a -ra. J

*** Pár hónappal később ***

• Au! – szisszent fel Inuyasha
• Bocsánat, nem akartam! – mentegetőzött Kagome és még óvatosabban látta el a fiú sérüléseit.
• Ahányszor Naraku ránk támad mindig csak te, úszod meg szárazon. – panaszkodott Inuyasha.
• Igen, Kagome és Sippo. – csatlakozott a beszélgetéshez Miroku, aki szintén a kunyhóban feküdt. Szinte több volt rajta a géz, mint a ruha.
• Azért mert minket nem tart ellenfélnek. –
• Engem miért hagyott ki, hiszen én erős vagyok. – tiltakozott Sippo.
• Talán szeretnél sérülésekkel feküdni hetekig? – mondta rosszallóan Kagome miközben letérdelt Mirokuhoz, hogy az ő sebeit is ellássa.
• Nem is olyan rossz, hogyha egy ilyen csinos hölgy ápol. – hízelgett a szerzetes, de máris kapott egyet a fejére Sangotól, még mielőtt Kagome reagálhatott volna.
• Sango ne mozogj! – lépett oda hozzá Kagome, és visszafektette – Inuyasha hová mész? – kérdezte aggódva, mikor megpillantotta a hanyout, aki az ajtó felé vette az irányt.
• Sesshoumaru… - dühöngött.
• Hogy mi?! – kapott a csonttörő után Sango.
• Semmi baj. – mondta nyugodtan Kagome és visszanyomta ágyába a dühös szellemirtót.
• Semmi baj?! A bátyám erre tart és semmi baj?! – ordítozott a lánnyal.
• Mindjárt jövök. – felelte az és kiment a kunyhóból.

***

• Sesshoumaru mi a baj! – rohant Kagome a szellem felé.

Sesshoumaru összeesett, ruhája tiszta vér volt, kezében az ájult Rint tartotta.

“A kendő… nem tartotta meg, nem volt neki fontos, ami történt. De mit is vártam.” – elmélkedett miközben végigmérte a szellemet.

Jaken futott feléje Aunttal, bukdácsolva, felkészülve arra, mindjárt elesik.

• Mi történt?! – fordult a szolgához.
• Naraku. Ránk támadott. A nagyúr nagyon súlyosan sérült, de ragaszkodott hozzá, hogy hozzuk el hozzád Rint. – lihegte Jaken.
• Értem. Gyere Aunt segíts! – a sárkányló engedelmeskedett, Kagome nagy nehezen felrakta a hátára Sesshoumarut és Rint, intett a kis szolgának, hogy kövesse és elindult vissza a kunyhóhoz.

***

• Mit keres itt?! Miért hoztad ide?! – kiabált magából kikelve Inuyasha.
• Nem látod, hogy sérült, őket is megtámadta Naraku. – felelte Kagome, majd lefektette Rint és Sesshoumarut.
• És persze neked egyből ide kellett hozni őket, mi lesz legközelebb, Jakent is hozod!
• Hát az a helyzet, hogy ő is mindjárt itt lesz. –
• Ezt nem hiszem el! – Inuyasha megpróbált felállni, de visszaesett.
• Még pihenned kell. Ne legyél rám dühös, a bátyád nem rossz ember, nem fog senkit se bántani. –
• A bátyám nem rossz ember, rossz szellem, ami a rossznál is rosszabb. – vitatkozott tovább a makacs hanyou, de Kagome már nem figyelt rá.

A lány ellátta Rint, akin csak egy kisebb vágás volt, de mikor Sesshoumaruhoz ért elakadt a lélegzete. A szellemen nem volt semmi féle sérülés mégis mindenfelől vérzett. Kagome letörölte róla, de újra meg újra tiszta vér lett. Nem tudta mit tegyen végül gyógyfüves teákat itatott vele. Miközben széthúzta Sesshoumaru kimonóját nagy meglepetés érte. A piros masni, amit anno ő adott neki ott volt a szellem szívénél. Kagome örült, hogy Sesshoumaru megtartotta. Még egy gyógynövényes teát itatott meg a szellemmel. A vérzés elállt.

• Ez az. Már vagy száz fajtát kipróbáltam. – kiáltott megkönnyebbülten Kagome.
• Sikerült? – szólalt meg Miroku a sarokban cseppet sem érdeklődően.
• Igen. –
• Remek, akkor most már aludhatsz is, mindjárt hajnalodik. –
• Nem alszom. – jelentette ki Kagome határozottan és átkötözte a szerzetes sebeit.
• Köszönöm. –
• Semmiség. – és már ment is a többiekhez.

Másnap reggel Sesshoumaru ébredt elsőként, mert valaki megemelte a fejét.

• Felébredtél, annyira örülök, akkor ezt magadtól is meg tudod inni. – mondta Kagome és egy nagy csészét nyomott a szellem kezébe.
• Nem iszom meg! Ostoba halandó nekem nincs szükségem ilyesmire… – mondta hűvös hangon, de amint Kagoméra nézet elhallgatott.

A lány olyan szomorú szemekkel nézett rá, hogy szégyellte, amit mondott. Erőt vett magán és lehúzta a teát.

• Rinnek semmi baja, most még alszik. Nagyon aggódhattál érte. – kezdte immár mosolyogva Kagome.
• Köszönöm, amit értünk tettél. – pirult el magában a szellem, de a tőle megszokott hűvös hangon beszélt.
• Semmiség. – ált fel vidáman.
• Sesshoumaru nagyúr, hát felébredt. Úgy aggódtam. – rontott be Jaken.
• Jaken, hát te hol jártál? –
• Én küldtem el gyógynövényekért. – mentette meg az apró szolgát Kagome. – Nem találtad meg, amit kértem? -
• Ne… nem. – dadogott Jaken nem értette, miért segít neki a lány.
• Indulunk! – mordult fel Sesshoumaru, aki tudta a lány füllentését, egy kutya szimata nem csal.
• I… igen uram. -
• Nem mehetsz! Még pihenned kell! – próbálta megállítani a szellemet.
• Ostoba nekem nem kell… -
• De Rinnek igen! – játszotta ki az aduászát Kagome.

Sesshoumaru csak morgott egyet jelezve beleegyezik, de nagyon nem örül neki. Erre a ricsajra Inuyasha is felébred.

• Nem kell marasztalnod. –
• Milyen vendégszerető. – húzta ravasz vigyorra a száját Sesshoumaru, minden alkalmat megragadott öccse idegesítésére.
• Meg akarsz küzdeni? – pattan fel a hanyou, de ezt nem kellett volna, mert egyből vissza is esett.
• Látom, gyengélkedsz korcs. –
• Hogy mi?! –
• Elég legyen! – állt közéjük Kagome olyan komor arccal, hogy a testvérpár komolyan megijedt.
• Mi történt Kagome – sama? – ült fel álmosan Rin.
• Semmi, aludj szépen. – nézett felé Kagome kedves szemekkel.
• Nem tudok, énekelj nekem valamit. –

Kagome odatérdelt, ölébe vette a kislányt és a meghökkent testvérek előtt elkezdett énekelni. Olyan gyönyörűen, lágyan, hogy a két fiú álla leesett.

Mikor az ének végére ért Rin már aludt. Kagome farkasszemet nézett Inuyashával.

• Ezt nem is tudtam rólad. –
• Mit? –
• Egész normális hangod van. Nem annyira ronda. –
• Köszönöm az elismerést. – mondta Kagome, dühösen.
• Öcsi, ennyire fafej vagy. –
• Szerintem gyönyörű volt. – csatlakozott Miroku.
• Felébresztettelek? Nem akartam. – rohant oda Kagome és máris nekilátott barátai ápolásához. Mikor végzett megszólalt.
• Na én most elmegyek ételért, sietek vissza.
• Én is veled megyek! – pattant fel Inuyasha.
• Nem még megállni se tudsz. Egyedül megyek. Sippo senkit ne engedj ki innen. -
• Igenis. –
• Sietek vissza! -

És Kagome elindult a legközelebbi faluhoz.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK… (mármint, ha kapok visszajelzést)

IRJ VÉLEMÉNYT a haszina@freemail.hu -ra