9.

                                 A múlt árnyékában

Kinuye, már másfél hete volt Keleten és minden napját végigunta, kivéve, amikor próbára tette Danjurót. Ez a reggel is ugyan úgy kezdődött, mint a többi, de nem tudta, hogy délutánra igencsak meg fog lepődni, egy váratlan vendég miatt.

Kelet úrnője, most eléggé rosszkedvű volt, de nem tudta megmondani mi miatt. Mivelhogy, már megreggelizett, felment a szobája feletti terembe, amiben Rikával beszélgettek a múltkor. A helységben volt néhány démon, akik rá vártak.

-    Nos, miről van szó? – kérdezi, kissé unottan és leült a kanapéra, a démonokkal szemben.

-    Kinuye úrnő, úgy döntöttünk, hogy egy férfi kezébe adjuk a tartomány vezetését. – szólal meg az egyik férfi.

-    Mégis miért? – kérdez vissza és ásít egyet.

-    Mert ön, egy nő, és a nők gyengébbek a férfiaknál, ezért van egy jelöltünk, aki tökéletesen megfelel, hogy az édesapja helyébe lépjen. – felelte egy másik, öregebb démon.

-    Tehát, ha jól következtettem: Maguk szerint gyenge vagyok, hogy győzelemre vezessem az Ezüstsárkányokat, ezért hozzá kell mennem egy férfihoz, aki ezáltal a kezébe venné az irányítást Kelet felett. Igazam van? – érdeklődik, és megropogtatja az ujjait.

-    Pontosan úrnőm. – válaszolta a vörös hajú férfi.

-    Hercegnő, maga nem lehet ellenfél, egy jól képzett harcossal szemben. – vette át a szót, egy fiatal démon.

-    Valóban, úgy gondolja? – kérdezett vissza kísértetesen jeges hangon, és az arcán egy sátáni mosoly ült ki, miközben a szeme vészesen megvillant. A démon kissé meglepődtek a lány arckifejezésén.

A kezében megjelent egy jégtőr, de a kék kimonója ujja eltakarta, aztán eldobta a fegyvert, egy laza csuklómozdulatból. A fekete hajú, fiatal fiú szeme elkerekedett, amikor érezte, hogy a penge, alig néhány milliméterre haladt el az arca mellett, és mögötte nem sokkal belefúródott a falba. A férfi, döbbenten pillantott maga mellé és szemével követte a fekete tincset, amíg el nem érte a padlót. Mindenki szeme elkerekedett, aztán valami felhívta a figyelmüket, mire a fegyverre tekintettek, amiből kiindulva, minden megfagyott. Olyan volt, mintha a tőrből terjedt volna szét a szobában a jég.

-    Egy: Ha annyira gyenge vagyok, akkor küzdjünk meg. Kettő: Maximum, ahhoz a férfihoz megyek feleségül, aki le tud győzni. – közölte a démonokkal, aztán kiviharzott a teremből, maga után hagyva a döbbent társaságot.

-    Kazuo, ki akarsz állni az úrnő ellen? – kérdezte egy középkorú férfi, kis idő után.

-    Igen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen erős egy ilyen gyönyörű nő. – felelte magabiztosan a fekete hajú fiú, aztán felvette a földről a levágott 20 centis tincset.

-    Kazuo, nem lesz könnyű dolgod. A gyenge külső, hatalmas erőt takar. – lépett be a helységbe az agg démon, mire minden szem rá szegeződött.

-    Raidon, akkor is, egy nő! Én vagyok azoknak a katonáknak a vezérük, akik Keletet szolgálják. Nem hiszem, hogy le tudna győzni, hisz már fél évszáda vagyok, ebben a posztban, és még senki sem tudott megfosztani ettől. – erősködött a fiú, miközben zöld szeme, szinte villogott, hogy valaki azt mondta rá, hogy egy nőt nem tud legyőzni.

-    Ez igaz, de Kinuye több mint száz évig képezte magát, hogy ki tudja szabadítani a testvérét. Most is, csak azért van itt, hogy megnyugtassa a népet, aztán ismét keresésére indul a fiatal hercegnőnek. – világosította fel a teremben ülőket, akik meglepetten próbálták ezt felfogni.

-    Azt hittem, hogy ez, csak egy mese, és Bairei üldözte el az úrnőt, amiért nem tudta megmenteni Fumie hercegnőt a haláltól. – szólalt meg egy középkorú démon.

-    Én is, azt hittem. – vallották be, a férfiak.

-    Kinuye húga él, csak elrabolták. Kazuo, ha nyersz, ugye tudod, hogy akár Kelet új uralkodója lehetsz, ha jóváhagyom. – közölte a fiúval. Hosszú szakállát kezdte simogatni, aztán a hadvezérre pillantott, akinek felcsillant a szeme. – De, ha veszítesz, Kinuye, miután megsértetted, meg fog ölni.

-    Ez, nem fog előfordulni. – próbálta magát megnyugtatni.

Néhány perc múlva az összes démon ment a dolgára, de a palotát még mindig jég borította mindenütt. Raidon maradt csak a teremben, aztán a tőrhöz sétált.

-    Kinuye, sosem változol. – mondta magának, egy halvány mosollyal a szája szélén, aztán kihúzta a falból a fegyvert.

A jég, abban a pillanatban eltűnt és a fegyverből, csak víz maradt. Raidon figyelte, ahogy a hideg folyadék kiszivárog az ujjai között, és koppanva földet ér. Összezárta a tenyerét, aztán elindult, hogy elintézze az előkészületeket, mire a vendégük megérkezik, minden a helyén legyen.

Kinuye sértődötten üldögélt a tetőn, ami a kedvenc helye volt, mert gyönyörű kilátás volt innen, meg szinte senki sem tudta, hogy amikor eltűnik, itt ücsörög és a gondolataiba van mélyedve.

-    Hogy, merészel gyengének hívni? – dühöngött, és ökölbe szorult a keze, ahogy visszagondolt. – Mindenki férjhez akar adni. Ha valaki még egyszer ezt mondja, megölöm.

-    Kinuye, jobb lenne, ha lenyugodnál. – szólalt meg egy fagyos hang a lány mögött.

-    Könnyű azt mondani Sesshoumaru. Te mindig higgadt vagy, velem ellentétben. – fordult meg és kicsit elkalandozott tekintete a férfin, aki ott állt előtte teljes harci öltözékben, de a démonnő talált benn a valami furcsát. – Elmész?

-    Még nem. Holnap hajnalban indulok. – felelte érzelemmentes hangon, mire a nő a szemébe tekintett.

-    Értem. – mondta kicsit szomorúan, bár hangján nem érződött.

A hátán furcsa bizsergés futott végig, mire megfordult és nem messze tőle, egy másik ház tetején, fekete hajú férfit pillantott meg, akin csukja volt. A szeme elkerekedett, ahogy felismerte, aztán pislogott egyet, de a fiú eltűnt. Értetlenül rázta meg a fejét, aztán a tető széléhez sietett, letekintett a mélybe és körbe nézett, de nem látta sehol, ezért nagyot sóhajtott. Megfordult és a démon értetlenkedő tekintetével találta szembe magát.

-    Azt hiszem, képzelődök. – felelte a fel nem tett kérdésre, és megrázta a fejét, hogy elűzze a gondolatait.

-    Mit láttál? – kérdezte a férfi kis idő múlva.

-    Nem tudom pontosan, de olyan volt, mintha Ryout lett volna. – válaszolta és összébb húzta magán a kék kimonót.

Sesshoumaru nem válaszolt, csak aranybarna szemeit végigfutatta a falun, amit városnak is lehetne nevezni, hisz ötszöröse is megvan egy nagyobb településnek. Tekintete a lányon állapodott meg, aki háttal állt neki és karba tett kézzel nézett a messzeségbe. A démonnő hosszú ezüstös hajával a hideg szél játszott, és a kék kimonóba is belekapott néha. A férfi Kinuye mellé sétált és arra a pontra nézett, ahova Kelet úrnője, ahol egy hatalmas palota halvány közvonalai rajzolódtak ki.