-    Danjuro elmondta,...hogy az apám nem sokkal meghalt volna a nagy csata után, ha nem öli meg Ryou. – mondta halkan a démonnő, mire a férfi érdeklődve tekintett rá. 

-    Már régóta szenvedett. Egy démon sok évvel ezelőtt, megmérgezte, amikor megsérült egy kisebb harcban Ryou ellen. Akkoriban, még az ereje akkora volt, hogy végezni tudott volna a Feketesárkányok vezérével, de nem volt rá lehetősége. Viszont, amikor elérkezett ez a nap, túlzottan legyengült a szervezete. Annak ellenére, hogy tudta mi lesz a végkifejlet, kiállt Ryouval. – szünetet tartott aztán folytatta. - Előző nap, megbízta Danjurót és még néhány katonát, hogy hozzanak vissza Keletre. Azt hitte, hogy anyám biztonságban lesz a palotában, de tévedett. – itt elakadt, aztán egy halk sóhaj után folytatta, immár a férfira tekintve.

-    Még aznap éjjel betörtek a palotába. Véres csata vette kezdetét. Bairei megmondta néhány Ezüstsárkánynak, ha nem győznek és megtámadnák Kelet szívét, védjék meg Mizukit és a várost. A többi démon, aki a palotán kívül volt beszálltak a harcba, így mi álltunk nyerésre, ami be is következett napfelkelte előtt nem sokkal. Hatalmas károk keletkeztek, sok helyen a házak lángokban álltak, és legalább száz démon vesztette az életét aznap éjjel. A legnagyobb veszteség a fajtámnak az volt, hogy az anyámat elrabolták, és a legerősebb sárkányokat megölték. – a hangja elhalkult és közelebb lépett a férfihoz. – Bűntudatom van, hogy elhagytam Keletet, és ezzel cserben hagytam a hazám. Lehet, ha itt maradtam volna, és nem szökök el, az apám még élne meg az anyám is, itt lenne velem.

-    Ne hibáztasd magad. A múltat nem tudod megváltoztatni. – mondta a démon Kinuyenak, aki kicsit meglepődött, hogy a férfi vigasztalni akarja.

-    Igazad van. – halvány mosoly jelent meg az ajkain, ami nem kombinált a szomorú óceán kék szempárral. – De, akkor is úgy érzem, hogy elárultam Keletet.

-    Szerintem Bairei büszke lenne rád, hogy ilyen erős lettél. – mondta, és a Feketesárkányok palotájának körvonalaira pillantott. – Fájdalmat okozol neki, ha mindenért magadat hibáztatod.

-    Van rá okom, hogy ezt tegyem. – felelte szinte suttogva, aztán lehajtotta a fejét. – Tudod, hogy hány haladó vére tapad a kezemhez? Tudod, hány várost tettem a földel egyenlővé? – kérdezte halkan, aztán folytatta dühösen - Ez a test, amiben vagyok, maga a halálnak ad otthont. Sokan úgy hívtak, hogy a Halál Úrnője, mert bennem született újjá az, aki ezer éve hatalmas pusztítást végzett a világban.

-    De, megváltoztál. – mondta a férfi és tudta, hogy milyen érzése van a lánynak, hisz ő is sokat mészárolt.

-    Tévedsz! – kiáltott Sesshoumarura, és felkapta a fejét. – Ez, még mindig itt van bennem, csak elnyomom. Mostmár van is okuk, hogy a Halál Úrnőjének szólítsanak, mert olyan erőt kaptam, mint ami neki volt!

-    Ez nem jelent semmit. –mondta higgadtan, bár ez nem győzte meg a lányt, inkább még ingerültebb lett tőle.

-    Látomásaim vannak, amiket ő tett, és itt van bennem! Érzem! Arra vár, hogy elveszítsem a fejem, és átvegye felettem az uralmat, ami be fog következni. Kíváncsi voltál, hogy honnan van az új erőm? Megtudtad, úgyhogy szállj le rólam! Nem érted, hogy milyen fájdalmakat éltem át, az elmúlt hónapban! Esténként minél messzebbre mentem tőletek, hogy ne vegyétek észre, amikor szenvedek, mert egész nap magamban tartottam! – ordította a férfinak, aki kissé meglepődött a lány kitörésén.

Kinuye remegett a dühtől, meg a fájdalomtól, ami megint visszatért. Azt hitte, hogy elmúlt, de miután megérkeztek Keletre, másnap ismét érezte és sokkal rosszabb volt, mint eddig. Nem csoda, hogy ki van borulva, meg ingerlékeny, ha ezt éli át.

A démonnő fél térdre esett, és összehúzta magát miközben a fejét lehajtotta. Sesshoumaru közelebb lépett a lányhoz, de az morogni kezdett.

-    Ne, gyere közelebb!!!! – sziszegte elég ijesztő hangon.

Az inuyoukai megtorpant. Meglepődött, amikor a nő álláról könnycseppek hulltak a földre. Sesshoumaru a lányhoz ment, de az egy váratlan mozdulattal felállt és behúzott neki egyet. Az erőteljes ütés miatt csúszott néhány métert hátra.

-    Mondom, NE gyere a közelembe!!! – morogta, és a férfira tekintett.

A fiú letörölte a száján kicsorduló vért, és a lány szemébe nézett, de az nem kéken csillogott, hanem aranybarnában. Kinuye tekintetében, ugyan azt pillantotta meg, mint amilyen az övé is volt régen. Amikor a halandókra nézett, mielőtt megölte volna őket, ugyan ez csillogott benne: Szánalom és gyűlölet.

Folytatása következik…

Vége az első résznek, következik a Halál Úrnője…