Csókjuk édes volt, és forró. Egy örökkévalóságnak tűnt.

• Én is téged… - váltak szét ajkaik, majd ismét egybeforrtak.

Lassan visszasétáltak a táborhoz. Halkan lépdeltek, nehogy fölébresszenek valakit. Szorosan egymáshoz bújtak és úgy aludtak el.

Reggel megették a tegnapi maradékot, és lustán nyújtózkodtak, az árnyékban. Nem siettek sehová. Kagome elkezdett kotorászni a táskájában, keresett valamit.

• Megvan! – kiáltott fel – Rin te is szeretnél fürödni? – fordult a kislányhoz.
• Igen, nagyon meleg van. –
• Tessék, kicsit nagy lesz rád. Ezt még Sangónak hoztam… - itt kicsit elszomorodott, de aztán újra felderült az arca – Gyere, menjünk átöltözni. -
• Hová? – kérdezte meglepetten Sesshoumaru.
• Felvesszük a fürdőruhákat és jövünk is vissza. –
• Miket?! – értetlenkedett.
• Majd, meglátod. – mosolygott a lány és Rint kézen fogva elvezette.

Kis idő múlva meg is, jöttek. A szellem ledöbbenten nézett végig a két lányon. Rinen egy lila egybe-részes fürdőruha díszelgett, ami egy kicsit nagy volt rá, de a célnak azért megfelelt. Kagome pedig egy két-részes fehér bikiniben feszített.

• Azért vegyél levegőt. – nyomott puszit a szellem arcára Kagome, és Rinnel együtt belesétáltak a tó hűs vizébe.

Sokáig játszottak, fröcskölték egymást, jól mulattak. Sesshoumaru meg csak figyelte őket és néha-néha eleresztett egy halvány mosolyt. Fel se tűnt nekik, hogy Jaken nincs ott…

• Mit tehetek érted Mara – sama? – kérdezte a szellemasszonyt a kis gnóm.
• Már van egy tervem, csak az kéne, hogy a kis boszorkány egyedül maradjon. Ebben leszel te a segítségemre… - mosolygott ravaszan, majd beavatta terveibe Jakent is.

Jaken gonoszan vigyorogva ment vissza a többiekhez és csodálkozva vette észre, hogy a két lány csak úgy a nagyúr előtt fürdik. Tisztán emlékezett, hogy Kagome megmondta, ne leskelődjenek. Majd alaposabban is odanézett megakadt a szeme a különös ruhadarabokon.

• Eddig sem öltözködött valami bő ruhába, de ez már mindennek a teteje… - morgott magában és leült gazdája mellé.
• Hol voltál? – kérdezte egy szemernyi érdeklődéssel sem hangjában Sesshoumaru.
• Csak… csak sétáltam nagyuram… -
• Hm. – nézett megvetően, de ezzel többet már nem foglalkozott.

Másnap korán továbbindultak, mondván jót tesz egy kis helyzetváltoztatás. Rin élénken szaladt a csapat élén és közben gyerekdalokat énekelt a melegről, meg a virágokról. Jaken fülét befogva ballagott utána, Auntot vezetve. Sesshoumaru és Kagome enyelegve ment leghátul. Boldogok voltak és sokat mosolyogtak.

Mikor egy erdőn haladtak át, Kagome hirtelen megtorpant.

• Ékkőszilánkot érzek, nagyon gyorsan közeledik. – kiáltotta.
• Ékkő? – nézett rá furcsán a szellem.
• Kagome! – termett a lány előtt a farkas-démon.
• Ko… Kouga… - dadogta. –
• Hogy vagy? – mosolygott a démon és megfogta a meglepődött Kagome kezét.
• Köszönöm jól… Kouga ő itt Sesshoumaru, Rin és Jaken. – mutatott a mellette fura szemeket meresztgető társaira.
• Inuyasha? Meg az a másik kettő? Régen nem velük utaztál… -
• Igen. De most már Sesshoumaruékkal utazom. –
• Ez meg ki? – karolta át a zavarban lévő lányt a szellem.
• Hogy mi?! – lepődött meg a farkas.
• Sesshoumaru, ő itt Kouga. A farkas-démonok klánjának vezére. –
• Aha, és miért fogdossa a kezed? –
• Ez egy hosszú történet… -
• Kagome… - szippantott bele a levegőbe Kouga – látom, méltóbb társat választottál… Örülök, hogy nem maradtál amellett a korcs mellett… Szívesebben veszítek ellened. – fordult Sesshoumaruhoz, majd elviharzott.
• Kouga… - nézett utána sajnálóan Kagome.
• Akkor ki volt ez pontosan? – érdeklődött Sesshoumaru.
• Hát… - kezdte és mindent elmesélt, út közben.

• Értem… Szóval ez az ordas, szeretett téged. –
• Igen, de én már az elején megmondtam, neki, hogy köztünk… -
• Nem kell magyarázkodnod. – mosolygott, majd megcsókolta a lányt.

Rin csillogó tekintettel nézett a párra és végre úgy érezte teljes a családja.

Estefelé megint letáboroztak. Már mindenki aludt, mikor Jaken szeme hirtelen felpattant. Odalopódzott a tőlük nem messzi hatalmas fához és felfelé suttogott.

• Holnap, el fog menni, fürödni, elintézem, hogy egyedül legyen. –
• Rendben… - látszott Mara világító szempára, majd eltűnt.

• Elmegyek fürdeni. – jelentette be Kagome – Rin nem jössz? –
• De… vagy inkább mégsem. – nézett a rá kérőn tekintő gnómra – Jaken – samával nagyon ritkán játszhatok… -
• Rendben. –
• Egyedül mész? – ölelte át Sesshoumaru.
• Igen, nem lesz semmi bajom. Ne aggódj. –
• Vigyázz magadra. – eresztette el.
• Úgy lesz. – mosolygott, majd egy törölközővel kezében elindult.

Nem kellet sokáig gyalogolnia, míg talált egy tavat. Levetkőzött, és lassan belegázolt a hideg vízbe. Kicsit fázott, ezért alámerült. Mikor újra felbukkant, nem fogadta éppen kellemes látvány.

• Kagome, ha nem tévedek… - húzta ravasz vigyorra száját.
• Ki… ki vagy te? És honnan tudod a nevem? –
• Biztosan emlékszel a lányomra, Uyokora. –
• Akkor te Ma… Mara vagy… -
• Látod, mégis csak ismersz, gondolom Sesshoumaru mesélt rólam. –
• Igen, de mit akarsz itt? –
• Jaken, mégis csak a hasznomra volt… -
• Miről beszélsz? –
• Egyedül vagy itt, velem, nem gyanús egy kicsit. Elmesélte nekem, hogy az én kis Uyokom miattad halt meg. Nem volt szép dolog megbabonázni a jegyesét… - csóválta a fejét Mara.
• Mi? Nem értem miről beszélsz, én nem babonáztam meg senkit… -
• Sesshoumarut már gyerekkora óta ismerem, soha nem állt volna össze egy halandóval. Te voltál az, aki megölte a lányomat! – kiáltott, eddigi nyugodt hangjához képest eléggé hangosan.
• Várj, én nem öltem meg senki! –
• Gyere ki a vízből. Menekülj. – kacagott gonoszan.

Kagome, kicsit furcsállta a dolgot, de nem sokáig tétovázott. Ki a partra, és még vizesen magára kapkodta ruháit. Szaladni kezdett, a táboruk felé.

• Sesshoumaru! – kiáltozott Kagome.
• Senki nem hall. Az én szagomat sem érezte… - dobta felé tőrét.

A kés Kagome lábába fúródott, így az elesett. Mara föléállt. Előhózta hosszú, íves szablyáját és a lány vállába szelt vele. Kagome a fájdalomtól felsikkantott.

• Szenvedj! – szúrta hasba.

Kagome felnyögött. Arcán egy könnycsepp gördült végig és fuldokolva kapott a tüdejéhez.

• Mara! – kiáltott ekkor egy ismerős férfihang.
• Sesshoumaru, te is megérkeztél? Most már nincs itt több dolgom. – mondta unottan, és eltűnt.
• Kagome! – rohant oda hozzá a szellem.

A lány még magánál volt, és úgy kapálódzott, mint egy hal, mikor kiszedik a vízből.

• Kagome… -
• Ez… nagyon… fáj. – nyögte, majd egy kisebb adag vért köpött.

Sesshoumarunak könnyek gyűltek szemében.

• Semmi baj… emlékszel… a Tenseiga… Csak ne fájna ennyire… - megszorította a nyakában lógó, már egészen nagy ékkövet, azon vezette le a fájdalmát – Kérlek, nem végeznél velem… Ez… nagyon fáj… -
• Nem bírnálak megölni, még akkor sem, ha utána tudom, felélesztelek… -
• Nem baj… most már mindjárt vége… - markolt bele a szellem kimonójába, és közben zilálva kapkodott levegő után.
• Kagome… -
• Semmi baj…… már…… mindjárt…… vé…ge… - nyögte, és a szorítása enyhült, majd végleg elengedte szerelme ruháját, és az ékkövet is.

A szellem megtörölte szemét, és előhúzta a gyógyító kardot.

“Emlékszem… múltkor virágok, rózsák… de most nincs semmi, a vére egyszerűen elfolyik… MIÉR NEM LÁTOM ŐKET?!” – nézett körbe zaklatottan, ekkor vette észre az ékkövet.

Ott, lógott a lány nyakában és különös fényt árasztott.

“Mi ez…” – csodálkozott, majd megfogta a négy lélek ékkövét.

Annak fénye most elhalványult, majd teljesen kialudt.

• Kagome… - szorította magához a holttestet – Azt mondtad, nem lesz semmi baj. Azt mondtad, majd felélesztelek! AZT MONDTAD… AZT MONDTAD, HOGY NEM LESZ SEMMI BAJ! – ordítozott az élettelen lánnyal, és most már szaporán záporoztak könnyei – Semmi baj… azt mondtad… semmi baj… - csuklott el a sírástól hangja.

Ekkor felemelte az ékkövet és avval kezdett kiabálni. Egy könnycseppje ráhullott. Megint vakító fény áradt szét és egy nő alakja kezdett kirajzolódni. A gyönyörű lány letérdelt Kagome teste mellé.

• Neked, még nem jött el az időd, majd, ha szükségem lesz rád, szólítalak. – csókolta meg homlokát.

Kagome ébredezni kezdett, óvatosan kinyitotta a szemét.

• Mi… Midoriko… -
• Még nem kell jönnöd, majd hívlak, ha szükségem lesz rád… - ismételte – majd hívlak. –
• Midoriko, elbánsz velük? –
• El. – mosolygott és visszaszállt az ékkőbe.
• Kagome. – ölelte át a lányt a könnyei még mindig patakokban folytak.
• Sesshoumaru… - viszonozta az ölelést.
• Nem láttam őket. Annyira féltem, hogy elveszítelek. – szorította erősebben.
• Fsz. – szorította össze fogát a Kagome.
• Bocsáss meg. – vette észre a szellem.
• Semmi baj, már jól vagyok. – csókolta meg – de most menjünk vissza, kérlek… -

A szellemnek sem kellett több bíztatás, ölébe kapta a lányt, és pillanatokon belül ott is voltak a tábornál. Sesshoumaru bekötözte a lány sérüléseit, és ölébe fektette.

• Ki volt az, az előbb és miről beszéltettek? – kérdezte a youkai.
• Az a nő egy papnő volt, Midoriko, ő benne született a Shikon no Tama. Arról tudsz, hogy bennem született újjá? –
• Igen arról már halottam. –
• Az ékkőben örök harc dúl a szellemek és Midoriko között. Ha jó célra használják, akkor Midoriko erejét növeli, de ha rossz kezekbe kerül a démonok kerekednek felül. –
• És te is ott voltál, segítettél neki? –
• Igen, de visszaküldött… neked hála… -
• Miért nekem? –
• Mert Midoriko meghallotta, hogy itt is szükség van rám, ezért visszahozta a lelkem. –
• Akárhogy is, nagyon örülök. Ha elveszítettelek volna… -
• Ilyenekre ne is gondolj. – csókolta meg ismét.
• Kagome – sama, mi történt?! – rohant oda Rin – Miért sebesültél meg? –
• Megtámadtak, de most már semmi baj. –
• Meggyógyulsz? –
• Meg fog gyógyulni, de sokat kell pihennie. – simogatta, meg a szellem a kicsi fejét.

Jaken is megérkezett, csodálkozva nézett végig a lányon.

“Hogy lehet, Mara – sama nem tudta megölni?”

A lány szomorú pillantást vetett rá, a kis gnóm nem bírta állni a tekintetét.

“Tudja… most végem a nagyúr biztosan végez velem…”

• Jaken mi a baj? – kérdezte Sesshoumaru – Úgy állsz ott, mint aki halni készül. –
• Se… semmi. – ült oda.

Ismét Kagoméra tekintett és szörnyen elszégyellte magát. Egyre csak a lány hangja visszhangzott a fejében:

“Hogy tehetted ezt…”

Az nap éjjel Jaken egy szemernyit sem aludt, ott sürgölődött a sérült lány mellett és leste minden kívánságát. Bűntudata volt.

“Hiszen semmit nem ártott nekem, és én mégis a halálát kívántam… Még a nagyúrnak sem árulta el…”

Sesshoumaru kicsit furcsállta, hogy a talpnyaló ennyire segítőkész, hiszen tudta, mennyire utálja a lányt, de nem különösebben foglalkozott vele. Rin ott feküdt mellettük, és édesen szuszogott. Lassan Kagome is elszundított, de nem aludt valami jól. Rémálmok gyötörték, és erősen verejtékezett. A youkai percenként cserélt borogatást homlokán, egész éjjel virrasztott.

Másnap reggel csókkal köszöntötte kedvesét, és újrakötözte sebeit. A többiek még aludtak.

• Egyre jobban csinálod. Már szinte profi vagy. – mosolygott Kagome.
• Melletted, meg kell tanulni. –
• Igen… - nevetett, ami köhögésbe fulladt, majd pedig vérköpésbe.
• Ne erőltesd meg magad. – ölelte magához aggódóan a szellem.
• Rendben, majd te vigyázol rám. -
• Milyen megható. – kacagott gonoszan egy női hang.
• Mara… - morgott Sesshoumaru – Ne merj közelebb jönni. –
• Csak nem bántanád a keresztanyádat? –
• Te miért bántottad a szerelmemet. –
• Több okom is volt, megölte a lányomat, és megbűvölte az én egyetlen keresztfiamat. De ahogy látom, túlélte, szívósabb, mint gondoltam. –
• Megölte a lányodat? Hiszen nem is ő tette! –
• Az a varangy mondta. – bökött a most már ébredező gnóm felé.
• Jaken! –
• Se… Sesshoumaru nagyúr… én meg tudom magyarázni… -
• Ez nem változtat a tényen. –
• Nem ő végzett Uyokóval, hanem én! –
• De hiszen téged köt az eskü. –
• Amikor megláttam, hogy meg akarja ölni Kagomét, egyszerűen megtámadtam, nem történt semmi. –
• Már értem… -
• Mit? –
• Akkor viszont, tényleg nem babonázott meg… -
• Már… mondtam, hogy nem… - szólalt meg Kagome is.
• Azért voltál képes Uyokora támadni, mert mást szeretsz… De miért kellett megölnöd? –
• Sajnálom, nem tehettem mást… -
• Én akkor sem vagyok kibékülve a dologgal, hogy egy egyszerű halandót választottál. –
• Őt szeretem. –
• Ugyan olyan vagy, mint Inutaisho… Bolond… –
• De a keresztfiad… -
• Soha nem értelek meg titeket, de ha ez a szíved vágya, lemondok a bosszúról… csak nem ölhetem meg a keresztfiamat… -
• Inkább csak félsz, hogy alulmaradnál… - mosolygott most már Sesshoumaru.
• Meglehet… de most megyek… - azzal fénygömb formájában elszállt.
• Viszlát. –
• Úgy látom, jó a kapcsolatotok. – mosolygott Kagome.
• Igen, anyám helyett volt anyám… Jaken, ami téged illet… -
• Ne, hagyd. Már megbánta… - csitította le kedvesét.

A szellem még morgott egy ideig, de mivel nem akarta felébreszteni Rint inkább, szerelmével foglalkozott.

Még jó pár nap eltelt, mire Kagome teljesen felépült, és tovább bírtak állni. Úgy döntöttek megkeresik Inuyasháékat, hogy egyszer és mindenkorra lezárják ezt a szerelmi négyszöget.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!

Írj véleményt a haszina@freeamil.hu mail címre.

Remélem tetszett!

Puszi: Haszina J