• Ti nem láttátok? – sikkantott megint föl Kagome, és rémültében hátraugrott pár kisebb lépést.
• Mit? – kérdezte Nurich, aki még mindig a kincshez vezető utat tanulmányozta.
• Mit láttál? – kérdezte szerelmét a youkai.
• Egy szamuráj szerűséget… de a teste vibrált, és fényes volt csak egy pillanatra villant fel. –
• Már megint képzelődsz húgi? –
• Nem képzelődik… - lépett előre Sesshoumaru és előrántotta a Tenseigát – ezt az ösvényt úgy hívják, hogy “Elveszett lelkek szorosa” igen találóan. Huszonegy szelem kínlódik ezen a helyen. Mindnek van neve, mely néhány esetben a bánatára utal, vagy arra a motívumra, ami miatt itt ragadt, vagy csak úgy elnevezték a megjelenése szerint. Angyal, Anya, Bolond, Család, Cseresznyefa, Fény, Furulyás, Gyermek, Hazugság, Hullám, Kecske, Lant, Pók, Rab, Úr, Véletlen, Szerelem, Szolga, Zaj… és még van pár, de én sem tudom mindet pontosan. Nekem egyel volt már dolgom és ismét eljött, ott. – mutatott kardjával balra, ahol egy kisebb hasadás volt látható, amiből egy szürke női szempár kukucskált ki – Az Angyal… -
• Tényleg… - szólt szinte elhaló hangon Kagome.
• Miről beszéltek? – nézett rájuk értetlenkedve Yukamo – Szegény unokatestvérkém… - szipogott – pedig én azt hittem, hogy a hülyeség nem fertőző… Távozz sántán! -
• Yukamo tedd le a lábadat, ha meg mered rúgni, nem marad a helyén. Kagome te látod őket, a nagyon magas szellemi erőd miatt. Én nekem csak a Tenseiga mutatja meg őket. Amelyiket az előbb láttad, az a Szerelem volt. –
• Egy szamuráj? –
• Igen… -
• Nézz még körbe, látsz többet is? –
• Egy… egy bohóc? –
• Bohóc? –
• Igen de nem az a piros orros… hiszen te még olyat nem is láttál. Kétfelé álló sapkája van, csörgőkkel és vérzik… a nyaka meg a csukója véres… -
• Igen a kőszirten ül. Ő még csak egy mikónak jelent meg… a Bolond. –
• Honnét tudsz te ezekről ennyit? –
• Az egyelőre maradjon az én titkom… majd elmondom, ha képes leszek szembenézni vele. –
• Még ott is egy! –
• Véletlen… az egyetlen szellem, aki még nem döntötte el jó, vagy rossz akar lenni. –
• Jó vagy rossz? –
• Vagy segítenek, vagy bántanak. Az Angyal és a Szerelem jó, a Bolond gonosz. Hogy megjelentek itt az azt jelenti, hogy valamit akarnak, csak azt nem tudjuk, hogy melyik, melyikkőnktől… –
• Csak véletlenül szándékosan szakítom félbe ezt az igen élvezhető történetet. De te arról a huszonegy szellemről beszélsz? – tett nyomatékot a tárgyra Yukamo.
• Arról… ha kiérünk a szorosból, akkor már nem lesz velük semmi gondunk. - hajtotta le fejét a másik youkai – Óvakodjatok tőlük… - indult el előre.
• Mégis hogyan óvakodjam valamitől, amit nem is látok. –
• Old meg. –
• Na jó. – karolta át Kagome vállát, és közelebb hajolt hozzá – Vázolom a tervet. Téged most itt hagyunk, tartóztasd fel őket, vagy még jobb, te leszel a tiszteletáldozat. –
• Yukamo… ezek nem úgy néznek ki, mint akik nagyon meg akarnak mozdulni, csak figyelnek minket. – hagyta faképnél a vigyorgó szellemet, és igencsak unott fejet vágott hozzá, jelezve, hogy most túl fáradt az esztelenséghez.
• Hé, legalább mond meg, hol vannak… -
• Gyere Yuka – chan. –

• Itt éjszakázunk. – torpant meg Sesshoumaru és az elsötétedett ég felé nézett, melynek alját nem lehetett látni.
• Mi? A szellemek között? – kapta fel fejét a fiatalabb youkai.
• Van jobb ötleted? –
• Van, mondjuk, hogy ne éjszakázzunk itt. –
• Teljesen ránk sötétedett, ebben a ködben az orrunk hegyéig sem látunk el, nem tudunk tovább haladni. Talán félsz? –
• Az hogy félek egyáltalán nem alaptalan. – szólalt meg igazán komolyan, ami nagy eseménynek számított, ha róla volt szó – Te még nálam is jobban tudod, miért félek… -
• Miről beszéltek? Mit titkoltok? –
• Mi olyan rémisztő ezekben a lelkekben? –
• Feküdjetek le, hozunk tűzifát. –
• Sesshoumaru, kérlek, válaszolj. –
• Menj, vissza. Várjatok itt. – fordított hátat, és unokatestvérével együtt elment.
• Hol akarsz te itt, tűzifát keresi? – kérdezte viccelődőn.
• Neked egyenesen, a “V” alakú szikla mögött, ne nézz oda nyíltan. –
• Intézzük el. –
• Nem. Nem szabad, hogy tudja észrevettük. –
• De hát, még most sem érzem a szagát, biztos Kagoméé elnyomja, bár nem tudom melyik a büdösebb. –
• Féleszű, ez egy kaméleon. –
• Így már minden világos. Az egy kaméleon, és a kaméleonok szoktak fürödni. –
• Nincs szaga, nincs színe, és ha akarja, hangtalan, mint a téli éj. –
• Ki küldte? –
• A Dayoukai Körök. Figyeltetnek minket… Kagomét. –
• Már megint miatta… -
• Csöndesebben. Nem szabad semmi okot adnunk rá, hogy jelentést vihessen, miszerint, mi együtt vagyunk. –
• De hát két perccel ezelőtt is együtt voltatok. –
• Tudod jól, hogy értem. Ez nem kifigurázásra való helyzet. –
• Nagyon jól tudtad, hogy ez lesz belőle, mégis vállaltad. –
• Igen… - vett fel a földről egy nagyobb fadarabot, majd ment továbbiakat keresni, az újra nevetésben kitörő rokona követte példáját.

• Mi vár ránk egyáltalán az út végén, ami ennyire fontos neked? – kérdezte Kagome a hercegnőt, aki csak lehajtotta fejét és lassan elmerengett, mindketten egy kiemelkedő nagyobb kőtömbön ültek, ami ugyan nem volt a legkényelmesebb, de azért ennyi séta után eléggé kellemes érzést nyújtott fáradt lábaiknak.
• Hát… talán az odavezető út a fontosabb… -
• Ezt nem egészen értem. Valami olyan dolog, ami nagyon fontos számodra, de mit nem kaphatsz te meg hercegnőként? –
• Majd elárulom, ha odaértünk. –
• De… -
• Semmi de. Feküdjünk le, nagyon álmos vagyok. –
• Rendben… sokáig elmaradnak, a fiúk… - tapintott ki egy valamivel füvesebb területet, most érezte csak nagy hiányát nehéz táskájának, melyet mindig korholt súlya miatt; pedig most milyen jól jönne belőle egy meleg takaró, vagy csak egy kisebb pléd.
• Jó éjt. –
• Jó éjt. – hunyta le pilláit, de természetesen nem tudott aludni; gondolatai egyre csak a ma hallottakon kattogott, a szellemeken, a kaméleon démonon, és minden egyeben; mondatok kavalkádjai visszhangoztak fejében: -“Szeretném meg fogni a kezed, de nem lehet. Most is figyelnek minket.” - “Az egyelőre maradjon az én titkom… majd elmondom, ha képes leszek szembenézni vele.” -“Hogy megjelentek itt az azt jelenti, hogy valamit akarnak.” – végül nagy nehezen álom jött a szemére; mélyeket szuszogott, olyan aranyos volt, mint egy kisgyerek.
• Kagome… Kagome… - suttogta a hercegnő, valamivel később, de válasz nem jött szólongatására – “Elaludt…” – ült fel és újból jó alaposan végigmérte a lány tiszta arcát – “Olyan finomak a szájának a vonásai… biztos kellemesen puha lehet… És mégis csak az a szellem élvezheti! Így olyan törékeny…” – közeledett ajkaihoz, lehunyta szemeit és már azt sem tudta mit tesz…
• Te meg mit művelsz… - érkezett meg Yukamo, és alig tudta összekaparni leesett állát a földről; kezeiből kiesett a frissen gyűjtött fa.

Nurich hirtelen rántotta fel fejét, észhez kapott, és amilyen gyorsan csak tudott elrohant.

• Ezt meg mi lelte? – jött meg Sesshoumaru is és kérdőn felvonta szemöldökét.
• Semmi, csak a szokásos, tudod, halandók… - eredt utána a nagyszájú szellem, Sesshoumaru nem foglalkozott vele többet, sikeresen tüzet gyújtott, majd leült az alvó lánytól tisztes távolságra, nehogy rávesse magát, és csak nézte…
• Kagome… - “Át akarom ölelni… jó szorosan, hogy ne fázzon.” – Ő is angyal nem csak te… - nézett valamivel a lány fölé, és életmentő kardjára tette kezét.

Hamarosan ezüst körvonalak rajzolódtak ki szemei előtt, majd megjelent az Angyal teljes alakban. Ott virrasztott Kagome felett, arcát cirógatta lágyan hosszú csontos ujjaival. Felnézett a youkaira, pillai között könnyek csillogtak, nem tudott beszélni, vagy nem akart tán csak Sesshoumaru tudta. Egy biztos, magányos volt és szomorú, mint minden itt ragadt lélek.

• Nem tud titeket megmenteni… nem képes használni még az erejét. – a női alak csak szomorúan bólintott, majd ismét elkezdte simogatni Kagome pirospozsgás arcát, melyet a hideg mart ki – Megnyugtat ugye… Most nagyon irigyellek… bárcsak én is megérinthetném… -

• Hova szaladsz? – került egy hirtelen könnyed ugrással a lány elé, és némi hallgatás után megszólalt – mi volt az, az előbb? …meg akarta csókolni? –
• Igen… - felelte a lány összeszorított öklökkel, és szinte síró szemekkel.
• Hát… hát… ez most meglepett… Te a nőket szereted?! –
• Ne ilyen hangosan! …és ha igen, akkor mi van? –
• Semmi… de ha elfogadsz egy jó tanácsot… Kagométól tartsd távol magadat. –
• Tudod te mi az a szerelem? –
• Tudom, a saját érdekedben fogadd meg. Amúgy mióta… érted. – indultak el visszafelé.
• Amióta megjöttetek tudtam, csak amikor megláttam a másik szellemmel, nagyon mérges lettem rá. –
• Hát ez pech. –

• Te halandó, kérlek, takard be. – szólt az épen megérkezőkhöz, és fejével Kagome felé bökött, majd odadobta meleg prémét.
• O - Oké. –
• Majd inkább én. – vette ki Nurich kezéből a másik youkai, majd hanyagul, de mégiscsak betakargatta a lányt.
• Te is bújj be alá. – szólt Sesshoumaru hidegen.
• Nem, inkább nem bújuk be. – válaszolt Yukamo a hercegnő helyett, és már nyújtotta oda sajátját; az, vette a lapot.
• Nem fázom. – mondta, majd leült a lobogó tűz közelébe.

• Végre kiértünk a hideg rázott már ettől a helytől. Most merre? – nézett Yukamo a hercegnőre.
• Be az erdőbe, míg nem találunk egy folyóféleséget, azon fel kell menni, és egy vízesésen, át végig egy barlangon, és a hegynek a gyomrában. –
• Add ide. – nyújtotta a kezét Sesshoumaru, és a lány készségesen átnyújtotta, a youkai hosszasan nézte a térképet, majd végül megszólalt – Ide mi nem megyünk. –
• Tessék? –
• Mi nem tartunk tovább veled. – ismételte meg hideg hangján, és a kérdően néző Kagoméra tekintett.
• Miért, mi van arra? –
• Veszély. –
• De hát mindenütt van veszély, mi rémisztett meg ennyire? –
• Eikensei, egy sárkány. –
• És olyan erős? –
• Nem harcolhatok vele, békében vagyunk. –
• Akkor semmi baj, nem eshet bántódásunk. –
• Ő őrzi, ami, ennek a lánynak kell. Még is miért van szükséged a sötét tekercsre? –
• Sötét tekercs? Hát ez nem hangzik valami jól, na ebből magyarázd ki magad Nuri – chan. – vakargatta állát Yukamo, mély vigyorral arcán.
• Na jó… nekem valójában nincs szükségem semmilyen tekercsre, azt sem tudtam mi vár a térkép végén… én csak egy jó utat szerettem volna, egy kalandot… én csak Kagoméval szerettem volna lenni… -
• Mi?! – kapta fel fejét Kagome, és nem tudta most haragudjon-e, vagy nevessen a hercegnőn, ám Sesshoumaru már kicsit szigorúbban vette a dolgokat.
• Miért akartál te ennyire Kagoméval lenni? – eresztette a lányra szúrós tekintetét, mintha, ki akarná kiolvasni az egész lelkét.
• Hát… -
• Mert úgy tekint rá, mint nővérére. – szólt közbe hirtelen a másik youkai – Sőt, tiszteli, és tanulni akar tőle, hogy ő is mestere legyen a gyógyításnak… persze én mondtam, hogy akkor nem a megfelelő embert találta meg… -
• Akkor miért nem ezt mondtad. Bár tényleg én sem vagyok olyan profi, nagyon szívesen tanítottalak volna, amire tudlak. –
• Én igazából… igen, nagyon örülnék neki, hogyha tanítanál. –
• Mindegy, nem szívesen szakítom félbe ezt az érdekesnek kívánkozó utat, de a jelenlegi helyzetben túl veszélyes. - “nem szeretnék senki olyan közelébe menni, aki jelen lesz a bálon…”
• Sesshoumaru, mi van abban a tekercsben? –
• Varázsigék, számunkra teljesen értéktelen… de úgy néz ki Eikensei meglátogat minket. Halandónak még kétnapi járás innen a földe, valószínűleg már korábban észrevette, hogy jövünk. –
• Én miért nem ismerem? – vette elő hisztiző hangját Yukamo – Te ismered? – nézett Kagoméra.
• Persze, minden nap vele találkozgatok. –
• És még nem evett meg… mondjuk, ha jobban belegondolok – “harapott” bele a lány vállába - tőled nekem is elmenne az étvágyam. Kóstoltad már magad?! Pocsék ízed van. –
• Yukamo, ez abnormális. Bár tudom, hogy ez a szó számodra semmit nem jelent, úgyhogy lefordítom, teljesen lökött vagy. –
• Akkor ez családi vonás húgi. –
• Yukamo csönd legyen. –
• Észrevettem hogy ere felé tartasz, és gondoltam meglátogatlak Sesshoumaru – sama. Hogy megy a sorod mostanság? – jelent meg egy nagy forgószélből kivált copfba kötött hosszú fekete hajú, fehér kimonót viselő jóképű férfi.
• Hagyjuk a formalitásokat Eikensei, miért jöttél? –
• Nem arról volt szó, hogy sárkány? – súgta oda halkan a kérdést Kagome Yukamonak.
• De az is, attól még ölthet emberi alakot észlény. Mint például Sesshoumaru. –
• Tényleg erre nem is gondoltam bátyó… -
• Látszik kinek jutott több ész a családban… -
• Nem elég nyilvánvaló? …melyik az a halandó, amelyiknek sikerült belopnia magát a hírhedt nagyúr szívébe. –
• Egyikkőjüknek sem, nem tudom, honnét hallottál ekkora sületlenséget. Az ott a szolgám, a másik meg egy hercegnő, akit most rabolt el az unokatestvérem, Yukamo. Ha jól tudom, ti még nem ismeritek egymást. –
• Valóban nem. – nyújtott kezet a youkainak, aki ezt illedelmesen el is fogadta – egy szolga… - járta körbe Kagomét, és alaposan végigmérte – vajon milyen lehet az íze… finomnak tűnik. –
• Nem ajánlom, én majdnem görcsöt kaptam tőle. – vigyorgott Yukamo
• Azért én csak megkóstolnám. – húzta végig éles karmát a lány csupasz nyakán, melyből azonnal vér serkent, de kezét hamar megfogta egy másik, amihez belül dühös jellem párosult, de kívülről kénytelen volt hűvös arcot mutatni.
• Nem szeretem, ha az én zsákmányomat ízlelgetik. – engedte el Sesshoumaru.
• Pedig igazán finom. – nyalta le ujjairól az édes vért – Nem sokára itt a születésnapom. –
• Igazán? –
• Na jó most mennem kell, remélem, összefutunk a nagy bálon. – mosolygott sejtelmesen, mintha mindent tudna, pillantása átfúrta testedet, hideg ezüst szemei lelkedig hatoltak, mintha Sesshoumaru és ő rokonok lennének.
• Én is. - intett a szellem, és alig várta, hogy az emberi formát öltött sárkány eltávozzon, ami másodperceken belül egy nagy levegőörvény kíséretében meg is történt - Ne haragudj, nagyon fáj? – fordult sajnálkozó tekintettel Kagoméhoz.
• Mi, ja nem. – mosolygott a lány – Nem is érzem. –
• Még mindig vérzik. – nézett alaposan körbe a szellem, majd mikor kiszúrta követőjüket, összeszorította öklét – Nurich kérlek, lásd el, itt az ideje, hogy elkezd a tanulást. –
• Kísérleti patkány. – vigyorodott el Yukamo, és kezét dörzsölgette, úgy mintha izgatott lenne, de megvető pillantások sorát élvezhette ezért a beszólásáért.

• Nurich jössz fürdeni? – kérdezte Kagome a hercegnőt.

Éjszakára tábort vertek, a szellemek között. A tűz már lobogott a két youkai jóvoltából, és tán, nem is volt annyira hideg, mint múltkor. A lány nyaka át volt kötve egy vastagabb, fehér ruhaanyaggal, melyet Nurich tépett le, ruhájának béléséből. A sárkánykarom mélysebet ejtett, és szinte ártalmatlan mérgének köszönhetően a vérzés alig akart elállni. Fájni nem fájt.

• Per… -
• Nem megy. – állt fel Yukamo, és a megfelelő mondat után kattogott agya – Mert… szeretnénk virágot szedni. –
• Virágot? –sandított rá szeme sarkából a másik szellem.
• Igen. –
• Főleg mivel itt egy darab virágot sem találsz mérföldes körzetben. –
• Csak keresni kell, ne legyél ilyen korlátolt, azt látod, amit tudsz. Indulás Nurich, még a végén ránk hajnalodik. –
• Hát akkor egyedül megyek. –
• Ne… ne menj, kérlek. Én nem is láttam tavat errefelé. –
• Tiszta koszos vagyok, muszáj megfürödnöm. –
• Nem szeretném, ha egyedül elkószálnál. –
• Itt van a tó a közelben. Ne aggódj, ha bármi történne, sikítok. – mosolyodott el, majd elrohant.

• Még is mit gondoltál, hogy ezek után elmész vele fürdeni? Ez olyan, mintha egy vadidegen férfi előtt levetkőzne. Undorító. –
• Mióta viseled te ennyire gondját? Folyton őt piszkálod, ne mond, hogy hirtelen szárnyaid alá veszed. –
• Ha tudná, amit én. nem lenne ennyire közvetlen. Kagome annyira naiv, hogy az már fáj. De ő Sesshoumaru barátnője megértetted? Ha ő tudna erről az egészről te már a két ris (ri: hosszmérték, 1ri ~ 10 mérföld) körzetébe sem mehetnél. Ez már szinte perverz a te részedről, ebbe az ügyben én téged fiúként kezellek. Nem fogom hagyni, hogy a húgomnak bármi baja essen. Megértetted? –
• Meg… igazad van… szörnyű vagyok… egy lányba lettem szerelmes… -
• Ne sírj… Azzal nincs semmi baj, hogy egy lányba lettél szerelmes, teljesen természetes, de hogy Kagoméba… ez már drága unokatestvéremnél is gázos… -
• Yukamo… te olyan bolond vagy… -
• Már megint én… -

Kagoménak nem is kellett olyan sokat keresgélnie, rátalált a még múltkor felfedezett kis tóra. Nem éppen az a vidám hangulatú tavaszi forrás volt, de megtette. Teljes mosdásra nem volt alkalma, hiszen törölközőjét, mint annyi minden más hasznos dolgot táskájával együtt a palotában hagyta. Letérdelt hát az ezüsttóhoz, és kezeit belemártotta. Hirtelen megijedt, a víz olyan érdekes tapintású volt, mintha szilárd lenne, de mégis a levegőt próbálná megfogni. Mikor ismét felnézett egy másik alak fogta a kezét. Egy fiatal férfi volt az, teste szintén vibrált.

• Kivagy te? – “Egy újabb szellem… de annak a sárkánynak a szakasztott mása”

A férfi meg sem szólalt csak kezét Kagome nyakára helyezte, oda, ahol a hosszú vágás volt található. Egy pillanatra, mintha szánakozó pillantást vettet volna, majd tekintete megkeményedett. Kezével valami olyasmit mutatott a lánynak, hogy menjen, de az nem értette. Ekkor még egy szellem jelent meg. Sápatag arca felét egy kendő fedte a szájánál, hosszú fehér hajtincsei nehéz esésűek voltak. Szeme riadalmat váltott ki, abban, akire csak ránézett.

Kagoménak hirtelen olyan érzése támadt mintha megsüketült volna, és ahogy az alak odaért hozzá szeme előtt is elsötétedett minden. Azt hitte sikított, de már ebben sem volt biztos.

Egy vékony fénycsík engedett kitekintést a világra. Mindenki ott állt körülötte, és valószínűleg őt szólongatta, csak nem volt képes meghallani. Mindenkinek be folt kötve a szeme, de az ő szemfedője félrecsúszott, és a kis sávon át kikukucskált, majd megpróbálta levenni a szalagot.

Éles fájdalom hasított testébe és hirtelen felébredt.

• Kagome, Kagome jól vagy? –szólítgatta kedvesét Sesshoumaru, aggódó tekintete a fürkészően járt föl le az ernyedt testen.
• Mi hol? – rázkódott egyet a lány, majd rögtön arrébb is ugrott – Elment? –
• Nem, de már mindegy, felfigyelt ránk, ezt jelenteni fogja, de nem számít, mi történt? –
• Ti mit láttatok? –
• A sikításodra jöttünk ide mindannyian. Itt feküdtél és a szemed nyitva volt, de mégsem voltál magadnál. Aztán az arcod elé kaptál, és most ébren vagy. –
• Idejöttem a tóhoz. – mutatott oldalra – Aztán megjelent egy szellem, majd egy másik is és közeledett felém. Nem hallottam a saját hangomat sem aztán minden elsötétült. Láttalak titeket, de még mindig nem hallottam semmit, a szemetek el volt fedve. Amikor megpróbáltam levenni a sajátomat, felébredtem. –
• Kagome, itt nincsen semmilyen tó… -
• Dehogyis nincs. Itt. – érintettet bele kezét a hideg vízszerű ezüstbe – Nem látjátok. –
• Csak a gyűrűket a kezed körül. Ez a tó nem akar nekünk megmutatkozni… Amíg nem hagyjuk el ezt a szorost, sehova nem mehetsz egyedül. Úgy látszik, a szellemek reagálnak rád. –
• De… -
• Semmi de, vissza táborhoz. –
• Jól érzed magad? – kérdezte a lányt Yukamo – Nem szédülsz? Nem tűnik nehéznek a tested? Nem érzel zöld algaszerű moszatokat úszkálni csöppnyi fejedben? –
• Kösz, jól vagyok… -
• Hát akkor. – ugrott unokatestvére elé vigyorgó képpel – Ezt neked hoztam. – nyújtott át egy kis darab cseresznyevirágot. –
• Hol találtad? –
• Volt arrafelé egy sakura… (sakura: japán cseresznyefa) -
• Remek ez egy szellemé te ütődött. – vágta kupán Sesshoumaru.
• Mindig a legkisebbet bántják… -
• Kagome el kell mennünk egy bálra. –
• Bál? –
• Nem egészen olyan, mint amilyet egy lány elképzelhet… Démonok Bálja. Csak a legnemesebb youkai családok lesznek ott, és szolgáik… Be kell bizonyítanunk, hogy nincs egymáshoz… szerelmi közünk… -